Hevesi Szemle 6. (1978)
1978 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Képzőművészet: Tasnádi Attila, Egri Mária, Dömötör János és Chikán Bálint tanulmányai
a műtörténet saját oeuvre-jükön belül, de azt mélyen elhallgatta, hogy Szolnokkal is kapcsolatban álltak. Ezen a kiállításon, s a sorozat korábbi tárlatain is nem egyének munkássága került nagyító alá, hanem egy közösség művészeti össztevékenysége, elvi és stiláris kohéziójának műveken keresztül is kimutatható vonala. A Szolnoki Galéria és a Nemzeti Galéria után a kecskeméti Katona József Múzeum mutatja be a kiállítást. A helyszín sugallja a következő műhely kiállítás lehetőségét, Kurucz D. István két tárlata Hatvan, Gyöngyös műbarátai többször találkoztak alkotásaival, legutóbb az egri Rudnay-teremben, majd a Műcsarnokban szerepelt Kurucz D. István. A festő műveinek egyik gondolatébresztő élménye az Alföld. Az a táj, amely részben morfológiai sajátossága, részben pedig történelmi események, társadalmi feszültségek és osztályharc színtereként kapott hangsúlyos szerepet a magyar festészetben. Tornyai drámai erővel, indulattal, epikusán széles ívvel, Koszta a firos-fehér-kék szikrázó izzásában, Endre Béla lírai lágysággal, Nagy István szűkszavú, tőmondatos tömörséggel szólt a kemény telek és izzó nyarak, a kietlen szikesek és a nyugalmas vízpart együttesét adó vidékről. Nem könnyű feladat, de Kurucz D. István még e nagy elődök után is tudott újat és új módon egyénit mondani az Alföldről. Az évszázados álomból felébresztett temperafestés új lehetőségeit kihasználva találta meg saját hangját. Közel ment a szépségeit „Hamupipőkeként” rejtegető tájhoz és a részletek műves gazdagságában mutatta meg azt. Jobbára két alapelemre, földre és égre redukálta, sűrítette tájélményét. Ezen belül azonban minden tócsa, minden torzsa, minden fűszál rajzi gazdagsága és bujkáló festőisége szinte elvont felületként válik esztétikai élményforrássá. Az ég végtelenül finom árnyalatai átmenetét zavarná a felhőfolt, nem is találkozunk nála vele. A horizontot egyszer-egyszer a kis tanyák körüli faágak filigrán, érzékeny szövevénye töri meg. A Petőfi Rokonság: Eger, Debrecen Debrecenben, a KISZ-bizottság szervezésében nyílt meg április végén egy fiatal festő, Bihari Sándor kiállítása. A művész innen származott el és bár piktúrája nem kötődik a városhoz, mégis, kellőképpen szélesen értelmezve a patriarchális gondolkodást, a település nagy szeretettel fogadta a Kokas Ignác-ihletésű — tehát vizuálisan nem a legkitaposottabb úton járó — festményeket, festészetet. Ha a városi KISZ-bizottság valóban végigjárja az önmagának kijelölt utat, és bemutatja a Debrecenből elszármazott fiatal művészeket, ezzel erejéhez képest a legtöbbet teszi a képzőművészetért és a képzőművészeti élet egészségessé tételéért. Egerben más jellegű próbálkozásnak lehettünk tanúi. A városi tanács eddig csak ritkán hasznosított aulájában „Textil a textil után” címmel rendeztek kiállítást. A művészet táguló világa alcím nyíltan jelzi a rendezők szándékát: olyan műveket és művészeket bemutatni, amelyeknek és akiknek léte és tevékenysége a művészet évszázados határait feszegeti. A kiállításon szinte egyetlen, hagyományos értelemben vett fali textil nem látható. Viszont van a grafika és a textil határait feszegető tárgysorozat (Maurer Dóra), van a grafikában, szobrászatban szintén létező folyamatelemző mű (Attaszázadfordulós művésztelepeink — Nagybánya, Szolnak, Kecskemét — munkássága első évtizedének egy kiállításon való összevetését. Ügy véljük, ezek a forráskiállítások, egyidejű kísérletekre fényt derítő bemutatók egyre több előítélettől szabadítják meg művészettörténet-írásunkat. S ez a művészetnek, művészeknek, közönségnek egyaránt javára válik. Egri Mária korabeli rónák végtelenje most, a mezőgazdaság szocialista átszervezése után, a kis szőnyegparcellák eltűnésével tért újra vissza. Jól láthatja és láttatja ezt velünk Kurucz D. István. Korunk azonban nemcsak a táji monumentalitásban van jelen a műveken, hanem megfogalmazta a mezőgazdasági munka, ember és gép új kapcsolatát is. Kombájnjai harmonikusan simulnak a búzamezők sárga végtelenjébe. De városszéli, falusi utcaképeiben is érezteti a levegősséget, az egész környezet tágasságát. Havas utcáinak térés mélysége fejezi ki ezt leginkább. A kis házak világító fehér fala a tisztaság etiíkai-jelképi hordozója nála. Tájképeinek ugyanilyen szemlélődő nyugalmát érezzük egy- és kétalakos portréin, csoportképein. E művein nem történik semmi, megjelenítettjei pusztán létük által hatnak. Férfiportréi inkább viselik a típusjegyeit, líraian női arcaiban a klasszikus szépség és a helyi karakter ötvözetét valósítja meg. Női fejeinek a kendők nagyszerű elhatároló, kiemelő keretet adnak (Asszonyok). Kurucz D. István művészete mélyen gyökerezik mai valóságunkban. Festményei meggyőznek arról, hogy számára sem „térkép e táj” és tudja: „merre mennek és kik mennek az úton”. A szűkebb haza, a szülőföld sajátosságai azonban egyetemes szinten, általános érvénynyel szólnak nemcsak hozzánk — ezt határon túli sikerei bizonyítják —, hanem minden szépre érzékeny művészetkedvelőhöz is. Dömötör János lai Gábor), találhatunk képi igénnyel előállított textilt (Keserű Ilona) és láthatunk a kiállításon textilplasztikákat (Szenes Zsuzsa és Ana Lupas). Közülük Ana Lu- pasnak van talán a legnagyobb érzékenysége a népművészetek iránt, s mivel ő építi be a legegyértelműbben az ősi textilesség hagyományait, munkái talán a legbe- csesebbak a kiállítóké közül. A kiállítás egyes darabjai önmagukban talán hiányérzetet hagynak maguk után a művészethez és tárgyaihoz klasszikus értelmezéssel közelítőkben, de a tárlatnak éppen az a célja: bizonyítani, hogy a műfaji, művészeti határkérdések boncolgatása ma már nemcsak a műtermek belső gondja. Hiszen bemutatva egy ilyen jellegű anyagot, olyan kiállítást, mint eseményt, lehet létrehozni, mely a közönségben is új értékek felfedeztetését segíti elő. Visszatérve a két utóbbi kiállítást összekapcsoló rokonságra, azt lehet kiemelni, hogy ezekben az esetekben a rendezők jól átgondolt koncepcióval és a művészetből kiindulva vették figyelembe a kiállítások szervezésénél a későbbi közönség elvárásait. És így tanulságos kiállítások születtek. Chikán Bálint 10
