Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Egy szócsalád versbeli útja

szolgáló versrészleteket. Az Ady-versek teljes értékű nyelvi értelmezéséhez ugyancsak használható szempontokat szolgáltatnak azok a nyelvi formák, amelyekben a negéd, a negédes, a negédeskedik szósor fejezi ki Verseghy igazi költői mondanivalóját.

Ha az alábbi versbeli szövegrészieteket jobban megfigyeljük, kitűnik, hogy a negéd és a negédes, továbbá a negédesedik jelentéstartalma és stilisztikai értéke a versbeli szövegösszefüggésekben egyre változatosabb, egyre színesebb árnyalattal telítődik: „Ám nem esengek én / olly jók utánn, mellyek negédes / vággyaidat feszegetni szokták” (Verseghy: Az irigységhez). — „Ritmista légy, úgymond. Mulassa éneked, / még élsz az ollyan szíveket, / kik gyermek ésszel a’ negédes csillogást szépségnek vélik.” (Verseghy: A’ritmista). — „Többször ingaty- tyák szelek a’magos fát, / a’ kevély tornyok nehezebben esnek, / ’s a’ sebes mennykő szeret a negédes bérezre lecsapni” (Verseghy: A középszerűség).

A költő Rikóti Mátyás című alkotásában is jelentkezik gyakran a negéd, negédes és negédeskedik szóalakváltozat. „Örül az óbester Rikóti eszének / s ímígy hizelke- dik auktor negédgyének” — „S íme az óbester a templom mesgyéjén / átlovagolván negédes szürkéjén”. — „Ne negédeskedgyen a világ hasznára” stb.

Kisfaludy Sándor sajátos szóhasználatában is feltűnően gyakran jut nyelvi szerephez a negéd és a negédes szóalak. Mind a mondanivalóhoz, mind a versbeli alkotások műfajához alkalmaztatva a szavak fogalmi értéke érzelmileg is átformálódik. A legjellemzőbb példatárt itt is idézzük: „Kikben váltig leforrázva, / Most a pajkos negédek” (Kisfaludy Sándor: Kemend). — „Sem eszem, sem negédem / Ellene nem segédem” (Kisfaludy Sándor: A kesergő szerelem). — „Mondja Orbán, hogy negédje / Visszacsapó korbács lett” (Kisfaludy Sándor: Gyula szerelme). — „Ha van esze: csak negédet / Terem agya veleje” (Kisfaludy Sándor: Eseghvár). — „Ki oly büszkén alázott le / egy negédes, kevély nőt, / De alázva lévén sorsban, a fejedelmek negédi” (ugyanott). — „S a negédes czifra ruhát / Öltvén legott testére” (Kisfaludy Sándor: Szigliget) stb.

Ady szóhasználatával kapcsolatban is érdemes arra figyelnünk, hogy Kisfaludy Sándor a negéd és a negédes szóalakot együtt szerepelteti a rokon értelmű szósorba jól beilleszkedő gőg és szeszély megnevezésekkel: „örvend Kemend Lenka gőgjének, / De bánja, hogy negédé- nek / éles, metsző szelleme / oly sorvasztó”. — „De azért mi kereskedik, / Hogy többé nem ingerkedik / Negédének szeszélye” (Kisfaludy Sándor: Eseghvár).

Hogy a dölyfös, a rátartó szóalakok is rokon értelmű párként vállalhatják versbeli kulcsszerepüket szócsaládunk tagjaival, bizonyítja Czuczor Gergely és Garay János szóhasználata is: „S ti nem szégyelltek napfénynél jőni s fedetlen / Arccal békéért könyörögni azoknak előtte, / Kikre minap mérges gúnnyal dölyföngve negédtek? (Czuczor Gergely: Az augsburgi csata). — „Bajnokiméltóság fénylett s diadalmi negédség / Hős Lehel orcájára ...” (Czuczor: Az augsburgi ütközet). — „Ezüst tavadban rátartó negéllyel, / Úszkál hattyúid játszi serege” (Garay János: Egy nagyúri kastélyban).

5. Az 1870-es években a versbeli alkotásokban szócsaládunk tagjai már tudatos archaizálási szándékkal is szerephez jutnak. Csak két példát bizonyításul. Arany János a negéd és a negédes szóalakokat ezekbe a versmondatokba illeszti bele: „Szeme nyájas, szava édes, / Maga tetszős, bár negédes” (Arany: Toldi szerelme). — „S míg kétle a bölcs, hátrált a tevékeny / Bújt az önérdek, fitymált a negéd.” (Arany: Széchenyi emlékezete).

