Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - E. Nagy Sándor: Remenyik Zsigmond társadalmi "kiszakadása"
boldogság-eszményével zárul: „ ... egy élet, a sors, — az ember kezébe van letéve, — a szabadakarat korlátain belül”. „Legyen mindenki boldog” — írta még feljegyzései végére. Mindebben már ott érezzük annak a Pikier Gyu- lá-nák a hatását is, aki Jászi Oszkárnak is mestere volt, s kinek A művészet alapelvei című könyvét Remenyik is nagy érdeklődéssel tanulmányozta. Jogbölcseletét és fiziológiai lélektanának legfontosabb eszméit ily módon ismernie kellett. A lázadó és cselekedni vágyó fiatalember telve volt ezekben az esztendőkben robbanásig feszülő akarattal. Értelemkereső küzdelmével túllépett származásának zárt körén: a dzsentri életforma hagyományain ugyanúgy, mint a vidéki kispolgári lét mozdulatlanságán, amely teljes mértékben idomult a feudális-egyházi normákhoz. Innen nézve jelenthettek igazán újat a naturalisták és a pozitivizmus, innen indulva tűnhetett lázadásnak az érzések új területeit felfedező modern művészet iránti rajongás, és ezért adhatott reményt a kibontakozásra a radikálisok mozgalma, s főképpen Ady Endre forradalmi költészete. Még a tudományos megalapozottságú, vagy divatos, ám felületesebb lélektani irányok is felszabadítók lettek: a 16—18 éves Remenyik Zsigmond ezekben keresett magyarázatot a forrongó társadalom szociális ellentmondásainak szorításában vergődő fiatal nemzedék individuális gyötrelmeire. Ezért küzdött ő maga is egyszerre a jóságért a gonoszság ellenében, a korlátoltsággal szembeszegülő értelemért, egy olyan újfajta embereszményért, amelyben egyszerre van jelen a lélek tisztasága és a cselekvés közösségi heroizmusa. Éppen ezzel magyarázható, hogy lázadása törvényszerűen nyert távlatot a magyar avantgardizmus kibontakozó mozgalmában. Az aktivizmus kassáki programja ígért számára új magyarázatokat a világra. A Tett és a Ma lelkes olvasójaként írta naplójában: „A futurizmust igazolva látom. A moderneket értettem, ezeket érzem... Végre valahára egy költészet — mi ment minden ostoba cafrangtól, és reális — és visszatudja tükrözni az érzést.” Máskor ezt olvashatjuk: „Célom volna — óh idő — a futurizmusról írni, és bemutatni helyességét, helytelenségét”. Hamarosan vállalta a szintetikus irodalom programját: „Az irányok a művészet korlátái” — visszhangozta Kassák kiáltványát A Tett tizedik számából. A teljes élet, a mozgó világ egyetemességét, művészi hitelét vallotta: „Ellentmondások nélkül semmi sem viseli magán a valóság, a művészet és az élet lényegét”. Messiás szándékok éltek már benne, és expresszionista elhivatottsággal hirdette az új irodalom szociális szándékát. „Az író legyen aki gyógyít” — jegyezte meg Révai József cikkét olvasva a Ma 1917-es évfolyamának egyik számából. A történelmi kort betetőző forralmak azután már Nagyváradon találták Remenyik Zsigmondot. A jogakadémia hallgatójaként a forradalmi idők emelték ki a vidéki elzártságból. „Pesten már forradalom” — írta 1918 október—-novemberében, és menni szeretett volna, tapasztalatait cselekedetekre váltani. „Jó volna ott lenni a Galileisták között” — vágyakozott naplójában, majd lelkesülten vallotta: „ ... szinte már arcomon látszott a forradalmár ...” 