Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - "Az a föld, melyen a Hatvani Cukorgyár 1889-ben megépült"
A Cukorgyár vasút felé néző része. Itt álltak be a vagonok, s mint a képen is látható, itt rakták meg őket répaszeletekkel. A réparakás volt a legnehezebb fizikai munka. Két ember három óra alatt tudott kirakni egy vagont pépet. Itt aztán a munkások vigyázva és tisztán kezelve, letúrták a kiszitált cukrot ismét egy függő kocsiba, mely a felvonóba szállította, és innen került zsákokba eresztve a raktárba. Az utótermék pépet hígabbra főzték, mert nagy és széles csővezetéken kellett leereszteni a szirupházakban levő tartályokba. E tartályok rendeltetése az volt, hogy bennük a cukorpép pihenjen és a pihenési idő alatt a cukorszemcsék leülepedjenek. A régi szirupházban ilyen nagy tartály volt vagy 60—70 db. Amikor ez a sok tartály megtelt, akkor a vegyészeti ellenőrzés próbát vett, hogy a már leülepedett cukor fölött maradt szirup megfelelő édes-e. Ha elég édes volt, akkor megkezdődhetett a cukor kidolgozása. A munkások levetkőzve bementek a tartályokba; a cukor tetejéről vedrekkel lemeregették a szirupot és apró kocsikon elszállították az ún. szirupsajtolóba. A bent maradt cukrot kilapátolták, csákányokkal kivágták, keve- rőkbe tették és onnan centrifugális szitákon kiszitálták, elraktározták; vagy mindjárt eladták. A közvetlen eladás leginkább a finomítóval rendelkező gyárakban történt. Amennyiben a cukorról leszedett szirup újra édes maradt, természetesen sok volt a cukorveszteség. Ezt a cukorveszteséget ún. Ozmo-sajtolók segítségével csökkentették. Ez úgy történt, hogy az Ozmo-sajtolók rámáit hártyapapírokkal beborították; azután a hártyapapír egyik oldalán meleg vizet, a másik oldalán az édes szirupot folyatták végig. A meleg víz az édes szirupból átvette az édességet és mint szirupot újból befőzték. A szirup szaporodott ugyan, de a művelet által nem ment veszendőbe semmi. Az elmondott szerelvényekhez tartozik még az a sok gőzgép, kazán és szivattyú is, amelyeket 1889-ben építettek be a Hatvani Cukorgyárba. Például beszereltünk 12 db Feirbern rendszerű 8 és 6 atmoszféra nyomású 180 m2 fűtőfelületű, 60 LE gőzkazánt. Ennek gőzgépei: 1. A répamunkákat végző és a különböző gépeket és készülékeket hajtó Ringhofer gyártmányú, 250 lóerős, 9 atmoszféra nyomású gőzgép. 2. Ez a gőzgép hajtotta a két diffúziós szivattyút élűiről és a saturáció három szivattyúját hátulról. Ez a gőzgép 1897- ben épült fel. 3. Tolattyús vezérművű, kettős lendítőkere- kű, 50—60 LE gép. Elülső részével a bepárlóban lecsapódó gőzszivattyúkat, hátulsó részével három nagy légszivatytyút működtetett. Ezt a Skoda gyártmányú gépet 1918- ban ki kellett selejtezni és helyébe egy kettős hengerű Láng szivattyút állítottunk be. Az 1918—19. évi forradalom után, amikor arról volt szó, hogy a két gyár — Hatvan és Selyp — közül melyik dolgozza fel azt a kevés mennyiségű répát, ami akkor termett, a választás Hatvanra esett. A selypiek ugyan erősítgették, hogy nekik jobb a felszerelésük és ezért olcsóbbak. Ebben az időben Selyp már villamosította erőműveinek egy részét. Hatvanban még minden a régi, de Hatvan az ő 28—30 gőzgépével szervezettebb, gyakorlatiasabb munkát végzett és munkásai is összeszokottabbak voltak. A KEZDETI ÉS A KÉSŐBBI FELDOLGOZÁSRÓL Az 1889. évben induló répaüzemre nagyban készülődtek a gyár vezetői. Figyelték a hatvani munkásokat; előjegyezték őket és egy nap megkérdezték tőlük, hogy elmennének-e Nagysurányba a cukorgyári teendőket megtanulni. Legtöbbjük vállalkozott is rá és néhány nap múlva elindultak. Több hét után hazajöttek azokkal a munkásokkal együtt, akiket onnan küldtek ki az itteni továbbképzésre. A gyár élén egy öregülő úriember volt. Ott láttuk a később igazgatóvá lett Kaudersz és a két tisztviselőt, Pichl és Mayer nevű urakat. Nagygombosról négyökrös szekereken már szállították a répát. A cukorgyár ez időben bérbe vette az új varsányi uradalom igen jelentős részét. A mai Űjvarsány, Cifra-major, Szarkás, Fanni-major bérelt birtokokká váltak. E bérelt földeken igen sok répát termeltek a cukorgyár számára és a bérelt birtokok sok év után a gyár tulajdonába mentek át. A másik oldalról a gyárat a nagyteleki Karcsai-féle uradalom határolta. A cukorrépát ez az uradalom is termelte, de később, nem tudni miért, a szomszédi viszony megromlott. Az elmondott helyekről beszállított répával egy napon megindult a cukorgyár. Az indulás előtt vasárnap dobszóval hirdetett munkásösszeírást tartott a cukorgyár. Ott a gyár udvarán történt a jelentkezés. Képzelhető, milyen rendkívüli és csodálatot keltő eset volt ez egy csendes mezővároska életében! A nagy, magas kémény füstölt, a gyár teteje gőzölt, visító hangok, füttyök hallatszottak ki a magas falak mögül. A tágas, magas ablakokon át látni lehetett az úttestről a gépkerekek forgását. Munkások, vezetők, tisztviselők futkostak ide-oda; kézlendítéssel szaladtak el egymás mellett. Mindezen nem lehetett csodálkozni, mert a vezetők legnagyobb része külföldi — főleg cseh — volt. Pár nap múlva az ebédet hordó gyerekek összeszorított markában sárga, homokszerű anyag volt. Egymás között elnyalogattuk. Sokan szerettünk volna ebédet hordani, mert másformán a kapun nem eresztettek be senkit. Karácsony következett. A gyár még mindig dolgozott. Azt beszélték róla, hogy naponta 5Ó—60 vagon répát dolgoz fel. Bámulatos volt! Megmutatták azt a nagy, magas kő- raktárat, amelybe a kész, sárga homokcukrot leöntöget- ték. Két cukorhegy volt, I. és II. osztályú, melyet aztán zsákba szedve szállítottak finomítani, leginkább Nagysurányba. A CUKORGYÁR FEJLŐDÉSE Abban az évben, melyben a Cukorgyár első termelését végezte, a gyárat építő és a felszerelést szállító vállalatok mérnökei, szakemberei jegyzeteket készítettek a gyári felszerelés hiányosságairól. Tavasszal azután megindultak a javítási munkálatok. Építettek a gyár mögé egy répaúsztató csatornát. Megépítettek egy szeletszárí41
