Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A gesztus retorikája
vagy nem értik az előadást, vagy nem értenek egyet az előadó érvelésével, logikájával. Legyünk tehát tekintettel ezekre a jelzésekre. Az előadó és a hallgatóság közötti értelmi és érzelmi jellegű kapcsolat és együttműködés minőségéről is a megfelelő mimikái jelzések tudósítanak. Ebben a kölcsönös együtthatásban az a folyamat játszódik le, amelyről a költő őszintén így vall: „Szavak, szavak, / amelyekre szemek válaszolnak. / Szavakat beivó szemek, / szemekbe csobbanó szavak. / Szavak hangjára szemek tekintete a visszhang” (Jancsik Pál: Szavak, szemek). A jó előadónak sokat kell tudnia a hang és a mimika s a szóbeli közlésre adott arcjátéknak, illetőleg a tekintetek különböző típusának viszonyáról. Külön „jelentése” van a kérdő, az üres, az okos, a figyelő, a sugárzó tekintetnek. Az sem véletlen, hogy sok nagyon jellemző költői megjegyzés is olvasható erről az összefüggésről. Tartalmas retorikai ismeretanyag is megbúvik pl. ezekben a versbeli mondatokban: „Szigorú kérdőjellé görbül már a tekintet” (Pákolitz István); „itt csupa kérdőjel-gerinc és kérdőjel tekintet” (Tóth Bálint); „és egyre több kérdőjel néz velünk farkasszemet” (Ladányi Mihály) stb. A latin rétorok műveiben gyakran olvasható ez a tömör mondat is: „Oculis magis creditur, quam auri- bus . .(a szemeknek inkább hihetünk, mint a füleknek). Ennek a tételnek az ismeretében jobban megértjük, mire céloz a poéta ebben a versrészletben: „A száj gaz szolga volt, és ma is az, / Csak a szem mondja meg, hogy mi igaz” (Gyagyovszky Emil: Szemek). Quintilianus külön fejezetben szól a szemöldök állások sajátos közlő, kifejező szerepéről: „A szemöldökkel is sokat lehet kifejezni. A szemöldökállások alakítják a szemeket, és idomítják a homlokot. Hiba, ha egészen mozdulatlanok, vagy túl mozgékonyak” (Utasítás 368). Mást mond a felvont, a leeresztett, az összevont vagy az oldalra sandító szemöldökállás. Az arckifejezés, a 5 5. kép. száj- és szemöldökállás együttes jelzéseiből sokat olvashat ki a hallgatóságával állandó kapcsolatot teremtő előadó. Figyeljük meg szemléltető ábránkat (vő. 5. kép). Az első: a közömbös, a második: a barátságtalan, a harmadik: az érdeklődő, a negyedik: a bizalmatlan, a visszautasító és az ötödik: a kritikai álláspontról ítélkező várakozás „jelentéseit” közvetíti az előadó számára. Beszédes jelek a hallgatói szemöldökök „zárójelei”, amelyekben „elrejtik” egészen belső és ezért nagyon őszinte véleményüket az előadással kapcsolatban. Ha túl sok az ideges szemöldökmozgás, vagy arról árulkodik, hogy gondolatilag, érzelmileg is együtt él a hallgató az előadóval, vagy inkább arról, hogy sok benne a kétely, a bizonytalanság. A jó előadó igyekszik mind a kételyt, mind a bizonytalanságot eloszlatni. Természetesen mindezt csak akkor tudja megtenni, ha előadásának nyelvi formálásában, érvelésének menetében, az ismeretek felsorakoztatásában állandóan tekintettel van a hallgatóktól kapott jelzésekre. Hogy a felvont szemöldök olykor rejtettebb és finomabb összefüggésekre is felhívhatja az előadó figyelmét, arról ez a versrészlet ad értékes információt: „És a szemöldök, / Fel, magasan fel, / megmagyarázni, / Mit, hogyan is kell / érteni, tudni, / mit bizonyít, s mi. / Hol van a kétely, / Odva a szóban, / a szemöldök íve leírja” (Farkas András: Írásjelek). Összefoglalásul külön szólunk arról, hogy az előadónak azt is meg kell terveznie felkészülésében, mit kapcsol be a vizuális eszköztárból beszéde, előadása folyamatába. A taglejtés, a gesztus, a mimika csak akkor erősíti tartalmában és hatásában az élőszóbeli megnyilatkozást, ha a meghatározott beszédhelyzetekben mindig pontosan simul a mondanivalóhoz. A hiányos és korszerűtlen ismeretanyagot, a gondolatbeli szegénységet pedig ne próbáljuk leplezni hatásos retorikai figurákkal és az optikai síkban gyakran jelentkező eszközökkel. Beszédünk nyelvi formálása csak akkor teremt alkotó feszültséget is, ha felerősödnek benne azok a nyelvi formák, amelyek mögött hitelesítő erőként meghúzódnak az önálló gondolatok is. A beszédfegyelem és a gondolkodás fegyelmezettsége nagyobb hatóerő minden gesztusnál és mimikánál. Ha azonban arra is törekedik az előadó, hogy érzékeltesse, mi a személyes állásfoglalása az információval, annak tartalmával és használati értékével kapcsolatban, akkor be kell kapcsolnia az előadás folyamatába az optikai síkban jelentkező eszköztárt: a taglejtést, a gesztust, az arcjátékot. Ma még nagyon egyoldalú az ezzel való élés: a negatív jellegű vizuális jelzőeszközökből ma inkább válogatnak az előadók és sokkal kevesebbet a pozitív értékű és hatású optikai jelekből. Még egy fontos tudnivalóról befejezésül. Tartsuk szem előtt Vörösmarty Mihály intelmét is: „Mit használ a leghősibb tartás és mozdulat, ha annak a beszéd hatalma, mi mindig fő marad, erőt és életet nem ad”. Bakos József 47
