Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: Ady és Németh László I.

A NYUGAT FÜGGETLEN ZÁSZLAJA

Németh László 1927-ben így fogalmazta meg egy leendő Ady-monográfia alapelveit: „Ady életét genetikusán és szintetikusan szabad csak megírni. Genetikusán, mert Ady magyar és világirodalmi erők sűrítője és transzformátora, szintetikusan, mert ezek az erők külön semmit sem mondanak, csak egymással alkotott szövevényükben”.

Erre tett kísérletet már Az Ady-vers genezisé ben is. Irodalmárhajlam és orvosi szakképzettség dolgoznak ösz- sze benne, hogy a művészi alkotás bozótját az alkattan fénycsóvájával átvilágítsa. A Reviczky-jambusból Ady- verssé váló költői forradalom útjának követését inkább alkattani, mint esztétikai tanulmánynak látja. Az alkat forradalmát figyelve, többre tartja a szellem öntudatlan mozdulatait az eszesen irányítottaknál. Nemcsak a Korányi-órák tanulsága, hanem a korabeli, főként a freudi lélektan hatása is érződik fogalmazásában: „Ami az írómunkában emberi dokumentum, az az alkat öntudatlan magagyónása...” „Alkotásunk: a szüléink szerelmi találkozójából belénk lobbant alkat betű-, festék- vagy hangtükre.” Az Ady-életműben a lélek egyensúlykeresését, heroikus küzdelmét látja. Nem a teoretikus ráké- szültség, hanem az organikus következetesség irányította költői fejlődését. Hangsúlyozza az organikus egységben látás igényét: „Az Ady-vers csak külső formájával poliritmia, befelé Ady agyélettana”.

Ady lírájának gondolati jellegét sajátos zsenifelfogással magyarázza. Az ő értelmezésében a zseni nemcsak elsőrendű tehetség, de valamit magában hord a szörnyeteg világnak feszülő bátorságából is, mint például Kant, Rousseau, Dosztojevszkij és Ady. A szörnyetegzseni magányra, az idegenségben gondolkozásra van ítélve. Az idegenség, a természetében lappangó összeférhetetlenség igazolni próbálja magát, ezért kényszerül gondolkozásra. De ez a különösség nem negatívum, hanem paradox módon az író gyengeségeiből, hibáiból fakadó erény: „Ö az Isten szörnyetege volt, aki csodaként zuhant a magyar élet tengerébe, új lírával, új magyarsággal, új életérzéssel.”

Folyton gazdagodó Ady-képet kapunk Németh László írásaiban. Számunkra az a fontos, hogyan látta, értékelte Adyt, mit és hogyan merített ebből a hatalmas szellemi örökségből, amelynek ő is letéteményese volt.

Minden költő, így Ady is, a világot mondja. Petőfi hitvallását a közismert Szabadság, szerelem jelzi. Adynál a politika és a szerelem mutatja a valóságvállalást, amint József Attila költészetében a szellem és a szerelem, az „ehess, ihass, ölelhess, alhass” önmagát a min- denséggel mérő emberi követelménye. Ady, felhasználva a szimbolizmus eszköztárát, a világról és önmagáról csak Élet, Fátum, Isten, Csók, Halál segédfogalmakkal tud gondolkodni. De Ady nem szerelem-, nem halálmotívum, még csak nem is hazafiság. Ady egyetlen természeti tünemény, akit természeti tünemény voltában kell rekonstruálni, s a magyar és világirodalom tüneményei közé beilleszteni.

Már Földessy Gyula észrevette, hogy az Ady-motí- vumok összefüggő hálót alkotnak. Babits Ady szimbólumairól írva Dantét emlegette. Németh László egy hatalmas önelemző műnek fogja fel Ady költeményeit. Egyetlen, belülről fejlődő költemény, amelyet kevésbé alakított külső zajos élete. Versei lelke fontos összetevőit vetik fel. Minden motívumában egy-egy, korlátlanságra törő indulata feszül. Ciklusai így lesznek egy- egy indulat kényszerében írt versek összefoglalásai, to- vábbvivői, kiigazító! 1939-ben A vitathatatlan Adyban

szögezi le: „A motívumok ilyen osztódására, ekkora ösz- tönösségére, s ilyen tudatosságára nemcsak a magyar lírában, de a világlírában is bajos példát találni”. Az Ady-életműnek ezt a szerkezetében világos, áttekinthető, de utalásaiban áttekinthetetlen, emberileg szinte teljes élményvilágot példás következetességgel rendszerezi Németh László.

