Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Ady és Németh László I.

Ady és Németh László i.

Vízválasztónak tekinthetjük a két világháború közti magyar irodalomban az Ady-örökséghez való viszonyt. Ady bátorító és nyomasztó örökség volt, akit el kellett fogadni vagy el kellett vetni, de akivel szemben jelentős író nem maradhatott közömbös. Költészete már 1919 előtt is a gondolkodó emberek forradalomhoz vezető útját egyengette. Nem véletlen, hogy az első magyar kommunisták majd mind Ady-rajongók voltak — élükön Landler Jenővel. Ady forradalmisága készítette elő a le- ninizmussal való megismerkedésüket. Eszméltető hatásáról egy egész életműben vall Móricz Zsigmondi, Ady iga- zolója a magyar prózában. Az „Emiber az embertelenségben” élményét megfogalmazó és az emberiséget világméretekben is az elsők között megélő Ady volt a legnagyobb példaadó Fábry Zoltán és Győry Dezső számára, eszméltetője a szlovákiai Sarló mozgalom fiataljainak. A Helikon-kör tagjai, de különösen az Erdélyi Fiatalok szociális és kulturális mozgalma merített Ady forradalmi demokratizmusából. Nem véletlen, hogy a balszárny a munkásmozgalomhoz csatlakozott és a Korunknak is kiváló alkotókat adott. A mozgalomból kiágazó, Jancsó Elemér vezette Ady Társaság már névadóként is őt írta zászlajára. Tudatosító és megtartó erő volt Ady a jugoszláviai magyar irodalomban is.

Az Ady-örökség sorsa kor jellemző jegyeket mutat a hazai magyar irodalomban. Számunkra Németh László Ady-képe fontos. Hat szép tanulmányt szentelt Adynak. A legelsőt, Az Ady-vers genezisét 1925-ben írta, friss diplomás orvosként. A természettudományos és humán műveltség szempontjait akarta egyeztetni egy alakuló új világképben. Az alkattan és az esztétika összekapcsolásával kísérelt meg kialakítani egy objektív, a korigényeknek jobban megfelelő elemzési módot. Kosztolányi ominózus cikke nyomán robbant ki az ún. Toll- vita. Ekkor készült (1927-ben) az Ady-pör, amelyet 1930- ban az Ady összes versei című tanulmány követett. Ady Endre című összegező írása 1934-ben keletkezett, két év múlva A teológus Ady címen értekezik. Aztán Ady-ta- nulmányainak záródarabjában, A vitathatatlan Ady-ban foglalja össze szinte tételszerűen a maga Ady-képének fő jellemzőit, mindazt, ami nem vélekedés dolga, hanem vitathatatlan. Az egész életén és életművén áthúzódó Ady-hatás elemzése ezzel sem fejeződik be, utalások sokaságában folytatódik tovább a végső elhallgatásig. Legrészletesebben a hagyományba és magyarságba gyökeredző, a hazai gondokat európai igénnyel kimondó, újító költőről szól, elhelyezve őt a magyar és európai fejlődésvonulatban. (Külön elemezzük majd Adynak az élet—halál és isten problémakörével kapcsolatos verseit és vizsgáljuk Németh László önjellemző interpretációit.)

Németh László Ady-élménye egy nagy világnézeti küzdelem részeként jelentkezett. Az Emberi színjáték ban írja le ezt az eszmei-világnézeti duellumot a főhős sorsába beépítve. Ady és Szabó Dezső a két pólus, amely Boda Zoltán és Horváth Laci életfelfogásában összeszikrázik. Az író önmaga eszmei vívódását vetíti ki a két szereplő küzdelmében: ,,Ady verte föl bennünk az emberséget: ő fakasztotta föl érzéseinket, az ő mitológiája szálta meg hajnal-ködként világra-eszmélő érzékeinket.” De a világnézetért Szabó Dezső koncepciójával küszködött, amelyet ekkor az ifjúság tízparancsolatának érzett, önmagát és az ifjúságot is a kritika ifjúságának tudta, aki életösztönével érzi, mi a használható, és elutasítja a használhatatlant.

Mindössze 17 éves, amikor A halottak élén című Ady-kötet elemi erővel megragadja. A fájdalmasan modern, huszadik századi élmény, a tömeges és esetleges halál tragikuma a magyarság sorsára, helyzetére döbbentette rá a fiatal diákot. Ettől kezdve a veszélytudat lett tevékenységének legfőbb mozgatója, amelyet A szétszóródás előtt című vers tudatosított. Magában hordta Ady Herder jóslatát, nem menekülhetett előle. Űj jóslat és félelem kimondója lett: Miként egy régi, bánatos erdélyi prédikátor írásba rótta, Keresvén zsidókkal atya- fiságunk. A magyar—zsidó sorsrokonságot a biblia sugalmazhatta, felidézve a szétszóródás vízióját. Múltunk és sorsunk okát pedig így foglalja össze: Jöttünk rossz erkölccsel rossz helyre, Volt útonállók új útbanállóknak S míg úrfajtánk egymást s a népet falta, Tunya álmainkat jég verte. A legfájóbb pedig ebben az ószövetségi próféták keménységét idéző versben, amiért Herder nem sajnált bennünket, de amit Kölcsey ki akart csikarni: S még a Templomot sem építettük föl. Ezért szórja szét népét Hadúr is, ahogy szigorúbb istenek szokták. Évszázados veszélytudat kap hatalmas visszhangot a fogékony ifjúban a forradalmas népre zúdított háború idején, hogy egész életén át riadtan reagáljon minden jelre, amely a megmaradás esélyeinek csökkenését jelzi. Később is vallotta, hogy a magyar író, népe elárultságát látva vállalt irodalmon túli feladatokat. A magyarság gondjainak vállalása nem botlasztó kő, mert többet nyertünk vele, mint amit veszítettünk. Irodalmunkat többnek látta a művészetek egyikénél: az utóbbi két évszázadban „kézi lámpás volt a sötét útjait rovó magyarság kezében”. Adyval együtt ő is egy nemzet értelmét kimondó Templom építését sürgette.

50