Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 4. szám - JELENÜNK - Köpf László: Munkaverseny és művelődés

is, amelyeket mi, témánk szempontjából különösen fontosnak tartunk. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma rohamosan csökkent. Még 1930-ban a foglalkoztatottak 51 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, addig 1964-re ez a szám 32 százalékra esett vissza. Ugyanez időszakban az ipari foglalkoztatottak aránya 23 százalékról 31 százalékra emelkedett.

(1964. és 1975. között ez a tendencia továbbra is érvényesült). „Az ipar gyors fejlődése — az ipar jellegéből aáódóan — a városodás hatalmas lendítőerejévé vált. A gyorsan bővülő ipar hatalmas tömegeket hívott a városokba, vagy éppen ezáltal várossá duzzadó településekre. Az urbanizáció előrehaladásának rendkívül szembetűnő folyamata bontakozik ki a városi lakosság ugrásszerű emelkedésének adataiból: 1949. után a városok népessége kereken 1 millió fővel, 28 százalékkal nőtt, s még 1949. elején az összlakosságnak csak több mint egyhar- mada tette ki, 1970-re a városok lélekszáma már megközelítette az összlakosság felét” — olvashatjuk RÄNKI- ÉKNÁL.

Az intenzív iparfejlesztés a munkaerőt tehát — mint a világon mindenütt — elsősorban a mezőgazdaságból szívta el. Egyik évről a másikra óriási paraszti származású tömegek kerültek az iparba, s ezzel együtt igen gyakran a városba, vagy a város vonzáskörzetébe. Ez utóbbi tendencia sem elhanyagolható, hiszen a „Budapest — agglomeráció lakosságszáma... az 1949. évi 1,8 millióról 1970-re közel 2,3 millióra ugrott.

A Budapest környéki települések egyre inkább a fővároshoz kapcsolódó „lakókörzetté válnak!” A Budapest külső övezetében megtalálható lakosság döntő többsége ma naponta ingázó, Budapestre bejáró munkás. De megfigyelhető ez a jelenség az öt vidéki nagyvárosnál; Miskolc, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr — és „Az összes ingázók létszáma az 5 nagyváros esetében eléri a 100 ezer főt” — olvashatjuk az idézett tanulmánykötetben.

Közel félmillió ember az tehát ma Magyarországon, aki naponta bejár falusi, város környéki lakóhelyéről a különböző ipari munkahelyekre dolgozni. Ez a szám így is igen jelentős, pedig még nem is tartalmazza a hetente, kéthetente ingázók, s életük jelentős részét munkásszállásokon leélők tízezreit, valamint azt a munkáslétszámot, amelyet a vidéki ipartelepítési politika következtében Szabolcs-Szatmár, vagy Békés kisvárosaiba, esetleg nagyközségeibe telepített ipar vonzott magáíioz. Az itt felsorolt adatokból és jelzett változási tendenciákból az derül ki, hogy a jelenleg az iparban, vagy ipari jellegű szolgáltatásokban foglalkoztatott munkaerőnek igen nagy százaléka, lényegesen több mint 1 millió munkás, az elmúlt 20—25 év alatt került az iparba. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy első generációs munkás.

Ez a réteg az eddigi fejtegetéseink alapján a lakóhely, valamint a kulturális lehetőségek és az életmód szempontjából három, világosan elkülöníthető csoportra bontható.

a) Az első csoportot azok képezik, akik amellett, hogy ipari foglalkoztatottakká váltak, városi lakosok is lettek, beköltöztek a városba. Ez a réteg most küzd a városi életforma megszokásaival, az igazi városivá válás rendszerint nem zökkenőmentes folyamatát éli. De mindenesetre városban él. E csoport kulturális, művelődési arculata is most alakul át. Meglehetősen nagy gond, hogy sem a régebbi kerületekben letelepülők, sem az új lakótelepeken élők számára nincsenek kialakítva a közösségi művelődés és a közösségi élet minimális feltételei sem.