1918. december 14-én azonban már temette magában a forradalmi reményeket: „Üj anarchia jön ... Őrület! Magam is ott leszek, bár ez nem szocializmus, de gazemberség és állatiság ... Minden terveim összeomlanak. így magamnak is vége, és hiábavaló az életem tovább. Nem tudok célokat találni. Üresség előttem és üresség hátam mögött. Én is egy üresség vagyok. Meg kell őrülni így egyszer!” Az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalmat követő néhány hónap bizonytalanságát a proletárdiktatúra oldotta fel 1919 márciusában. Remenyik Zsigmond- ban is újraéledtek a remények: alig néhány nappal a proletárforradalom győzelme után belépett a Nagyváradi Szocialista Főiskolai Hallgatók Szakszervezetébe — amint ezt a 103. számmal 1919. március 26-án kiállított tagsági igazolvány bizonyítja —, és a forradalmi napokban egyetlen lendülettel hozzákezdett az összegzésnek szánt Hetedik hónap írásához. Később azonban már nem tudta követni az eseményeket. Bizonytalanságát ekkor is pontosan rögzítette naplójában: „íme: a proletárdiktatúra. Bennem: ... Tündökölni akartam, és most íme ... végtelenbe repülni föl, de most? Hajamat téptem. Koldus vagyok. Amellett szédülős, nyomás van fejemben. Az első perc ez. Agitálok a második percben már, és hirdetem a dolgozók örök igazát.. A proletárdiktatúra leverése után az események Pestre sodorták, de talajt veszítve napokat-heteket töltött Dormándon és Egerben is. Naplója csupa panasz ezekben a hónapokban: „Teljesen pénz nélkül, már kölcsönökből élek”; „Szörnyű üresség ismét! nagy feketeség!”; „Borzalmasan egyedül! Otthon teljesen egyedül hagyva... az amerikai úthoz nem járulnak hozzá”; „Fogják össze ismét a kommunistákat”; „Délután fenn voltam Kassáknál Simon Andorral...” Uitz „hozza hírül, hogy a forradalmárokat újból fogdossák össze” stb. A kilátástalan helyzetben már csak az alkotás, az irodalom nyújthatott reményt: „A Nyugatnál. Osvát beszél. Roppant nagy tehetségnek tart. . . Biztos győzelem!”; „Ismét Kassáknál. A Vér és a Versek elragadtatták, miket felvittem hozzá, mint mondta”; „Ma Kassáknál — Bort- nyik és Barta is ott voltak, a Gyilkosok kevésbé tetszettek, de azt is hozni fogja, csak egy javítást ajánlott, ami máris kész” stb. Kassák Lajos emigrálása után azonban újra reménytelennek tűnt helyzete. 1920. július 27-én már készen állt a végleges szakításra: „Amerika!... Akarok menni! és ott? Talán tíz évig is ott leszek... Csak a művészetemet féltem... De ostoba lennék és tehetségtelen, ha ott és bármely körülmények között csak egy halvány csorbát is szenvednék”. És 1920 augusztusában Remenyik Zsigmond elhagyta Magyarországot. Egyenesen Dél-Ame- rikába sodorta nyugtalan értelemkeresése ... A pályakezdő író így élte át a forradalmak korának alternatíváját. Élménye nem egyedi jelenség: az erkölcsi forradalom és társadalmi forradalom dilemmája Remenyik nemzedékének legalapvetőbb konfliktusa volt. Ezzel küzdött a nagypolgári életformával szakító Déry Tibor, a Dosztojevszkij-élménnyel birkózó Kodolányi és Veres Péter, és ez az ellentmondás érlelte Illyés Gyula és Lengyel József forradalmiságát is. Remenyik alternatívája azonban mélyebb gyökerű: dzsentri származásában erősebb történelmi beidegződéseket hordozott, s így lázadása is messzebbre mutatóan fejezi ki a kor vízválasztóját. Ugyanakkor kortársaihoz hasonlóan — a polgári radikálisok nyomán is — a szocializmusról egyrészt Marx és Engels, másrészt Kautsky és Bernstein nyomán gondolkodott. Elméleti eklekticizmust jelentett mindez, és ezért lehetett számára is felszabadító, az ellentmondásokat áthidaló és végső soron egyfajta cselekvést biztosító az avantgarde művészet forradalmisága. Kéziratban maradt, illetőleg a Kassák-szerkesztette bécsi Ma hasábjain nyomtatásban is megjelent ekkori művei — drámák, elbeszélések és versek — a magyar aktivizmus expresszionista vonulatához kapcsolhatók, és ugyanúgy felmutatják az individum küszködését, — szerelmet, gyilkosságot és halál-látomást —, mint a forradalom messianisztikus, de kollektivista etikáját. Összegző 73
