Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - G. Molnár Ferenc: Andrea és a többiek
Sues bizonytalanul előrelép, tenyerét maga sem tudja miért, hozzácsapja a combjához és megszólal. — Gyertek ide! Na, gyertek ide! A két kutya mozdulatlanul ül a fűben. Sues még közelebb lép hozzájuk. A kutyák félrebillentett fejjel figyelik mozdulatait, és fülük rezdülése elárulja, hogy még ujjainak játékát is lesik. — Na! Na! Gyere ide! — Gyertek ide! — beszél Sues és megint egy lépéssel közelebb megy hozzájuk, úgy, hogy kinyújtott keze már elérné az állatok fejét, de nem mer mozdulni. A kutyák ugyanabban a szobor- merev pózban ülnek, fekete orruk játéka mutatja csak, hogy szaglásznak az idegen felé. Sues lassan, óvatosan felemeli a kezét és félelemtől reszketve kinyújtja a kutyák felé. Tenyere megérinti a puha, meleg, biztonságot árasztó bundát, másik karjával is előrenyúl, megveregeti a két kutya fejét, a kutyák orrukkal megbökik az arcát, Sues érzi, hogy érdes meleg nyelv végigsöpör a kézfején. Sues nem tudja, hogy mi történik vele, belsejéből szavak fakadnak fel, olyanok, amilyeneket eddig nem tudott, ismeretlen dadogás kapaszkodik ki száján, ahogy átöleli a kutyák nagy, izmos nyakát. Megcibálja koloncos fejüket. A kutya mancsának óvatos mozdulatával feldönti Suest, aki hemperegve gurul a puha fűben, a két kutya hangos, jókedvű csaholása közben. Sues felugrik, nagy kört ír le, összekapaszkodik a kutyákkal, újra lehempe- rednek a fűbe, gurulva, felugrálva játszanak a téren és Sues gondolataiban nevet kap az, amit csinál. Tudja, hogy játszik. Tudja, hogy ő valamikor már játszott. Tudja, hogy évmilliárdokkal ezelőtt, valamikor embernek hívták. Látja a tűzfolyamokat, a hideg galaxisok átsuhanó fényeit maga előtt, ahogy menekülő koronghajóikkal elhagyják a Földet, egy fenyegető katasztrófa miatt. Látja magát, amint egy koronghajó átlátszó falához szorítva arcát, az irdatlan mélységbe bámul, ahol a csillagfények viliódzó pászmái összecsapnak a Föld parányi gömbje fölött. De még azelőttre is emlékszik. A tűzfolyamok előtti időkre, amikor rétek szagát hozta felé a szél, emlékszik egy dalra, a házra, ahol kint ül a fűben és süt a nap, és két kutya hempereg mellette. Emlékszik, hogy akkor még nem korongok voltak a fejében, amire most az ismereteket rögzítik. Egy név motoszkál a fejében, egy név, amit meg kell találni valahol az évmilliárdok összecsapódó időtengerének hullámai alatt, mert ez a név nagyon fontos. Valamiért nagyon fontos, de azt már nem tudja, hogy miért. Most csak azt tudja, hogy süt a nap, hogy a fű selyme végigsimítja arcát és a két kutya zöldesbarna szeme ott hunyorog fölötte. És még egy szót keres, aminek valami köze van a névhez, amit meg kell találni, mert a névnek és a szónak pedig együttesen van köze a mayanok energiafüggönyéhez is. Sues fejében iszonyú gyorsasággal peregnek az ismeretkorongok, de már nem is a korongokkal gondolkodik, hanem valahogy másképpen. Fölnéz a hegyekre. A nap ragyogása fénykoszorút von a csúcsok köré, a rétről friss tavaszi szagok hömpölyögnek a széllel, az erdők mély suhogása idáig hallat. — Eszter! — szökken talpra Sues — Eszter. A két kutya a név hallatára fölkapja a fejét, a szél hullámot vet bundájukban, ahogy megfordulnak, és lassú, méltóságteljes iramban elindulnak a Sas-szikla irányába, mutatva az utat a dormitórium felé. Sues frissen, sietősen szegődik nyomukba, és amikor átvágnak a völgyben szelíd kanyarokkal futó patak kövei között a vízen, már azt is tudja, hogy az energiafüggöny, amely elválasztja a mayanoktól, meg fog nyílni előtte, mert szereti Esztert. ★ A regényt az alábbi újsághír zárja. „Holnap reggeltől folytatódnak a haderőcsökkentési tárgyalások. Érdekesség és a nemzetközi politikai gyakorlatban eddig példátlan esemény, hogy valamennyi ország delegációjában neves művészek is helyt kaptak. Szigethy András Andrea és a többiek A megszokott kérdések következtek. A férfi golyós- tollal írta a válaszokat a nyomtatvány rubrikáiba. — Neve? — Pálos Andrea. — Foglalkozása? — Főiskolás. — Születési helye, ideje? — Füzestomaj, 1956. március 6. — Apja neve és foglalkozása? — Pálos András, traktoros. Az otthoni szövetkezeti gazdaságban dolgozik. Engem azért neveztek el Andreának, mert apám fiúra számított. És ha már András nem lehettem . . . — Anyja neve és foglalkozása? — Juhász Magdolna, háztartásbeli. Nem ment állásba, mert az apám nem engedte, de ideje se nagyon lett volna anyámnak arra, hogy máshol vállaljon munkát. Nemcsak a gyerekek nevelése, de a ház körüli munka is lekötötte minden idejét és erejét. Éppen elég dolga volt így is. Az elszíntelenedett, monoton hang most a következőket mondta: — Olvasom a záradékot. Alulírott Pálos Andrea, születtem itt és itt, ekkor és ekkor, anyám neve, satöbbi, kijelentem, hogy önszántamból, minden külső kényszer nélkül részt veszek abban a felmérésben, amelyet a Szo- ciál-pszichológiai Intézet szervezett, kötelezem magam arra, hogy a feltett kérdésekre mindig a teljes igazságot válaszolom, és nincs kifogásom az ellen, hogy az általam közölt tényeket, adatokat a reprezentatív következtetésekhez felhasználják, nyilvánosságra hozzák. A közreműködésemért anyagi ellenszolgáltatást sem most, sem a későbbiek során nem igényiek. Rövid szünet következett. — Egyetért? — Igen. Már mondtam az előbb is. — Akkor itt írja alá. A feléje nyújtott golyóstollat átvette, a keze alá igazította a nyomtatványt, majd a megjelölt helyre odaírta a nevét. Sima, egyszerű betűkkel, minden díszítő elem nélkül. — Köszönöm. — Kérem. 26