Vörösmarty szóhasználatában a negéd és a negédes egyrészt korfestő szerepében, másrészt játékos iróniával vállal kulcsszói szerepet: „Reng a negédes kőfal, az oszlopok / Rázkódva tartják terheiket” (Vörösmarty: A zivatar). — „Én keménynek, törhetetlen / szívnek hódolok. / Emma, mint te, oly negédes / Szívért hamvadok, / E ne- géded, szép leányka, / Tart-e még soká” (Vörösmarty: Kérelem). — „Nem kell neki bor, galuska, / De bezzeg kell a Juliska, / Bár negédes és hamiska”. (Vörösmarty: Pétiké).

Korfestő és környezetfelidéző szerepe van a negéd szónak Madách Imre Mózes című drámájának alábbi szövegösszefüggésében: „Rettentő e szó tréfaképpen is, / Negédből mondod ezt csak Jókhebéd, Mivel zsidónő volt, aki felnevelt”. A mai olvasó és színházlátogató számára elavult a negéd használati értéke, s így nem véletlen, hogy Keresztury Dezső az élő színpadra alkalmazott nyelvi formálásban már nem adott szerepet a negéd szóalaknak: „E szó rettentő tréfaképpen is, / azért mondod csak kedves Jókhebéd.”

Gyulai Pál Romhányi című alkotásában a negédes használati értéke elsősorban ebbe a szűkebb körbe vonható rokon értelmű sorba illeszthető bele: fölényes, kacér, büszke magatartású: „Ilonka nyájas, víg, beszédes, / S ha kell, érzelmes és komoly, / Soh’sem kacér, soh’sem negédes”.

A szócsalád versbeli életútj ára vonatkozólag értékes adatokat találunk Arany László A délibábok hőse című művében. Hősei jellemének festésére éppen tömörítő erejével nagyon alkalmas a negéd és a negédes szóalak: „Nem én! felelt Balázs bizarr negéddel”— „Hősünk negédes, elbízott szívébe / A dévaj isten így fészkeié be” — „De női körbe nem járt, sőt negédes / Garrál gyalázt’ az asszonyállatot.” — „A öncsalás nem hasznos, ám de édes, / Hiába! a szív mégis oly negédes”.

Ady a századvégi modernebb hangvételű magyar költők szóhasználatában is találkozhatott a negédes megnevezéssel. Országosan ismert és gyakran szavalt költemény volt Reviczky Gyula Perdita című alkotása. Ady- hoz hasonlóan kulcsszerepet ad Reviczky a negédesen szóalaknak: „Ó, áldhatná sorsát akárhány, / Ki most lenéz negédesen, / Ha oly lánykát találna, mint én / Benned találtam édesem”.

6. Az Ady-irodalomban találkozunk olyan Ady-kép- pel, amely a költőt ezekkel a nyelvi formákkal minősíti: önérzetes, gőgös, önhitt, dölyfös, nagy öntudattal zsenis- kedő, tudatos fölényességgel hivalkodó, lázadó rátartiság- gal büszkélkedő stb. Vajon igaz-e ez a kép, és megfelelő-e ez a minősítés? Az igaz, hogy Ady nem véletlenül oly gyakran kulcsszói szerepet bíz ezekre a szóalakokra: dac, dacos; büszke, büszkeség; gőg, gőgös; dölyf, dölyfös stb. Az sem véletlen, hogy elszaporodnak verseiben az ilyen jelzős szerkezetek: édes dac, dölyfös öröm; „gőgös Ady minden dacos gőgje.” (Ady: Becéző, simogató kezed), „édes mégis-tartás” (Ady: Megint sokan néznek), „gőgöknek gőgje” (Ady: A veszélyek istene), „sok lóerejű gőg”, „ősi gőg” (Lovatlan Szent György) stb., stb.

A felsorakoztatott rokon értelmű és használati értékű'kifejezéssorba illeszkedik bele az Ady verseiben sajátos szerepet vállaló negéd, negédes, negéden, negédesen, negédeskedés szósor.

Ady versmondataiban a szócsalád tagjai a büszke, a kényes, a gőgös jelentéstartalmak mellett az önérzetes rátartás, a nyugtalanító, a kihívó fölényesség és az elszánt dacosság fogalmi értékeket is megnevezik. Az olvasó asszociációs képességének minősége szerint gazdag értel69