Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA
Szabó István: Jobbágyok— parasztok Szabó Istvánban a mestert és a példaképet tisztelem. Nem volna helyes hát elhallgatnom a szívmelengető örömöt, amit a mű megjelenése okozott, sem az élményt, amit a kötet, az ismert tanulmányok egy kötetben való olvasása szerzett. Erről számot adva mindenekelőtt Für Lajos remekbe szabott, a válogatás elé bevezető gyanánt helyezett, kiváló tanulmányáról kell szólnom, mely hozzáértése, kivételes tárgyismerete, mondanivalójának gazdagsága révén is joggal lepheti meg az olvasót, azokat sem kivéve- akik személyesen és közelről, illetve régtől fogva ismerhették a Mestert, illetve munkásságát. Nem arról van szó persze, mintha Für Lajos írásának semmi fogyatékossága nem volna. Magam pl. külön is fájlalom, hogy a levéltártani dolgozatokról nem esik szó- noha kötetre való van belőlük. Amit megír viszont, az minden tekintetben hiteles, gondos, alapos és pontos. Helyesnek és jónak látszik a pályaszakaszok kijelölése, mindvégig igényes és magas színvonalú életmű egyes vonulatainak ismertető elemzése. így nem csupán rangos bevezetőt, hanem olyan munkát tarthatunk kezünkben, amely egyszersmind a magyar történetírás múltjával foglalkozó irodalomnak is érdemes darabja. Méltó feladat volna tehát, ha vállalná a szerző, hogy tovább haladva a megkezdett úton. a közelebbi vagy távolabbi jövőben a Szabó-monográfiát is asztalra teszi. Hosszan időzhetnénk még Für Lajos szép dolgozatánál. Legyen szabad ehelyett most csak egy kérdésnél, éspedig Szabó István, illetve munkássága értékelésének kérdésénél megállapodnunk. Nem képezheti vita tárgyát, hogy az értékelés, amit Für Lajos ad, tökéletesen találó és minden tekintetben helytálló. Valóban. Szabó István ízig-vérig realista történész volt, és nincs fogalom, mely lényegre törőbben jellemezhetné munkásságát, mint éppen az, amit a realista jelző takar. Mégis, a magam részéről, nagyobb nyomatékkai húznám alá és emelném ki sajátos dialektikáját, sőt materializmusát is, anélkül, hogy ezzel állítani akarnám, hogy ő maga materialistának vallotta volna magát. Nem vehetjük ui. minden szó és gondolkodás nélkül tudomásul, hogy a XVI. századi Európa agrárfejlődését illetően, Engels klasszikus tételeinek ismerete nélkül is, már 1945. előtt nagyjában-egészében hasonló végeredményre jutott. És legyen szabad ezen a ponton, mintegy kortársi tanúságtevésként, két személyes emlékkel előhozakodnom. Egyszer magánbeszélgetés során mondta, hogy már fiatalon az életre szóló nagy élmény erejével ragadta meg Hérakleitosz tanítása, a panta rei mély bölcsessége. Egy másik alkalommal, ugyancsak beszélgetés közben hallottam tőle: „Sohasem dolgoztam előre kiagyalt teórák alapján. Mindig tanulni és megismerni akartam, és csak azt írtam meg, amit történetileg igaznak ismertem meg”. Nincs szükség kivételes filozófiai felkészültségre, hogy az idézett nyilatkozat nyomán Engels Ludwig Feuerbachjának szavai jussanak eszünkbe: Ügy látni és felfogni a valóságos világot, ahogyan .,az maga mindenkinek adódik, aki előre megalkotott idealista rigolyák nélkül közeledik hozzá... És ennél többet a materializmus egyáltalában nem is jelent”. (Marx és Engels válogatott művei III. Bp. 1975. 602. 1.). Ha ezt tekintjük és ezt vesszük alapul, tárgyilagosak vagyunk, ha megállapítjuk, hogy ennek a követelménynek Szabó István már akkor is jelesen felelt meg. mielőtt még Marx és Engels műveit ismerhette volna. Áttérve a válogatásba került tanulmányokra, minthogy többségük ismert, röviden elsősorban csak azokkal foglalkoznék, amelyek — megfigyelésem és érzésem szerint — eleddig elkerülték a szakma figyelmét, illetve nem részesültek kellő figyelemben. Ezek sorában első helyen a kötet címét is inspiráló Jobbágyság — parasztság c.< kitűnő terminológiatörténelmi dolgozatot említjük, amely eredetileg nem is történész fórumon, hanem az Ethnographiában jelent meg, s talán ez eredményezte, hogy nem került szélesebb történészkörök érdeklődésének középpontjába, holott nélkülözhetetlen alapmunka, különösen azok számára, akik még a kezdeteknél tartanak, tehát még tanulják a mesterséget, s a feudalizmus. főleg pedig a jobbágyság és a parasztság társadalmi szerkezetének alapkérdéseiben kívánnak tájékozódni. Persze- nemcsak számukra, a gyakorlott kutató részére is van hasznos, sőt elgondolkodtató mondanivalója. így mindannyiunk számára sokatmondóak lehetnek a jobbágyság rendi állapotáról kifejtett nézetei, feltűnhet, hogy — bár Lenint követve, szakirodalmunkban mégis szokatlanul — a jobbágyságot következetesen rendi osztályként említi, tanulságos a jobbágy és a paraszt fogalmának egybevetése, nem utolsósorban