Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - JELENÜNK - Vames Gyula: kezdődött a kettős könyveléssel
A tszcs-könyvelés országosan — így megyénkben is — 1949. márciusában kezdődött. Ennek első mozzanata volt, hogy az adott napon az adott tszcs-ben pozícióleltárt készítettek. E munkát a csoport intézőbizottságával a megyei szövetkezeti központ kiküldötte végezte. Április második felében újabb munka volt, amikor a kezdőleltárt állították össze, és csak ezután indult meg a két leltár közötti eltérés adatainak — ami az állapotleltár és kezdőleltár közötti különbségből adódott — könyvelése. Erre az időpontra esik a csoportok elszámolására rendszeresített könyvek nyitása, valamint a gesztor szövetkezeteknél a kettős könyvelés indítása. Bizonylatok írása, a levelezés szortírozása (könyveléshez kell, nem kell) volt a május—júniusi feladat, illetve azok könyvelésbe való rögzítése. Jellemző, hogy a küldött havonta egyszer jelent meg a tszcs-nél és az elmúlt időszak gazdasági eredményeit könyvelte. Volt olyan eset, amikor a tszcs-nél a gazdasági eseményekről nem készítettek dokumentumot. Ilyen esetben bemondás alapján kellett a munkateljesítmények és szolgáltatások könyve rovatait a szükséges adatokkal megtölteni. Erre a vasárnap volt a legalkalmasabb. Ilyenkor a tszcs elnöke és egy intézőbizottsági tag a templomajtóban szedte össze a tagokat és irányította az irodába, ahol azok elmondták, hogy mennyi terményt, cukrot, bakancsot, munkaruhát stb.-t kaptak a tszcs-től. Jellemző a tszcs-irodákra, hogy megyénkben egyik helyen 1954- ben sem volt szék, csak lócák voltak. A könyvelő egy konyhaasztalnál az istállóból kölcsönkért fejőszéken ülve könyvelt. A fejés idejére abbahagyta a könyvelést (és az a tszcs középparaszt gazdálkodókból alakult). Az évi felosztható jövedelmet is meg kellett állapítani. Ezt két menetben végezték 1949-ben. Augusztusban felmérés (bemondás) alapján a várható eredményt állapították meg és október—novemberben a megyeközpontból irányított négytagú brigád besegítésével készült az első 17 zárszámadás megyénkben. Éppen az augusztusi próbamérleg készítése közben derült ki, hogy változtatni kell a tszcs számviteli megoldásaiban. Az év végi — akkor még október 31-i — zárszámadás, vagyon- és egyben erdeménymegállapító volt. A könyvelés változtatását az indokolta, hogy a tszcs-éknél dolgozó képzetlen emberek nem voltak képesek még az egyszerű nyilvántartások rendszeres, napra kész vezetésére. Ezért indult meg 1949. év októberében a minisztérium irányításával a bentlakásos könyvelőoktatás. Az első tanfolyamok a Kötelező Általános Ipari Számlakeretet ismertették, azonban az nem felelt meg a termelőszövetkezeti csoportoknak, mivel azok már akkor mentesek voltak a felszabadulás előtti gazdasági rend nyomaitól. Az 1947. január 1-ével bevezetett Kötelező Számlakeret még váltó, el- fogadvány, tőkeváltozások könyvelését is magába foglalta, ami a termelőszövetkezeti csoportoknál már nem volt aktuális. Azért sem volt jó a KÁLISZ, mert az nem könyvelte az üzemi változásokat. Elkészült ugyan 34 szakmai számlakeret, azonban a termelőszövetkezeti csoportok előrehaladott fejlődésének nem felelt meg. Igaz, hogy ez már előkészítette az üzemi könyvelésre való áttérést, bevezette az úgynevezett Üzemelszámolási íveket is, melyeknek alapján a költségek gyűjtése, termékek szerinti kimutatása és általában a költség- elszámolás elvégezhető volt. De ez a módszer csak az iparnál vált be. Szükségessé vált speciális — termelőszövetkezeti gazdaságokra szakosított — könyvelési