Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
KÖNYVESPOLC Konsztantin Ivanov: Narszpi, szép leány Ismeretes, hogy az elmúlt évek során folyvást szorosabbá formálódott a megyénk és a Csuvas ASZSZK között kialakult testvérkapcsolat. Ezt a célt szolgálja az is, ha nemcsak egymás gazdasági, társadalmi eredményeit ismerjük meg, hanem felfedezzük a kulturális értékeket is. Ezért elismerésre méltó az, hogy a megyei művelődésügyi osztály és a Megyei Könyvtár gondozásában megjelent Konsztantin Ivanov Narszpi, szép leány című művének magyar fordítása. Jól választottak, mert a vers barátok előtt az az alkotó mutatkozik be, aki megteremtette hazája irodalmát. A költő szülei a módosabb parasztok közé tartoztak, írástudó apja fiából értelmiségit akart nevelni. Ezért Íratták a szimbirszki tanítóképzőbe, amelynek vezetője a haladó gondolkodású J. Ja. Jakovlev volt. A fiatalembert ő ösztönzi arra, hogy tanulmányozza a népköltészetet, gyűjtse a hagyományokat. A tehetséges ifjú poéta érzi: kincsekre bukkant, amelyeket menteni, óvni kell. Vállalkozik erre a feladatra, s bármennyire nehéznek tűnik, mégis véghez viszi azt. Nemcsak feljegyez, megőriz — ez önmagában is dicséretes lenne —, hanem képességei hadba vetésével átlényegít, s újat teremt. Ősi — a világirodalomban annyiszor ábrázolt témát — dolgoz fel. Narszpi Szetnet, a szegény legényt szereti, mégis egy gazdag öreg férfi asszonyává kell lennie. A két fiatal azonban nem nyugszik bele, s fellázad a szokásjog embertelensége ellen. A rablók és a kiraboltak társadalmában azonban ez a küzdelem csak tragédiával végződhet. A verses elbeszélés szerzője mesterien bonyolítja a cselekményt, s többnyire avatottan bánik a drámai sűrítés eszközeivel. A lényegest emeli ki, s mellőzi a kevésbé fontosat. Kedveli a néprajzi leírást. Olvashatunk például a lakodalmas menetről, az ősök tiszteletéről. Ezek a betétek azonban rendszerint nem terjengősek, nem törik meg az egészséges ritmust. Stílusa, költői nyelve erőteljesen kötődik a csuvas népdal formáihoz, fordulataihoz. Ezt jelzik a ceruzával kettéválasztott hétszótagos sorok, az egyszerű ragrímek, s erre utal a sokszor előforduló alliteráció és a gyakori gondolati párhuzam is. A képek egy része mégis egyéni, s a szóhasználat szintén tudatos művészre vall. Igaz, néhány helyütt gyengébb részleteket is találunk. Ennek oka elsősorban az, hogy a végleges változat nem születhetett meg, mert Ivanov huszonöt éves korában meghalt. Bede Anna túlontúl szöveghű tolmácsolásra törekedett, s így az egyenetlenségeket nem tompította, hanem kiemelte. Ez különösképp a primitív rímek esetében bántó. A kifejező illusztrációk Urai Erika munkái. A kötethez Róna-Tas András, a nyersfordítás készítője írt a megértést könnyítő, tartalmas utószót. Pécsi István Föltámadott a tenger... (Az 1848—49-i magyar forradalom és szabadságharc irodalmából) E könyv műfaját Lukácsy Sándor bevezetője így határozza meg: történeti olvasókönyv. Témája az 1848—49. évi magyar forradalom és szabadságharc. Örömmel vesszük kezünkbe ezt a több mint ötszáz lap terjedelmű, nagy példány- számú és aránylag olcsó kiadványt, melyben — régi hiányt pótolva — nem történészek, hanem írók szólaltatják meg a magyar történelem egyik legdicsőbb fejezetét. Az anyag válogatásának, szerkesztésének és jegyzetelésének munkáját Lukácsy Sándor irodalomtörténész végezte. A kötet végén közölt érdekes kortörténeti tanulmány is az ő tollából származik. A könyv első harmadrészében egykorú cikkek, riportok, kortársi emlékezések követik egymást az események időrendjében. Csak néhány nevet és címet idézek a sok közül: Vajda János: Pesti követválasztás 1847-ben; Pap Gábor: A bécsi forradalom; Lapok Petőfi Sándor naplójából; Táncsics Mihály: Kiszabadíttatásom a börtönből március 15-ikén, 1848-ban; A forradalmi sajtó lapjairól; Cserátony Lajos: Toborzó úton Kossuthtal; Ujfalvy Sándor: Gábor Áron; Teleki Sándor: Első találkozás Bem apóval; Egressy Ákos: Budavár bevétele; Gárdonyi Géza: Apám múltja. Minden válogatás vitatható, így ez is. Miközben élvezettel olvassuk a felsorolt cikkeket, hiányoljuk, hogy Kossuth- tól, Görgeytől, Vörösmartytól, Arany Jánostól semmit sem találunk a kötetben, noha az ő egykorú írásaik nélkül nehezen képzelhető el e nagy idők krónikája. És bizonyos egyoldalúság mutatkozik abban, hogy Bem erdélyi harcaival sokkal több cikk foglalkozik, mint a tulajdonképpeni Magyarország honvédseregeinek nem kevésbé jelentős hadjárataival és csatáival. __ A kötet további kétharmad része a szépirodalomé. Általában kevéssé ismert, ma már nehezen hozzáférhető elbeszélő műveket találunk itt, amelyeket a magyar 1848—49. eszmevilága fűz egybe. Ebben a részben Obernyik Károly, Jókai Mór, Szokoly Viktor, Eötvös Károly, Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, Tömörkény István, Lövik Károly, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Móra Ferenc, Kaffka Margit és Illyés Gyula műveit olvashatjuk. (Maga Jókai Mór — mint a bevezető említi — csaknem egy tucatnyi könyvét szentelte 1848—49-nek.) Ebben a könyvben nemcsak eseményekről van szó, hanem elsősorban egy nagyszerű korszak embereiről. „1848— 49-ben az emberek általában nem olyanok voltak, mint azelőtt meg azután” — írja egy későbbi, e kötet elején olvasható visszaemlékezésében Kassai Vidor, a kitűnő komikusszínész. ö nyolc-kilenc éves fiúcska volt a szabadságharc idején, így harcolni még nem harcolhatott, de a sebesült honvédek számára a tépéscsinálásban részt vett, éppen úgy, mint más gyermekek: „Én is tépdeltem, meg a többi gyerek is, és noha nem volt mulatságos, de éreztük, hogy hazafias kötelességünk ez nekünk is. így voltunk mi, gyermekek általában; nem értettünk semmit, de éreztünk mindent ...” Nagy élmény olvasgatnunk ennek a gazdag kötetnek az írásait, s érdemes el is gondolkodnunk az olvasottakon. (Kozmosz Könyvek, 1976.) Pásztor Emil 78
