Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - JELENÜNK - Köpf László: Munkaverseny és művelődés
„Az első országos találkozót követően még inkább meggyorsult a fejlődés. 1965-ben már 20 000 brigád rendelkezik szocialista címmel, s 38 000 küzd a cím elnyeréséért. Ekkor a mozgalomban már 600 000 brigádtag tömörül. Három esztendő alatt tehát csaknem tízszeresére nőtt a mozgalomban részt vevők száma, ami rendkívül gyors kiszélesedést jelez. Új színfolt ekkor, hogy már mintegy 8000 ifjúsági szocialista brigád is tevékenykedik. 1969-ben már az olvasható a brigádvezetők III. országos tanácskozásának vitaanyagában, hogy az 1,1 milliót meghaladja a mozgalomba bekapcsolódott dolgozók száma. E roppant fejlődés természetesen gondokat, problémákat is hozott magával. Az 1969 áprilisában tartott országos tanácskozás előadói beszéde és vitája már ezekre a problémákra is utalt. Mindenekelőtt megfogalmazódott az a gond, hogy mivel a mozgalom túlságosan gyors ütemben növekedik, nem kellene-e jobban ügyelni a mozgalom elit jellegére? GÁSPÁR SÁNDOR előadói beszédében nyíltan felteszi a kérdést: „Tömeg-, vagy elitmozgalom legyen-e a szocialista brigádok mozgalma?” A válasz egyértelmű: „A szocialista brigádmozgalom egyik legnagyszerűbb hivatása éppen az, hogy mint nevelő kollektíva, elősegítse a benne részt vevők sokirányú képzését és tudati fejlődését. Ebben az értelemben tehát a tömegesség kívánatos jelenség.” Vigyázni kell azonban arra, hogy a mozgalomban részt vevőkkel szemben támasztott követelmények a tömegesedés ellenére se váljanak formálissá semmilyen szempontból. Ez az előadói beszéd és a vita másik fontos ;anulsága. „Magasabb követelményeket kell viszont támasztani a brigádok munkájának elbírálásánál, a szocialista cím odaítélésénél — mondja GÁSPÁR SÁNDOR, majd így folytatja —, ha van formális vonás a szocialista brigádmozgalomban, akkor az elsősorban a címek odaítélésénél található meg. Gyakran a termelési eredményeket elegendőnek tartják a szocialista cím elnyeréséhez, pedig ebben az esetben a szocialista brigádot semmi sem különbözteti meg más, jól dolgozó munkahelyi brigádtól. Ez a szocialista brigádok számának megalapozatlan növekedéséhez vezet, csökkenti a mozgalom vonzerejét és sérti a kötelességeiket komolyan vevő brigádkollektívák önérzetét... A hármas jelszó egységes egészet képez, mindegyik eleme lényeges, egyik sem tekinthető mellékesnek.” Röviden summázva a viták lényegét: a 60-as évek második felében egyre nagyobb gondot és figyelmet kezdenek fordítani a helyi és az országos szervek, hogy a hatalmas tömegekre kiterjedt mozgalom tartalmilag is megerősödjön, hogy tömegméretei ellenére is egyre jobban megfeleljen az elképzeléseknek. Divatos kategóriákat használva: 1968—69. táján a mozgalom fejlődésének intenzív szakasza lezárult, s a brigádvezetők 1969-es tanácskozásán már az intenzív fejlődés gondjai, problémái, lehetőségei fogalmazódtak meg. A 70-es évek első fele ennek a fejlődésnek a jegyében telt el. 1972 májusában tartották meg a brigádvezetők IV. országos tanácskozását. Ezen a küldöttek összesen: 1 190 000 brigádtagot képviseltek. GÁSPÁR SÁNDOR ezen a tanácskozáson világosan megfogalmazta: „A szocialista brigádmozgalom hazánk legnagyobb kulturális tömegmozgalma is ... Egy-egy brigád, mint munkaszervezeti és társadalmi kis közösség egyben a művelődés és szakképzés kerete