rendszer kidolgozása. Ez a fejlődés olyan méretű volt, hogy nem volt szükség a gesztorra. A földbérlő és földművesszövetkezetek termelőszövetkezeti csoportjaiból önálló tszcs-ék lettek, amit kormányrendelet is megerősített. A könyvelési oktatás is kevésnek bizonyult, mert 1950. év végén országosan mintegy 2500, megyénkben 63 termelőszövetkezeti csoport működött. Ahhoz, hogy mintegy 5000 főt könyvelőnek képezzenek, nem voltak meg sem az oktatók, sem a képzendő — megfelelő előképzettségű — személyek sem. Elindult az útkeresés. Ebben a munkában a Szovjetunió kolhozaiban kialakult egyszerű, világos és áttekinthető könyvelési — ügyviteli — rendszer bizonyult követésre méltónak, célravezetőnek. A kolhozok első fejlődési szakaszában nagyszerűen bevált az egyszerűsített rovatos könyvelési rendszer, melynek átvétele és a mi mozgalmunkban való hasznosítása a termelőszövetkezeti gazdaságaink e téren jelentkező igényeit, szükségleteit megoldotta és további fejlődését elősegítette. Ezzel eltérhettünk a más ágazatokban használt számlakerettől és kéthónapos bentlakásos képzéssel elértük, hogy egy év leforgása alatt — 1950 tavaszától kezdve — mintegy 2500 fő kapott olyan számviteli képzést, amit gazdaságában hasznosítani tudott. Milyen is volt az Irodaszervező Gazdasági Iroda által a hazai viszonyokra Hmeljev—Panyin könyv alapján átdolgozott, egyszerűsített rovatos könyvelési rendszer? A könyvelési könyvek a leltár — annak néhány tételét mellőzve — adatai alapján kerültek megnyitásra a B és C jelű könyvek. A könyvelés nem tartotta nyilván a mai nyelvezetben állóeszköznek minősített vagyontárgyakat, valamint a vagyontárgyak saját forrását. Ezek csak a részletes leltárban szerepeltek meny- nyiségben és értékben, de ez nem zárta ki a zárás időszakában az ellenőrzés lehetőségét. Az egyszerűsített rovatos könyveléssel lépett a termelőszövetkezeti csoportok életébe a bizonylat. A tudatos gazdasági műveletek változásairól a könyvelés alapját képező pénztári, (kék nyomású), forinthitel- (piros nyomású), mennyiségi (zöld nyomású), valamint meny- nyiségi hitelbizonylatot (fekete nyomású) töltötték ki. A bizonylatokat okmányokkal ósz- szefűzve, vagy a műveletért felelős átadó-átvevő aláírásával képezte a könyvelés alapját. A folyamatos könyvelés az A jelű „Bizonylatok Könyvé”-be történő beírással kezdődött. A bizonylat nyomásszínének megfelelő könyvbe kellett idősorosán beírni annak tartalmát. Ebben a könyvben akár bevételezésről, akár kiadásról szólt a bizonylat, a főösszeget az erre rendszeresített 4—5 rovatnak megfelelően részletezni kellett. Ilyen rovat volt a pénzbevételnél például saját termés, vagy egyéb eladásból, állóeszköz-eladásBól, banki ügyletből, vagy tagoktól. A mennyiségi csökkenés lehetett pl. terményben, állati termékben, állatállományban vagy anyagban. Ez utóbbiak összefüggtek a számlasoros könyveléssel. A B jelű „Természetbeni jövedelmek és felosztásuk könyve”, ami számlasorosan tartalmazta a terményekben, állati termékekben, állatokban és anyagokban beállott változásokat, további rovatos bontású volt. Itt már a változás természete került csoportosításra. A mennyiségi csökkenést — naturális mutatókkal — aszerint kellett részletezni, hogy azok saját gazdaság, vagy nem saját gazdaság részére, eladásra, vagy tagok részére került kiadásra. Az 50-es évek elején még gyakori volt a természetbeni elszámolás. A vetőmagot, az állatot, amit a tsz az illetékes vállalattól igénybe vett, természetben kellett törleszteni, amit a C jelű „Adósok és hitelezők könyve” 29