Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Ludányi Mária: Balassi Bálint Szép magyar komédiája és Fazekas Mihály Lúdas Matyija
tődik, későbbi színműirodalmunkra nem gyakorol hatást. Ennek oka kétségkívül a hivatalos színjátszás hiányában keresendő. Másutt az eredetileg kastélyokban létrejött művészet bekerül a polgárság, a nép közé, hogy új színekkel és tartalommal tovább éljen. Nálunk, a kevés számú, állandóan a létmegmaradásért küzdő, érzelmeiben és erkölcsében vallásos polgárság nem tudja átvenni és magáévá tenni ezt a könnyed, hercegi leányok s nemes ifjúemberek érzelmi bonyodalmain alapuló drámaművészetet. Ilyen „mese” csak a hivatásos színpadon élhetne tovább, ami viszont a XIX. századig nem létezett, így szükségszerű volt a pusztulásuk. Ha a Szép magyar komédiáról szóló adatokat összevetjük, érzékletes képet kapunk a felejtés és az újrafelfedezés folyamatáról. A drámát minden jel szerint Balassi halála után nyomtatták ki, egy korábbi fogalmazványról pedig 1606 körül készült egy kéziratos másolat. Ezután 1651-ből kapunk róla híradást Batthyány Ádám könyvtárkatalógusából. Gyöngyösi még 1670 körül átvesz belőle egy részletet saját drámájához, de ezzel el is tűnik a magyar irodalomból, sem a XVIII. század, sem a XIX. század nem ismeri. Erdélyi Pál fedez fel 1900-ban nyolc kis 16-r. oldalnyi töredéket a nyomtatott példányból, ekkor tudja meg a XX. század, hogy Balassinak drámai műve is volt. Waldapfel József zseniális tanulmányában kideríti 1937-ben erről a cím nélküli kis töredékről, a benne szereplő nevek alapján, hogy Balassi drámájának eredetije Cristoforo Castelletti L’Ama- rilli c. pásztor játéka. (Vö.: Waldap- fel. ItK. 1937. 260.) Iványi 1954-ben találja meg a fent említett könyvtárkatalógusban a dráma teljes címét: Gyarmathi Balassa Bálinthnak Thir- sisnek Angelicával, Sylvanusnak Ga- latheával való szerelmekről szép magyar comoedia. 1958-ban végre előkerül az egész drámaszöveg. Jan Mi- sianik szlovák kutató a bécsi Nemzeti Könyvtárban felfedez egy kódexet, ami magyar és szlovák nyelvű verseket és egy drámai szöveget tartalmaz. Ö hívja fel a magyar kutatók figyelmét erre a becses kéziratra, amit a XVII. századi másoló Jób János tiszteletére Fanchali Jób-kódex- nek nevezett el a szakirodalom. (Vö.: Misianik—Eckhardt—Klaniczay: B. B. szép magyar komédiája. A Fanchali Jób-kódex magyar és szlovák versei. Bp. 1959.). Azt hiszem e rövid felsorolásban érzékelhető, milyen hosszadalmas irodalomtörténeti nyomozás volt szükséges ahhoz, hogy ez a szép drámai emlékünk újra a mienk legyen. Egy drámai mű, de minden művészeti alkotás értékét azonban nemcsak a történeti értékek határozzák meg, (ebben az esetben saját korában a téma és a forma újdonsága), hanem gondolati és esztétikai értéke is. Köznapi nyelven szólva a darab „jó” vagy „rossz” voltáról van szó. Elfogultság lenne azt állítani, hogy a Szép magyar komédia a világirodalom legjobb művei közé tartozik. Korlátja éppen abban van, hogy drámaírói gyakorlat nálunk nem lévén a költő a szokásoknak megfelelően, egy középszerű idegen művet használ fel forrásként. Castelletti pastoralja a L’Amarilli Tasso Amintájának hatására született művek közül az egyik. Az ilyen típusú színművekben cse- lekvény alapjában nincs is, a nézők az ügyes versbe szedett dialógusokban és monológokban gyönyörködhetnek. Nimfák és pásztorok epeked- nek sóhajtozva egymásért, a felvonások pedig könnyed madrigálokkal záródnak. Ezek a sokszor mesterkéltté váló, sokszor érzelgős jelenetek távol