Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Egy szócsalád versbeli útja
Egy szócsalád versbeli életútja (Ady születésének 100. évfordulójára) i. Ady sajátos szóhasználatával kapcsolatban elsősorban arról szólunk, hogy gyakran bíz versbeli kulcsszerepeket olyan nyelvi formákra, amelyek a korabeli nyelvhasználatból már kiavultak, de a költő verseiben újra elevenedtek, s jellegzetesen „adys” szavakká váltak. Ebben a keretben a negédes megnevezés szócsaládját állítjuk előtérbe. Tagjai: negéd, negédség, negédes negédesség, negédeskedik, negédeskedés; negély, negé- lyez, negély ezés; negély es, nedékeny stb. Az Ady verseiben nagyon életes és „szépítő pátosz- szál” feldúsított versbeli kulcsszavakról van szó, s rájuk a költő nemcsak sajátos stílusértéket, hanem igen kife- jelző sűrítő szerepet is bízott. A hivatását érző, a küldetését büszkén vállaló, az „édes daccal” harsogó, a büszke kívánásokat és felhívásokat megformáló Ady lázadó rá- tartiságának, mégis-öntudatának, kihívó fölényességének, nyugtalanító, elszánt dacosságának kifejezését fogalmazza meg a negédes szócsaládjának szóalakváltozatai- val. 2. Hogy Ady milyen jelentéstartalommal és használati értékkel illesztette bele verseibe a szócsalád tagjait, e kérdésre adandó helyes válasz érdekében meg kell vizsgálnunk a szócsalád nyelvünkbeli életútját is. Először a megfelelő magyar szótárirodalom minősítéseiről szólunk, s azután a szócsalád versbeli életútját vonjuk vallatóra. 3. A szótári minősítésekből kitűnik, hogy a szócsalád minden tagja ebbe a rokon értelmű szó- és kifejezéssorba illeszthető bele: rátarti, fennhéjázó, elbizakodott, önérzetes, gőgös, büszke, kevély, fölényes; kevélység, rátartiság, büszkeség, a szellemi, testi kiválóság érzésén alapuló fölényes magatartás. A szótári minősítésekből az is világos, hogy a szócsalád, fogalmi tartalmát, használati értékét tekintve, elsősorban pozitív előjelű szóhasználati értékű, s a szóalakok tiszteletet is igényelnek és parancsolnak azok számára, akiknek jellemzésére felhasználjuk bármelyik tagját. A szócsalád versbeli életúja is azt bizonyítja, hogy a negédes, a negédesség, a negéd és negédség szavak a kitűnő emberi, etikai, morális tulajdonságokon alapuló és tiszteletet követelő büszkeség, a nemes önérzettel színezett rátartiság fogalmi tartalmak, használati értékek megnevezését vállalják magukra. Azt is tekintetbe kell azonban vennünk, hogy a köznyelv már Ady korában sem ismerte a negédes, negédesség, negéd szavak valódi fogalmi értékét, s már akkor is sokan a negédes hangsorból csak az édes szórész jelentését „értették”, s azt hitték, hogy a szócsalád minden tagja csak ebbe a szósorba tartozik bele: édeskés, mézes-mázos, szenvelgő, különcködő, finnyáskodó, magakellető, affektáló, szeszélyeskedő, ké- nyeskedő. Ady a régi, az eredeti fogalmi tartalommal használja fel a szócsalád tagjait költeményeiben. Ebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy a költő sajátos hagyományt folytat. A megfelelő szakirodalom sem véletlenül úgy minősíti a szóban forgó szócsaládot, hogy elsősorban a „költői nyelv” szavai tartoznak bele. 4. Most azokat a versrészleteket mutatjuk be fejlődéstörténeti sorrendben, amelyekben a negédes szócsaládja kulcsszóként vállalja a közlő és kifejező versbeli szerepeket. Különösen érdemes megfigyelnünk, hogy a negédes szó jelzőként mit teljesít a versmondatokban. A példák bemutatásából is értékes adatokat kaphatunk arra, hogy Ady a szócsalád minden tagját valóban a régi fogalmi tartalommal és poétikai használati értékkel illesztette bele versmondataiba. Gyöngyösi István 1683 körül vetette papírra ezt a versrészletet: „Ahol kell, mint daru, oly szemes fegyelme, / Csendes erkölcsiben nincs negédes elme” (Gyöngyösi Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága). Ady sajátos szóhasználatával kapcsolatban érdemes azt is megjegyeznünk, hogy a költő Csokonait is tanító mesterének tekintette, s talán a negédes szócsalád igen kifejező versbeli használati értékére is Csokonai verseiben talált követendő példát. A Csokonai költeményeiben felhasznált negéd, negédes szavak kulcsszóként éppen olyan stilisztikai értékkel szerepelnek, mint Ady verseiben. Ezért Ady e szóhasználatával kapcsolatban a megfelelő értelmezésre eligazító szempontokat nyújtanak ezek a versrészletek: „Hol vagy most Pegazé, / És egy percbe oda rántod, ahová parancsolja, / Ha negédes dühödtében egy-két versét mormolja” (Csokonai: Lócsere). — ,,ö az olvasóra édes / — Mézei't csepegteti, / Még magát is a negédes / Észt magához kötheti” (Csokonai: Nagy Sámuelhez). — „S mikor nyavalyák közt henyél a negédes: / Néki a munka közt été, álma édes!” (Csokonai: A nyár). — „Máshoz áll el a negédes, / öszvecsúfol s elfelejt” (Csokonai: Szemrehányás). — „ö is édes, / és negédes ám” (Csokonai: Megkérlelés). — „Lelke kegyes: de negédjétől / Ójatok irgalmas egek!” (Csokonai: A bátortalan szerelmes) stb., stb. Az öntudatos, az elszánt dacosság, a büszke elbizakodottság, a nemes önérzettel teli rátartás jelentéstarta- makat közvetítenek a negédes szócsalád tagjai Virág Benedek, Rájnis József és Révai Miklós verseiben. Az idézett példák ugyancsak fontos adatok Ady jellegzetes szó- használatának értelmezéséhez, megértéséhez: „Ti vagytok, kiket Ozmánnak vad népe remegve / Néz, kik előtt megvonja magát a durva negédség (Virág Benedek: Vitézeinkhez). — „Kár volna ily szép képet elejteni, / Lássák negédes városokban / francia módra nevelt leányok” (Rájnis József: Egy jeles képíróhoz). — „Fussatok, fussatok negédes királyok / Ti szabad nemünket tagadó dagályok” (Révai Miklós: A franciaországi zendülésre). Nem véletlen az sem, hogy Kazinczy a negédes szót és alakváltozatait Verseghy Ferenc szavának tartotta, illetőleg azt hitte, hogy Verseghy alkotása. Mi téveszthette meg Kazinczyt? Elsősorban az, hogy Verseghy alkotásaiban igen gyakran jutott kulcsszerephez a negédes szócsaládja. Hogy a szócsalád tagjai milyen változatos stíluseszközként és hangulati töltéssel vállalhatják a poétikai szerepet, érdemes felsorakoztatnunk a példatárul 68
