Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rinyai László: Este nyolc óráig

locsáról Pestre, pedig egy óra múlva jött a vonat is.

— És most? — vetem közbe.

— És most — válaszolja — asszony vagyok, ha akarja, elmondom annak is rövid történetét.

Bólintok, s ő újra kezdi.

— Nem lángoló szerelemből mentem másodszor férjhez. Kerestem jobbik énemet, s azt hiszem, ez az új házasság ebben komoly tartópillért jelent. Mert azért, most évek múlva is arra gondolok, bennem is sok rossz hajlamnak kellett lenni, hogy annyi aljasságra rávegyen a férjem. Hiába, irtóztam tetteimtől, azt hiszem, ez nem mentség. Éreztem, hogy most már én is a férjem piszkos szemével nézem a világot. A férfiakat paliknak, az italt piának, a munka nélküli életet ügyességnek, a nőt — állatnak.

— Valaki a börtönben azt mondta nekem, várjam meg idekint. Megvártam. Könyvelő volt, s lopott, egy bandával együtt. Sohasem mondta, de én tudtam, hogy a feleségéért tette. Közben, amikor lebukott, az asz- szony otthagyta. Én, amikor szabadultam, kijártam a mamájához Kispestre. Azt hitték rólam, hogy én is olyan vagyok, mint ők, csupán gazdasági bűnért ültem. Amikor megkérte a kezemet, megmondtam a sze— Szakmát tanult ő is, én is — elég jól élünk.

— Most haragban vagyunk. Megsértett. Azt mondta nekem, hogy buta vagyok. A tv-ben néztük a műsort, s nekem más volt a véleményem, mint neki.

— Engem ne butázzon le senki! Nem igaz? — néz rám kérlelően, együttérzést keresve a tekintetem- mébe: ringyó voltam, úgy álljon velem szóba. Arra kérem, egy hónapig ne találkozzunk. A válásomat már együtt intéztük. Megszerettem ezt a fiút. Nem olyan vad szenvedéllyel, mint Sanyit, de szeretem.

ben.

— De igen, igaza van — válaszolok elgondolkozva. Válaszom nem lehetett meggyőző, nem elégíthette ki, mert új érvek után kutatva, még kijelentette:

— Nézze, én hozzámentem, de becsületesen bevallottam a múltam.

Tiszta, rendes vagyok. Senkivel szó ba nem állok. Dolgozom, a másodil műszakban is. Ragyog a lakásunk A pénzt jól beosztom, ügyesen vásárolok. Vasárnapi ebéd: tejfeles karalábéleves, zöldborsófőzelék, idei rántott csirke, sütemény. Én nem járok presszókba, moziba se. Ott a tv, jc az nekünk. Arra is vigyázok, hogj ne a kofáktól vegyem a csirkét, amikor a tsz 30 forintért adja, hát nem igaz? —- néz rám kíváncsian.

— Nem engedem, hogy lebutáz- zon! Nem akarok még egyszer a lejtőre kerülni. Ha elfogadott feleségének, akkor tiszteljen! Buta, aztán hülye, aztán pofon, aztán. .. — Nem tudta folytatni, a rátörő érzelmektől, terka összeszorult. Egy picike könnycsepp csillogott a szemében, még egyszer megfogta a kezemet.

— Köszönöm az akkorit, meg azt, hogy most végighallgatott. — Aztán még elgondolkodva hozzátette: — Ma kibékülünk. Este meccs van. Viszek haza sört, behűtöm, s megisszuk a békepoharat Ferivel. Úgy szeretem ezt a csacsit, s azt hiszem, ő is engem.

Suha Andor

Este nyolc óráig

Rozsdás napküllők szúrtak be a gyárudvarról az irodába.

Mária ernyedten a partvisnyélre támaszkodott, Varjasiné az egyik vendégfotelben horkolt.

Huzat. Néhány papírt levitt az igazgató asztaláról.

Varjasiné a partvis koppanására felriadt, dagadt lábait maga alá rántotta.

— Takarítani kéne — mentegetőzött.

Hidegen pillantott rá Mária. Lenyúlt a partvisért, tehetetlenül villantak ki a fakó köpeny alól vékony combjai.

Varjasiné felmarkolta a porrongyot és az ablakhoz totyogott. Energikusan rázni kezdte.

Munkások járkáltak lent az udvaron a vaskupacok között, teherautók fulladoztak.

A porrongy hirtelen megállt Varjasiné kezében.

— Utálom ezt az embert! Nem bírom látni se! — mondta kidülledt szemekkel.

Mária odatántorgott az ablakhoz.

Kipp-kipp-kipp — bicegett a sánta éjjeliőr lent a betonon.

Mária ránézett az órájára.

— Én is utálom. Este nyolc óráig megölöm.

Varjasiné udvarra ejtette a porrongyot.

Amikor végzett a többi szoba takarításával is, Mária lement a portásfülkébe és várt, mint máskor, a hazafelé induló vonatra.

— Üljön már itt egy kicsit helyettem, kedveském — kérte a portásnéni —, kimennék addig . ..

Mária hidegen pillantott rá.

— Maga rendes lány, megbízok magában — folytatta zavartan a portásnéni —, tudja, valamikor nekem is csak el kell intézni a húsvéti bevásárlást. Mire lejár a munkaidőm, minden üzlet bezár... A családnak pedig enni kell a hármas ünnepben. Meg aztán az ajándékok ...

Mária bólintott.

Fél óráig egyedül ült; a gyárudvar lassan sötétbe borult, rideg huzat suhant végig az irodaépület kihalt folyosóin.

Alom nem jött a szemére, mint máskor, a falon homályos árnyékok kergetőztek.

Kipp-kipp-kipp, kipp-kipp-kipp —

visszhangzott az udvar.

Hideg kezét homlokára szorította.

Az éjjeliőr a portásablak alatt vonszolta el magát.

Mária szédülten felállt, be sem csukva maga mögött az ajtót, kitá- molygott az égő csillagok közé.

Elrejtőzött egy sötét zugban, felvette a vasdorongot, amelyikre véletlenül rálépett.

Rozsdás lemezek szurkálták bokáját, hátát kiverte a veríték.

Az éjjeliőr fáradtan közeledett, lassan húzta falábát az olajos porban.

Mária erősen megszorította a vasdorongot.

Száraz szél támadt, lesöpörte a műhelyek tetejét, nagy zajjal becsapta a portásfülke ajtaját.

Az éjjeliőr megállt, felsóhajtott.

Mária reszkető combokkal kisza5