az, amit a parasztság fogalmának kapitalizmuskori átalakulásáról mond. Bár korántsem kevéssé ismert voltuk miatt, itt emlékeztethetünk a kötet végén helyet foglaló két dolgozatra A parasztság történetének problematikájára Magyarországon a kapitalizmus korában és a Parasztságunk a kapitalizmus korában c. tanulmányokra is, melyek A parasztság Magyar- országon a kapitalizmus korában két kötete után sem nélkülözhetők, s úgyszólván elkerülhetetlenül kell olvasmánnyá lenniök azok kezében, akik a magyar parasztság kapitalizmus kori történetének még bolydítatlan kérdéseit keresik. Több figyelmet érdemlő írásműve A jobbágynevek kialakulása c. tanulmány, mely közel négyezer jobbágynévre támaszkodva mutatja ki. hogy „a családnévvel megkettőzött személynév parasztságunk körében már a XV. század második felében általános volt”, s „parasztságunknak a XVI. század első évtizedeiben már öröklődő családnevei voltak”. Nem kevéssé fontosak a névanyag forrásértékére történő utalásai. Hogy pl. a névanyag, mint tükör mutatja a falu gazdasági tevékenységét, annak differenciálódását, vagy hogy épp a névanyag lethet a történész számára az az eszköz, melynek segítségével meglehetős biztonsággal mérheti fel a jobbágyság vándormozgalmának térbeli kiterjedését. Mint a feledés homályából felhozott, s a jelen kiadással újra felfedezett munka tarthat számot beható érdeklődésünkre A nemesség és a parasztság osztályviszonyai a XVI—XVIII. századokban c. tanulmány, mely — a jegyzetekhez írott sorok tanúsága szerint — már eredetileg is azért íródott, hogy a kérdés átfogó szemléletéhez adjon szempontokat. Ami ezt illeti, ezt a hivatását ma. három és fél évtized múltán is maradéktalanul töltheti be. A nemesség történelme — jóllehet részproblémákra kitűnő szerző tollából vannak remek tanulmányok — megíratlan, s ez a munka aligha odázható el tartósan. Egyszerűen lehetetlen figyelmen kívül hagyva tudomást nem vennünk arról a tényről hogy a „magyarság története — mint tanulmánya bevezetőjében Szabó István írta — a XIX. században végbement nagy átalakulásig elsősorban a nemesség és a parasztság története volt”, minthogy a .,magyarság társadalmi alkatának jellegét... elsősorban a nemesség és a parasztság tömegei határozták meg” (237. 1.). Nem szólva arról a körülményről, ami épp ma. a dolgozó osztályok múltjának jobb megismerése alapján lehet világos, hogy a dolgozó osztályok történetéről alkotott képünk sem maradhat mentes a homályos pontoktól, ha nem ismerjük kielégítően az uralkodó osztályok történeti pályáját. Az előttünk álló feladatok megoldásához pedig változatlanul szükségesek azok a szempontok. amiket Szabó István e jeles tanulmányából meríthetünk. Nincs terünk e helyen a részletes ismertetésre, egy fontos és nagyon is megszívlelendő tanulságát mégsem mulaszthatjuk el kiemelni. Mint olyan európai országban, ahol Lengyelország után legnagyobb volt a nemesség tömege, nálunk a „fent” sem ott ért véget, ahol a nemesség végződött, s .lenn” sem ott kezdődött, ahol a jobbágyság felső határai húzódtak. Nemesi oklevél birtokában is lehettek elesettebbek, nyomorultabbak, egyének és csoportok, mint akik a jobbágyság módos kategóriáihoz tartoztak, s így természetesen az osztályharc frontjai sem húzódhattak úgy, mint az első világháború lövészárkai. Helyesen és éles szemmel vették észre a magvar társadalom e sajátos alkati adottságát már annak idején Marx és Engels, amikor A magyar harcról c.. közismert cikkükben ezeket írták: .,... A magyar nemesség legnagyobb része, éppúgy, mint a lengyel nemesség legnagyobb része, puszta proletárokból áll. akiknek arisztokratikus kiváltsága arra korlátozódik, hogy nem szabad őket deresre húzni”. Nem kevéssé sugallják ezt a gondolatot s csengenek össze Marx és Engels idézett megállapításával a magyar történeti viszonyokat közelről és belülről ismerő Szabó István megállapításai. Legfeljebb csak annyival pontosíthatjuk a képet, hogv az ..arisztokratikus kiváltság” a legtöbbször még a derestől sem menthette meg a kisnemest, különösen nem. ha nagyúrral került szembe. Ügy vélem nem vagyok elfogultsággal vádolható és tárgyilagosan ítélek a kötet értéke felől, ha azt a magyar történelmi irodalom jeles darabjaként értékelem, s nem tartózkodom leírni azt a Szabó István életében nem túl sokszor leírt és kimondott igazságot, hogy egy-két írása a legjobb nemzetközi mezőnyben is derekasan állná meg a helyét. Itt elsősorban az eddig nem érintett A prédium. Az 1351. évi jobbágytörvények, A hajdúk 1514-ben, valamint a Kossuth és a jobbágyfelszabadítás c. tanulmányokra gondolok, amelyek nem kiváló munkák csupán, hanem igazi történetírói remeklések a maguk nemében. Kávássy Sándor 79