állnak a valóságos érzelmektől és helyzetektől, maga a történet pedig egy ál idillikus, inkább főúri udvarok gondosan ápolt díszkertjeire emlékeztető „természetben” játszódik. Balassi átdolgozásában hű marad az eredetihez, tehát ragaszkodik a meséhez, sokszor a szöveghez is, de valahogy varázslatos módon mégis minden megváltozik keze nyomán. A nimfákból gőgös nagyasszonyok, a pásztorokból sokszor nyers, sokszor gyöngéd, szenvedélyes férfiak lesznek, eltűnik a könnyed vers és dal, átadván helyét a súlyos, tömör és mélyen lírai prózának. Tulajdonképpen szorosan illeszkedik ez a mű a költő egész lírai életművéhez, nemcsak verseinek képrendszere, gondolatvilága szövi át prózáját, hanem a történet is saját életéhez, szerelmi viszályaihoz igazodik. Credulus és Sylva- nus szerelme példázat. Credulus és Júlia ifjú korukban boldog szerelemben éltek mint Losonczy Anna és Balassi, majd elszakadtak egymástól. Mikor újra találkoznak, Júlia nem ismervén fel szerelmesét, elutasítja szerelmét ugyanolyan kegyetlenül, mint Anna a házassági tervekkel felé közeledő költőt. De Sylvanus és Ga- lathea párosában is saját élethelyzetét fogalmazza meg, mint egy figyelmeztetve Annát, ha sokáig hidegen bánik vele, keserűségében más szeretőt keres. A komédia természetesen jól végződik, a szerelmesek egymáséi lesznek (nem úgy mint az életében), s a dráma kedvesen esetlen juhásza, Gyenes köszön el a nézőktől. Azzal, hogy Balassi költői párhuzamot von saját életsorsa és szereplői sorsa között, válik a mű élettel telítetté, elvesztve eredetileg mesterkélt pastoral jellegét. A hősök „jó szagú mezőkön”, hűvös erdőben találkoznak egymással, szerelmi bánatukban „bújdosnak”, s reménytelen érzéseiket az érzéketlen „kietlenben nőtt fák”-nak „magas kősziklák”-nak panaszolják el. Hogy mennyi ízzel, valóságos érzelemmel telik meg ez a próza, álljon itt egy példa az olasz szövegből és az ennek megfelelő magyar drámarészből. A kétségbeesett Credulus-Balassi utoljára állítja meg kedvesét, hogy szerelmére hajlítsa. Az olasz szöveg: CREDUL.: Ó virág szép mása, telje- sítsék a csillagok a te kívánságaidat. AM ARIL.: Pásztor, az én utam másfelé visz. CREDUL.: Ha valaha becsültél szerelmes halandót, ha egy szikra könyörület van benned, lassítsd egy kevéssé szala- dásodat. Nem látod, hogy nincs enyhe szellő, a nap igen erősen lángol, a bárány is pihen, az emberek is nyugosz- nak az árnyékban vagy a borostyános rejtekekben, vagy a lombok alatt. Lassítsd meg szaladásodat, és ne tagadd meg tőlem szemed vágyott fényét. (Prózai fordítás tőlem. Az eredeti szöveg MTA Mikrofilmtár.). Balassi-dráma: CRED.: Szép virágok közt járó szép virág, Isten töltse be minden kívánságodat! JÚLIA: Az gondom most, hogy veled trécseljek! CRED.: Ha valaha csak egy mákszem- nyire megestél valaki könyergésén, állj az élő Istenért, ne siess ilyen igen el tőlem! Érzed-é, hogy az verőfén is mely hévén süt mostan? Nincs semmi, ládd sem madár, ki most az árnyékon nem nyugodnék, vagy csürge pataknál az jó- szagú füvekben, vagy ágak között fán az hüvesben! Állj, kérlek, egy kevéssé, s ne tiltsd el siralmas szemeimet az te régen kívánt szép szemeidnek nézésétől! Szándékosan a színművek egyik legegyezőbb részletét választottam, hogy érezhető legyen: még a leghű- ebb fordításnál is Balassi költői nyelve mennyire erőteljesebb, szenvedélyesebb, mint Castelletti szokványos költői képeinek finomkodása. Balassinál elhisszük, hogy ha e drámai könyörgésre sem hajlik Júlia, akkor már csak az öngyilkosság következ5