b) A naponta ingázók képezik a másik csoportot. Ezek a munkások az ipari település vonzáskörzetében laknak. Ezek tipikusan kétlaki életmódot folytatnak. Az ipari munkahely ugyanis csak egyik munkahelyük. Rendszerint otthon, a lakóhelyükön is dolgoznak, általában mezőgazdaságban, a házastárs révén kapott háztájiban, zártkertben, vagy egyebütt. Ezt a kétlakiságot, amelyet inkább „kétfoglalkozásúságnak” lehetne nevezni, rendszerint naponta több óra utazás „egészíti ki”. Ez teszi érthetővé, hogy társadalmilag az egyik legkevesebb szabad idővel rendelkező réteg ez. Életmódja az ipari munkás és a mezőgazdasági dolgozó életmódjának sajátos keveréke. Művelődésének, emberi fejlődésének biztosítása rendkívül nehéz. Ezt többnyire nem is igényli. Sem ereje, sem ideje nincs erre.

c) A vizsgált réteg harmadik csoportja munkásszállásokon lakik, életének, szabad idejének jelentős részét ott tölti, s hetente, kéthetente látogatja meg az ország valamelyik távoli zugában élő családját. Ez a csoport a másik kettővel szemben — szinte kizárólag férfiakból áll. Életmódját nagyban befolyásolja az, hogy munkás- szállásokon él. Ez elvileg sok pozitív lehetőséget rejt magában a művelődés szempontjából is.

E három csoport elkülönítő sajátosságain túl azonos jegyekkel is rendelkezik. Mindhárom döntően paraszti környezetben felnőtt munkásokból áll, mindhárom átmenetet képez a paraszti és munkás életszemlélet, világkép, életmód között.

Az ipari fejlődés és ezzel együtt a társadalmi előrelépés egyik legfontosabb kérdése az elmúlt 20—25 évben és ma is, hogy ezt a réteget milyen ütemben és milyen mértékben tudjuk közelíteni — minden szempontból — a régi, több generációs munkásrétegekhez, ahhoz a szervezett ipari munkássághoz, amelynek gyökerei a múlt század végi és a XX. század eleji viszonylag gyors iparosítási időszakra nyúlnak vissza, amely a felszabadulás előtt — és után is — a magyar társadalmi fejlődés vezető ereje volt. Alapjában véve egy egységes szocialista ipari munkásság kialakulásáról van itt szó, amely számszerűleg is többszöröse a felszabadulás előttinek.

Ebben a folyamatban rendkívül fontos szerepet játszott 1959. óta és játszik mind a mai napig a szocialista brigádok versenymozgalma. A brigádmozgalom eszköze annak, hogy a parasztságból az'ipari munkásság körébe érkezettek minél gyorsabban igazi ipari munkásokká formálódjanak. A szocialista brigádoknak az általunk imént elemzett rétegébe tartozó munkások életmódbeli, szemléletbeli fejlődését különös figyelemmel kell kísérnie. Az egyik leglényegesebb feladat éppen ezek átformálása, átgyúrása. Ugyanakkor — s éppen a fentiek miatt — minden valószínűség szerint ez a munkásréteg mozgatható, a legnehezebben vonható be a különböző közösségi megmozdulásokba.

A szocialista brigádmozgalom a magyar ipari munkásság nagy kvantitatív átalakulásának időszakában bontakozott ki. Így történelmi feladatává vált, hogy segítse ennek a mennyiségi átalakulsának minőségi változásba való átcsapását.

Mi tehát úgy látjuk, hogy a szocialista brigádmozgalom eredményeit — mint feltétel — minden szempontból befolyásolta az, hogy a magyar munkásosztálynak csaknem fele első generációs munkás. Másfelől azokban a szocialista brigádok mozgalmának — mint feltételnek —, rendkívül fontos szerepe kell legyen abban, hogy ezek a hatalmas munkástömegek — a lehetőségekhez mérten — minél előbb és minél több szempontból egyenértékű- ekké váljanak a magyar ipari munkásság régi, magas szervezettségű, öntudatos, fegyelmezett rétegeivel.

Köpf László

46