Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy József: Az egri munkásmozgalom előtörténete
munkásgyűlés, egyetértve a párizsi munkáskongresszus határozataival, kimondja: miszerint a normális munkanap az ipar jogos érdekeinek megóvása mellett törvényes 8 órára állapítható meg; kimondja a munkásgyűlés továbbá azt is, hogy a nemzeti és nemzetközi munkásvédelemnek a párizsi kongresszuson kifejtett követelései a munkálkodó népre nézve életkérdést képeznek, miért is a törvényhozáshoz fordul, hogy ezen követelések érvé- nyesítessenek. A gyűlés elnöksége megbízatik, hogy a most hozott határozati javaslatot, a párizsi munkáskongresszus megfelelő határozatainak mellékelésével, a magyar országgyűlés képviselőházának benyújtsa.” „A javaslattevő ezután felolvasta a párizsi munkáskongresszus határozatát, melynek egyes pontjait a munkások lelkesen megéljeneztek.” A gyűlés a határozatot egyhangúlag elfogadta. A javaslat elfogadása után Szabó Sándor mondott ünnepi beszédet, melyben „A munkának a tőkéhez való viszonyáról beszélt.” Ezután ismét Lesti Sándor szólalt fel, s egy munkás önképzőkör felállítását javasolta, amit a gyűlés ugyancsak elfogadott. Végül egy alkalmi költeményt szavaltak még el, „s ezzel a munkásgyűlés lelkes éljenzések között kb. fél hétkor feloszlott.” A II. Internacionálé párizsi munkáskongresszusa, amely még Engels irányításával ült össze, valóban helyes, marxista szellemű határozatokat hozott a munkásság érdekében. Elhatározták, hogy erősíteni kell a munkás tömegmozgalmat és szocialista pártokat kell alakítani a politikai harcra, s a proletárhatalom kivívására. A kongresz- szus határozatot hozott a 8 órás munkanapért vívott harc megindítására, s a munkabér emelésére is. Abban, hogy az egri gyűlés elfogadta és támogatta a II. Internacionálé párizsi kongresszusának határozatát, a vezetők elvi-politikai képzettségét és helytállását kell látnunk. Megvoltak azonban ennek a külső jelei is: az elvtárs megszólítás, a piros munkászászló felavatása, s bár ezek csak külső megnyilvánulások voltak, az egri mozgalom életerejére vallottak. A május elsejei nagyarányú megmozdulás érthető és szükségszerű folytatása volt, hogy Szabó Sándor az egri munkásság képviseletében részt vett 1890 decemberében a szociáldemokrata párt alakuló kongresszusán. Ezen a magyar munkásmozgalom szempontjából alapvető fontosságú értekezleten Szabó Sándor három napirendi ponthoz szólt hozzá és két indítvány előterjesztésében vett részt. Az egyik fontos indítvány a pártvezetéssel volt kapcsolatos. A vezetésből kimaradt Ihrlinger-féle csoport a Reform című lap köré tömörült és most elvtelenséggel vádolta a párt vezető szerveit. Szabó 12 más küldöttel együtt azt javasolta, hogy a kongresszus „fejezze ki megvetését a Reform című lap és a pártbontók felé” és szavazzon bizalmat az Engelmann-féle vezetőségnek. A másik javaslatot a párttagsággal kapcsolatban éppen Szabó Sándor terjesztette elő, követelve: „Párthíveknek csak azok tekintetnek, kik az agitáció költségeihez, a pártközlönyök támogatására stb. rendesen, önkéntes, havonként legalább 5 krajcárnyi pénzadománnyal járulnak.” A kongresszus mindkét javaslatot egyhangúlag elfogadta. A pártvezetőség által előterjesztett „Elvi Nyilatko- zat”-hoz elsőként Szabó Sándor szólt hozzá, s többek között azt mondta, „a munkáskérdés, azaz a vagyontalanok harca a vagyonosok ellen olyan régi, mint maga az emberiség. A Dózsa-féle lázadás .. . szintén nem volt más, mint a munkások, az elnyomottak harca a nemesség, az elnyomók ellen. Végül megállapítja: Minthogy a