„Első vállalt kötetében, az Új versek-ben (ha A daloló Páris-t elhagyom) három ciklus van: A magyar Ugaron: a magyarságé, Léda asszony zsoltárai: a szerelemé; Szűz ormok vándora: az élet pátoszáé. A későbbi kötetekben ezek a ciklusok osztódnak tovább, mint egy terebélyes családfa. A magyar Ugaron egyik utódága: A magyar Messiások, A muszáj Herkules, a másik A téli Magyarország, Esze Tamás komája, a harmadik Az utca éneke, s A Jövendő fehérei. Léda asszony zsoltárai két ágra hasadnak: Léda ajkai között a szerelemé, A Hágár oltára a szerelmeskedésé. Leggazdagabban oszlik a harmadik ciklus. Az életpátosz sarkallója a halál, láthatára: a holnap, ura: az ős Kaján, nyomorúsága: a pénz, virága: a csók, hamuja a szomorúság, s az ajkáról fölszivárgó «Ádám, hol vagy» az Isten.”

19d0-ben nagyjából kész az Ady-líra. Megépült a katedrális, amely ettől kezdve mindig újra épül, csak pillérei, díszei változnak, jellegadó szerkezete változatlan. A lírai katedrálistervet a Minden titkok verseiben adja legvilágosabban. A negyedik vállalt kötetében bejelenti, hogy elnémul, mert érezte, hogy művészetében valami végérvényesen kész lett: Csókolj szájon, szép Hugóm: Este. Némits el és hordd szét a hírt, Hogy bátyád, a hangos szavú, Dalait daccal befejezte. A kijelentés komoly, de akinek élete a költészet, nem tarthat meg ilyen fogadalmat. A hallgatás csöndje nem a tétlenségé, hanem érlelő, erőt gyűjtve megújító csönd, amely után a Minden titkok ömlése, vagy ahogy Ady mondta: az Ady- motívumok teljes parádéja következik. Az Isten titkai, A szerelem titkai, A szomorúság titkai, A magyarság titkai, melyeket az Egy templom-alapító álma című vers zár le, hogy A dicsőség titkai után elmondja Az Élet— Halál titkait kötetzáróként. A motívumok úgy osztják tovább a titkokat, mint pillérek a templomhajót. Egy lírai önarckép mindegyik, amelyben Ady a maga lelkét rakja össze élet, halál, dicsőség, nő és Isten szenvedélyeiben.

Költői útja a lázadáson vezetett az újításhoz, mindent költői hatáskörébe vont. Ady „nemcsak a művészet papja, de a társadalom haruspexe, s a filozófia mágusa is”. Újságíróként készült el és egy nagy áttörés jóvoltából lett költő. Két, együtt rászakadt élmény adta meg az áttöréshez a forróságot, az izgalmat: Léda és Párizs. A nagy formaolvasztáshoz a párizsi lázban vesz bátorságot: Őrjít ez a csókos valóság, Ez a nagy beteljesülés, Ez a megadás, ez a jóság. Öledbe hullva, sírva, vágyva Könyörgök hozzád, asszonyom: Űzz, kergess ki az éjszakába. Pőrén éktelen, modern vers szakad fel belőle.

Léda mögött a másik Léda: az új izgalmú Párizs áll, ahol a költő Ady Endre megszületik. A pogány örömöket és beteges csókokat hajszoló Ady ekkor még nem érzi a dekadens mámorhajsza és a pogány életszerelem ellentétét. Elveti a polgári normaszerelmet. A szerelem köré font, új ízű romantikával héjanászról dalol az őszi avaron. Pótlék és színpad ez a Léda, amint minden asszony csak pótlék és színpad lehet, akin az önmagát kereső költő a szerelem tébolyát önmagának és másnak eljátszhat ja. A világváros nyugtató nyugtalansága modern Bakonyiként rejti Ady nyugati vágyakozásba oltott keleti fájdalmát. Érzi ezt a vibrálást, az erős egyé51