Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Ludányi Mária: Balassi Bálint Szép magyar komédiája és Fazekas Mihály Lúdas Matyija
hét Credulus számára. De ugyanezt a realitást találjuk Gyenes alakjában, ki az olasz műben egy durva, komikus figura, neve —• lefordíthatatlanul — állandó részegségére utal, míg Balassinál jóízű beszédű, bölcs parasztember, aki a szenvedélyek kavargása közben éli mindennapos munkás életét. De beszélnünk kell a második színműről, Fazekas Mihály Lúdas Matyi- j áiról. Nem kívánom részletezni e kisepikái mű eredetéről szóló nézeteket, a közvetlen forrás kérdése ma sem megoldott. Tény, hogy a földesúri igazságtalanságot veréssel megtoroló jobbágy alakja majdminden ország mesekincsében megtalálható, legrégibb ősét a nippuri szegényember történeteként a régészek találták meg. (Vö.: Julow V. ItK. 1963.). Lúdas Matyi korán megihlette a színpadi szerzőket, ezek közül most egyet kell kiemelnünk. Balog István népies szín játékát, amely a várszínházi előadás alapjául szolgált. Balog István a XIX. század elejének jellegzetes egyénisége, aki hosszú élete során volt színész, színműíró, vándortársulati igazgató, bábjátékos és képmutogató, majd a megnyíló első magyar színház tagja. De nyughatatlan természete tovább viszi újabb faluzásra, végül idős korát megállapodván tisztes öregségben tölti. Az ő élete a magyar nyelvű színházművészet megindulásának hőskorára esik, a reformkori küzdelmekre, mikor a magyar nyelvű színjátszás politikai tettnek számított. Balog színművébe beleviszi életének tapasztalatait, éppen a falukat járó bábjátékos és képmutogató múltja készteti a Lúdas Matyi feldolgozására. Az ő általa átdolgozott színművet 1838. december 27-én mutatták be először a pesti Nemzeti Színházban. (Vö.: Pór Anna: Balog István és a XIX. század elejének népies színjátéka. Bp. 1974.). A dátum és a hely eleve meghatározza átdolgozásának módját is. Fazekas történetét tündéries keretbe foglalta, ahol két tündér Szelidates és Gorombátes küzd az emberek feletti hatalomért, a mű végén természetesen Szelidates győz. Mai szemmel furcsának tűnik ez a magyar népmesétől idegen tündérvilág (a bécsi tündérjátékok, elsősorban Raimund hatása), és a realisztikus népéletet tükröző Lúdas Ma- tyi-történet összeolvasztása, de Balog ismerte közönségét, és e játékkeret éppen a reformkori nézők ízlését tükrözi. A pesti színházlátogató polgár e korban a német színházakon nevelődött fel, ahol az ilyen típusú művek állandó színpadot kaptak, ehhez az igényhez alkalmazkodott a szerző. De Matyi történetével először viszi színpadra a jobbágysorsot, az erőszakos földesurat, az igazságtalanságot, amit országjárása során saját bőrén is tapasztalt, és először viszi színpadra a furfangos jobbágyfiú győzelmét. Ha meggondoljuk: a színdarab bemutatása előtt pár évvel, 1831-ben zajlott le a felvidéki parasztfelkelés, az úgynevezett koleralázadás (ami ijedelemmel töltötte el az egész nemességet), valamint az 1932—36-os országgyűlés egyik fő témája a jobbágykérdés sürgető problémája volt, akkor nem belemagya- rázás e mű merészsége és aktuális volta. Ez az aktualitás emeli Balog bohózatát a későbbi népszínművek fölé, mikoris e műfaj egy álnépies- ségbe torkollt. Erre figyelt fel Móricz Zsigmond is, amikor Fazekas művet átdolgozza Balog nyomdokain haladva, egyben keresve benne a néphagyomány, a népköltészet eleven erejét. Célja egy valódi népdráma megteremtése, és egy életen át harcol az előítéletekkel, a színházakkal, a társadalommal ennek megvalósítása érdekében. Jellemző módon nem az ő átdolgozását vitték színre 1939-ben a Nemzeti Színházban, hanem Déká- nyét. Itt Lúdas Matyi két nemesi szerelmespárt (Döbrögi leányát egy kac- kiás huszártiszttel, valamint unokahúgát egy bátortalan tiszttartóval) segít a zsarnok apával szemben. Meg is kapja érte a jutalmát: az egymásra találó szerelmesek tiszttartónak alkalmazzák. Humoros lenne a színmű efféle végtelen primitív elferdítése, ha nem 1939-ben játszotta volna az ország első színháza. A Móricz-féle átdolgozás csak a felszabadulás után került színpadra, majd filmre, s az ő koncepciója alapján őrizte meg a köztudat ezt a kedves, furfangos népmeséi hőst. Az idei várszínház előadása azt hiszem továbbra is megőrizte a Lúdas Matyiről alkotott képünket. Az alkotók visszanyúltak az eredeti Fazekasműhöz, felhasználva a Balog-féle átdolgozás erényeit (elhagyva a tündérromantikát) és igazán életteli komédiát mutattak be, gazdagítva az örök témát: a szegény ember, ki természetes eszével, büszkeségével bosz- szút áll a buta, pökhendi, embertelenül zsarnok földesúron. Rövid írásomban szándékosan kerültem mindenféle kritikai megjegyzést a két mű előadásával kapcsolatban. E két dráma sikere azt bizonyítja, hogy az Agria Játékszín három év előtti kezdeményezése életképes, szemünk láttára formálódik, csiszolódik. Ismerve azt a kiapadhatatlan drámaforrást, ami XVI—XIX. századunk irodalmát jellemzi, véleményem szerint a jövőben egyre jobb, össze- fogottabb, gazdagabb bemutatókra számíthatunk. Ludányi Mária 6