munkáspárt név sokakat zavarba ejt a pártot illetően, azt ajánlja, hogy vegye fel a párt a Magyarországi Szociáldemokrata Munkáspárt nevet.” A harmadik napirendi ponthoz, mely a munkások politikai jogaival foglalkozott, a következőket mondta Szabó Sándor: „ ... azt a vádat emelték a munkáspárt egyes emberei ellen, hogy a kormánypárttal tartanak. Erre nézve utal arra, hogy nálunk olyan viszonyok uralkodnak, mint sehol Európában. A pártok úgy vannak megoszolva, hogy mindegyikben vannak liberálisok, radikális gondolkodásúak, meg ultramontánok. (Az egyházi hatalom hívei és támogatói. N. J.) Nálunk aszerint csoportosulnak, amint állást foglalnak a 67-es kiegyezéshez. Azért azt hiszi, hogy a programmal senki nem jön ellentétbe, ha a magyarországi pártok bármelyikével szavaz is. A mai időben gazdászati problémák foglalkoztatják a tömeget, alárendelt jelentőségű politikai kérdések iránt hiányzik a munkások érdeklődése.” Szabó harmadik hozzászólása a népiskolákkal, az ingyenes iskolai oktatással volt kapcsolatos. Természetes, hogy mai politikai képzettségünk és felfogásunk mellett jónéhány kritikai észrevételünk lehet Szabó Sándor felszólalásánál csakúgy, mint a kongresszus számos megállapításánál. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a marxizmus még csak ekkor kezd uralkodóvá válni az európai munkásmozgalomban, s Marx—Engels művei szinte ismeretlenek Magyarországon. A jegyző- könyvi rövidítés sem adja vissza teljesen az elmondott szöveget, de így is meglepő, hogy ez az egyszerű, vidéki iparos ember alapos nemzetközi és hazai társadalmi ismeretek birtokában elemzi a magyarországi politikai helyzetet. Az 1890-es évek elején e határozott politikai állásfoglalás ellenére sem fejlődik jelentősen az egri mozgalom. Igaz ugyan, hogy a helyi klérus és a befolyásuk alatt álló városi adminisztráció is igyekezett minden módon távoltartani a munkásságot a mozgalomtól. Amikor 1891 áprilisában az egri munkások ismét gyűlésre jöttek össze, hogy május elsejét előkészítsék, az Eger című lap gúnyosan jegyezte meg: „... a gyűlésen meglehetős számmal vettek részt a szociáldemokratikus tanokkal szaturált egri egzisztenciák vezetése s befolyása alatt álló ama mal- contentus, nagyrészt proletárhadsereg tagjai, kik előtt éppen a tisztességes munkának van legkevesebb becse.” Ilyen gyalázkodással akarták a szociáldemokrata szervezkedést gátolni, s biztos, hogy némi eredményt értek is el. Az 1890-es évek első felében ha május elsején tartottak is munkaszünetet, nagyobb szabású megmozdulásokról nem tudunk. A mozgalom szervezésével kapcsolatban rejtélyes és tisztázatlan előttünk Szabó Sándor további sorsa is. Ennek az igen határozott kiállású munkásmozgalmi szervezőnek nem tapasztalható tovább a munkája Egerben. Elköltözött-e a városból, meghalt, vagy a párt legfelső vezetésében már 1891-ben megmutatkozó személyi ellentétek elkedvetlenítették? Nem lehet tudni. Mindenesetre az 1893-ban megtartott második és az 1894. évi harmadik pártkongresszuson egri küldött nem volt, sőt az itteni mozgalmat meg sem említették. Az 1896-ban megtartott negyedik kongresszuson az egri munkások ugyancsak nem képviseltették magukat, de a beszámoló megemlítette, hogy 1895-ben Egerben munkásképző egylet alakult és nagygyűlést tartottak. Bár az első szociáldemokrata kongresszosokon szép számmal vettek részt a földmunkások és szegényparasztok képviselői is, Heves megye nem képviselteti magát. A mozgalomnak ebben a kezdeti időszakában Heves megye falvaiban tudatos szervezkedéssel még nem találkozunk. Nagy József László 67
