Hevesi Szemle 6. (1978)

1978 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Ludányi Mária: Constantinusnak és Victoriának egymáshoz való igaz szerelmükről írott comoedia

Constantinusnak és Victoriának egymáshoz való igaz szerelmekrül írott comoedia*

(Agria Játékszín 1978)

Az Agria Játékszín évről évre bővülő programja idén is színes és érdekes nyári szórakozást nyújtott. Engedtessék meg nekem' hogy írásomban csak egy művel, a legértékesebbel foglalkozzam, aminek szépsége, ritka drámatörténeti és esztétikai értéke a bemutatón — véleményem szerint — nem érvényesült kellőképpen. Ez a mű a Constantinus és Victoria.

Azt mondhatjuk, a dráma régi irodalmunk egyik legrejtélyesebb alkotása. Egészen a múlt század második feléig nem tudtunk létezéséről, mikor a kéziratát 1860- ban ünnepélyes keretek között a Horvát Történelmi Társulat elnöke átadta Istvánffy Miklós latin költeményeivel és leveleivel együtt, az akadémia küldöttségének. Ezt az egyetlen kéziratot most az MTA Kézirattárában őrzik, a dráma szövege nyomtatásban kétszáz év múlva, 1960-ban jelent meg a Régi magyar drámai emlékek második kötetében. (A továbbiakban: RMDE.) Nem tudni mikor, hol és ki írta ezt a ritka becsű színművet, és milyen célból; előadták-e valaha vagy csak olvasmányként terjedt.

A kéziraton egy AL monogram és az 1648-as dátum olvasható, a címlapon és az utolsó oldalakon későbbi, névre szóló bejegyzések találhatók, köztük Zrínyi Miklósnak írott három levél. Az előbb említett RMDE jegyzete egyértelműen ajánlásoknak értékeli ezeket a jegyzéseket, melyeket a XVII. század második felében élő Draskovich

III. János írt. Feltételezi, hogy Draskovich a költő Zrínyi Miklósnak és a nála Csáktornyán összegyűlt vendégeknek küldte el ezt a szerelmi komédiát. Akármilyen vonzó is ez a feltételezés — hiszen Zrínyi dráma iránti érdeklődésének tanúbizonysága lenne — a kéziratot megvizsgálva, éppen nem a mű megbecsülésére következtethetünk. A nagyon szépen rajzolt címlapra a későbiek- ben Draskovich Zrínyihez szóló levélfogalmazványát — ami egy szokványos újévi üdvözletét tartalmaz — gondatlan módon ráírta a címbetűkre. A többi bejegyzés is szabályos levélkezdő formula különböző nevekre, akikkel Draskovich vagy rokoni vagy gazdasági kapcsolatban állott. Tehát az „ajánlás” szó nem valóságos ajánlást jelent, hiszen ebben a korban minden levelet ezzel kezdtek, hanem csak megszólítás, levélfogalmazvány egy fölöslegesen kéznél levő papírra, és ez a papír véletlenül a komédia kézirata volt.

Az irodalomtörténet számára nagy kérdés a dráma születési ideje. Sokokat megtévesztett a kéziraton olvasható 1648-as dátum, hiszen ez az időpont már a barokk korhoz tartozik. A drámában a barokk motívumok keresése hiábavalónak bizonyult, a Constantinus és Victoria írójának egész műveltsége, olvasottsága, írói stílusa tipikusan a késő reneszánszban gyökerezik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a színmű nem születhetett 1648-ban — hiszen a drámai műnemben ebben az időben konzerva- tizmus nem képzelhető el —, hanem ez csak a kézirat lemásolásának időpontja. Maga a dráma jóval korábban, körülbelül a XVII. század első évtizedeiben született.

*Megjegyzés: A tanulmány sok publikálatlan kutatási eredményt, új adatot tartalmaz, amelyek a szerző készülő dráma történeti monográfiájából valók.

Ügy érzem, a Constantinus és Victoria késő reneszánsz voltát legalább egy jellemző példával bizonyítanom kell írásomban. Egy mű korstílus vagy stílushoz való tartozását alapvetően meghatározza a felfogása. Minden korstílusnak megvan a reá legjobban jellemző felfogása, filozófiája és természetesen a reá legjobban jellemző formavilága, stíluseszközei. Talán túlzás lenne egy szerelmi komédiával kapcsolatban filozófiáról beszélni, de nálunk a dráma intellektuálisan funkcionális műnem. Mivel ebben a kodban a kísérletezés stádiumában van, nem elsőrendűen a gyönyörködtetés, a szórakoztatás céljából íródtak egyes darabok — ami külföldön élő színház esetében oly gyakori —, hanem céltudatos gondolati tartalommal. Ez az intellektuális szándék ugyan ártott e színművek drámaiságának, de a mi szempontunkból kiváló kormeghatározóként vehető.

Szerelmi drámáról lévén szó, legcélszerűbb a mű szerelemfelfogását vizsgálni, összevetve a reneszánsz, késő reneszánsz és barokk szerelemképet, kimutatható a Constantinus és Victoria késő reneszánszhoz tartozása. A magyar reneszánszt erőteljesen színezte a XVI. században a reformáció. Ennek alapján a reneszánsz szerelemfelfogása nálunk egyértelműen elítélendő tendenciájú. A szerelmi tárnák legjellemzőbb képviselői, a széphistóriák mindegyik — még az itáliai vagy görög erotikus novellákból eredeztethető is — a szerelem gondos és gyönyörködtető szándékú ábrázolása mellett, bőségesen inti az ifjakat, hogy őrizkedjenek „Venus asszony tüzé”-től, mert az csak romlásukat okozza, sőt „lelkeket is pokolba bétasztíja”. (V. ö. pl. Pataki Névtelen: Eurialus és Lucretaj.i Ugyanakkor a reneszánsz teremti meg a házasének műfaját, mikoris a házasulandó feleket az istenes, jó házasságra, egymás szeretetére inti a versszerző. De a széphistóriákban is felbukkan a házasságról való moralizálás, humanista elmélkedés. A szerelmesek „bűnbeesése” és általában tragikus vége igen sokszor az atyák vétke lesz, mert nem adták időben férjhez leányukat, mert csak a gazdagságot, a rangot nézték, pedig isten nem írja elő, hogy rang csak a ranggal, pénz a pénzzel házasodhat. (V. ö.: Enyedi György: Gismunda és Gis- quardus; Telamon históriája stb.) Tehát a kor szépírója előtt, ha szerelmi témával foglalkozott, az a dilemma állt, hogy a szerelem alapjában valami bűnös dolog, de ugyanakkor a házasság szükséges. A reformáció — ellentétben a katolikus értékrendszerrel, hol a szüzesség magasabb rendű a házaséletnél (Aquinoi Tamás: Summa Teologica), igenli a házasságot, elutasítja az önmegtartóztatás elvét, s híveit az egymás iránti szeretetre buzdíja a házasságban.

A tárgyalt kettős felfogás természetesen nem mindenben érvényes a kiemelkedő művészekre. Balassi Bálint éppen ezzel szállt szembe egész életművével és konkrétan a Szép magyar komédia előszavával. Szerelmi lírája a lovagi líra hagyományaiban bővelkedve, a szerelmet a „vitéz” számára kötelezőnek érzi, nála erkölcsnemesítő, megjobbító funkcióval bír, ami a teljes élet, a szépség felé vezeti el az embert, ö az első „európai” magyar költő, aki külföldi minták nyomán és rájuk hivatkozva,

11