Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Vásárhelyi András: Nyolc fametszet
(V. ö.: RMDE II. 150. olvasata: tőlem.) A szerelmespár dialógusainak hőfoka, kétségbeeséseik, örömeik árnyalt ábrázolása hitelessé teszi a dráma naivan kedves meséjét. Idézzünk ebből a XVII. század egyik, s talán egyedüli, legszebb szerelmi vallomását. Victoria vallomása ez kedveséhez: „Te. vagy ura, parancsolója, mint szívemnek, elmémnek, lelkemnek, te vagy egyedül minden szépsége, ékessége és színe igaz szerelemnek. Te vagy minden e világban lakozó férfiak felett gyönyörködtető személyem, és meghomályosodott setét szememnek fényessége, reménységemnek bételjesítője és bizonyos vigasztalója, életemnek megtartója, meghervadt szívemnek nyitója és elevenítője.” (V. ö. RMDE II. 143. olvasata tőlem.) Nem feledkezhetünk el Constantinus ellentétéről sem, az ostoba, beképzelt és züllött nemes úrfiról, Ajaxról. Szolgájával, Gastrodesszel, sziporkázó szellemességű kontrasztot adnak e fennkölt szerelemnek. Gastrodes, az élősdi szolga, világirodalmi őseitől elszakadva, ízig-vérig magyar talpnyalóvá válik, s jellemtelenségét talpraesettsége oldja fel, jóízű nevetésbe, ö az, aki alaposan ismeri a főúri udvarok életét, és a jó eszű szolga fölényével játssza ki felfuvalkodott urát. Minden alkalomra tud egy találó közmondást — beszéde a nyelvi jellemzés remeke — és cselvetései ragyogó egyensúlyt adnak e légies szerelmi történetnek. Idézzünk az ő beszédéből is egy részletet, amikor nemcsak maga a helyzet nevettető, de a nyelvi komikum tűzijátékát is élvezhetjük. Gastrodes így „dicséri” szózuhatagával elkábítva urát: „Csak te vagy Uram ez udvarnak fénye és minden ékessége. Ha harcra kelsz is, csak te rajtad fordul meg a szerencse, de mint hogy immár súlyos harcokban voltam teveled: úgymint Portugáliában, avagy mond- gyam Bordélyházban, vitéz módon forgolódván sereg bontók helyett sereg disznókkal hadakoztál. Nem szükség sok mázsa por, hanem csak sok akó bor. Itt nem tarackból, hanem palackból, sem hegyestőrrel, hanem ökörrel, sem lánc fával, hanem táncolással, nem kell koplalás, hanem inkább jóllakás, sem szomjúhozás, hanem torkosság, sem pedig éles hegyű kopja, hanem édes ízű maloza.” (RMDE II. 126. olvasata: tőlem.) Nem kívánom meggyőzni az olvasót, h^gy a Constantinus és Victoria remekmű, de véleményem szerint érték- rendszerünkben a régi művek nem foglalják el az őket megillető helyet. Számon kérjük tőlük azt, amit nem tartalmazhatnak, olyan egyetemes kérdések felvetését és válaszát, amilyet ez a magyar kor nem vethetett fel, s természetesen nem válaszolhatott meg. Shakespeare-t emlegetjük, s elfelejtjük közben, hogy Shakespeare drámáinak olyan tolmácsolója volt, mint Arany János. A színházlátogató, mikor „Shakespeare nyelvezetét” élvezi, valójában Arany János szavaiban gyönyörködik. Shakespeare drámáiban filozófiájáért, jellemeiért elfelejtjük azokat az ellentmondásokat, amiket a kor színpadi gyakorlatának ,,rémdráma”-motívumai és Shakespeare nagy szellemének összeütközése okoz. A XVII. század eleji magyar történelem nem kedvezett a filozófiának, de a drámának sem, és nem voltak egymással vetekedő színházi bemutatók sem. Ezek az emberek állandó harcok, járványok, vallási csatározások, hűtlensé- gi pörrök között próbáltak kultúrát teremteni. Ünnepeik ritka alkalom volt, percnyi megpihenés egy zord és viszontagságos életformában. így született meg ez a dráma is, kettős céllal: jó szórakozást, de intellektuális gyönyörűséget is biztosítva kora nézőközönségének. Mi is csak ezt keressük. Vegyük észre a naiv mese mellett a jellemek színességét, a párbeszédek szellemességét, a szerelmi évődések, keservek és örömök könnyed szépségét. Vegyük észre nyelvezetének sokszínűségét: sokszor veretes robusztusságát, sokszor csillogó-villogó, könnyed játékát. Sajnos, régi magyar drámáinknak nincs egy Arany Jánosa, aki a számunkra már nehezen érthetőt, nehézkesnek tűnőt zseniálisan átdolgozná. De így is, ha a modern feldolgozás nem akar mindenáron vásári komédia, az operett és a musical motívumaival közeledni ehhez, és ezekhez a művekhez, az igaz értékek felszínre fognak kerülni. Luöányi Mária VÁRHELYI ANDRÁS: Nyolc fametszet 1. mit nem farag meg már a pásztor az unos untalant kiúttalant faragjunk holnapot a mából... 2. tenger öble ereimben százkét szómból csak két szóval jó két szóval parazsas izzásom öblös tenger-ráncom táncol a folyóval. .. 3. ellobog tüzem a gyönyörű tüze elnyílt tavaszoknak könnyeim betokosodnak kidobott szorítás tenyerem mélyében késrózsa nyílik az idő az enyém megeszem fogytával halálom hízik ... számban a szó íze keserű 4. magamat ártom beléd megyek {Csendesen eléd legyek egyedül meg a láz legyek csak fényes remegés legyek csak súlyos delelés legyek zuhogó hatolás legyek dérveres utazás legyek sejt ami megmaradt őrizni hab-patakomat vigyázni habos partodat.. . 5. hogyha az erdőn átmész derékig érő télben hófehér békességben szél ráncát igazítva fák táncát kanyarítva ne dalolj! maradj csendben! 6. gyökerekbe marva a földdel szelekre borult arccal bújik a gyökerekkel vetetten éjjelekkel gyomromban parazsakkal kezed ha nem ereszt el öled ha megvigasztal földedben gyökeremmel... 7. tüzemen tüzedet tartva szememen táncol az erdő lábam tekergő dobban a nádas iparija égetett fekete nádas arcomba szelekkel vágtass hátamba szív gyökeredzik ritmusát kis testek edzik hátamon százkét utammál hajnalom csikóként nyargal... 8. erdő a nádasára rágörbül hajamszála kezedre jön nyitottszemű éjjel öttornyú lépésével szavaid ágbogával kigombolt almafákkal... 14