is.” Az V. tanácskozás ez év áprilisában ült össze, s a mozgalom politikai jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ismét megjelent és felszólalt KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP KS első titkára is. Ha az idén lezajlott tanácskozást összevetjük a korábbiakkal, akkor először az tűnik szembe, hogy lényegében megállt a mozgalom mennyiségi fejlődése. Az ezer küldött hozzávetőleg ugyanannyi brigádtagot képviselt, mint öt évvel korábban. KÁDÁR JÁNOS népmozgalomnak nevezte a szocialista brigádok tevékenységét, s mind ő, mind GÁSPÁR SÁNDOR hangsúlyozta a brigádok művelődési munkájának fontosságát, s ezen belül is az önművelés megnövekedett jelentőségét. „Meg kell értenünk és tudatosítanunk kell széles körben, hogy az állandó művelődés elválaszthatatlan a munka, a termelés, a mindennapi élet és az egyéni sors alakulásától. Az eddigieknél nagyobb szerepet kell kapni az önművelődésnek .. — mondta a SZOT főtitkára. Az előadói beszédekben és a vita során felvetett problémák erősen egybeesnek az 1972-es tanácskozáson megfogalmazott gondokkal. Leginkább a vállalások gyakori formalizmusáról esett szó, mint a mozgalom legnagyobb betegségéről, s továbbra is jórészt megoldatlannak tűnik a brigádok teljesítményének egzakt, mérhető értékelése, különösen a művelődésben. GÁSPÁR SÁNDOR kérte a brigádvezetőket „ ... legyenek még határo- zottabbak, és ne engedjenek a tartalmatlan és formális megoldásoknak. Legyenek határozottabbak abban, hogy a brigádokon belül mindenkinek egyformán kötelező a tisztességes becsületes munka, a szakmai és politikai műveltség növelése, de tegyenek különbséget, engedjék, sőt segítsék a szórakozásban, az általános műveltség megszerzésében, a tanulásban, az egyéni érdeklődés, az egyéni lehetőségek érvényesülését.” A 72-es és 77-es tanácskozáson felvetett problémák hasonlósága jelzi, hogy az utóbbi öt évben a mozgalom nem lépett újabb szakaszába. Továbbra is az elért eredmények megszilárdítása, a minőség fejlesztése a leglényegesebb feladat. A MAGYAR IPARFEJLŐDÉS NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA 1945. UTÁN ÉS HATÁSA A MOZGALOMRA A szocialista brigádok mozgalma — amint látjuk —, 1959. után viharos gyorsasággal tömegesedett, szélesedett. Most az 1945. utáni gazdasági fejlődés néhány tényének felvillantásával arra a különleges szerepre akarunk rámutatni, amelyet a brigádmozgalomnak az új munkásosztály megteremtésében, formálásában játszania kellett és kell. Az a történelmi változás, amely 1945-ben lezajlott, s amely 1948-cal vált Magyarországon igazán fordulattá, a magyar gazdaság fejlődésének soha nem látott ütemét, az egész gazdasági struktúra nagyon gyors átalakulásá hozta magával. Előbb a háború utáni helyreállítási munkálatok majd a negyvenes évek végétől, az ötvenes évek elejétől a hatalmas beruházások jelentették a gyors fejlődés alapját. E fejlődést BEREND T. IVÁN és RÁNKI GYÖRGY: Gazdaság és társadalom című könyvükben a következő adattal jellemzik: „A háború előtt hagyományosan alacsony, a kelet-európai országok nemzeti jövedelmének átlagosan 5—6 százaléka körül mozgó beruházási rátájának a felszabadulást követő évtizedekben 5—6-szoro- sát sikerült elérni.” A gazdaságnak ez a hatalmas átalakulása robbanás- szerű változásokat hozott a magyar társadalom egészében. A foglalkozási struktúrákban és az urbanizációban 45
