Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pozder Miklós: Egy egri kereskedő a múlt században
„PULYA VÁSZONY”ra (talán apuliai vászon lenne? (28). A hagyomány szerint ezt az ipart még a törököktől tanulták el az egriek. A bulyavászon lényegében egyszerű, flór jellegű szövet. Felső-magyarországi kenderből szövik, kb. 1/3—2/3 bécsi könyök (29) széles és tetszőleges hosszúságú végekben. Apretúrája nincs ennek a vászonnak, csak amit a fehérítő ad neki. Simán készítik, vagy cérnával, pamuttal átszőve. Ezektől az átszövésektől aztán változatos, mesterkéletlen mintázatot kap. Többnyire parasztasszonyok vásárolják fel a városban és a közeli falvakban. Aztán teljesen, vagy csak részben fehérítve, vagy esetleg anélkül viszik a pesti, szegedi, aradi, gyöngyösi piacra. Értékesítése biztos. A vászon felhasználói kizárólagosan az ország déli részein élő rácok, akik ezt a vásznat ágyneműnek, ingnek és egyéb más ruhadaraboknak dolgozzák fel. A sima, egyszerű fajtáját feketére is festik, s a környék szegényebb falusi néprétege ebből vesz 1/3—3/8 könyöknyit és azt csuklyául használják. A GYÖNGYÖSI POKRÓCGYÁRAT 1801-ben alapította Orczy József báró úr. Néhány szövőszékéből évente kb. 1000 darab pokrócot szállít különböző méretben és színben. A jelenlegi gyári árak: Nr. 4. 1 db 5 Ft Nr. 5. 1 db 3 Ft 45 krajc. Nr. 6. 1 db 3 Ft. Nr. 10. 1 db 2 Ft 45 krajc. (csíkos) Nr. 10. 1 db 2 Ft 30 krajc. (sima fehér) Nr. 12. Lópokróc ldb 1 Ft 42 krajc. Közönséges szűrposztót is gyártanak itt. Egy kb. 26 könyök hosszúságú végv ára 12-—14 forint. Jó lenne, ha ez a szép és hasznos gyár, amelyben kizárólagosan a magyar juhok közönséges gyapját dolgozzák fel és ahol a többi gyáraktól eltekintve több emberkéz is munkát talál, nagyobb lenne. Termékeit olyan szerencsésen választották meg, hogy azok mindig is elsőrendű hazai szükségletet elégítenek ki, és ezért állandó, biztos piacot élveznek. A tulajdonos iparkodó szellemétől elvárhatjuk, hogy a gyárat jelenlegi méreteiben nem hagyja, hanem módot fog találni a szerencsésen megkezdett vállalkozását még tovább bővíteni. Remélhetőleg olyan fokra, melyet ez a vállalkozás meg is érdemel. Talán egyszer Gyöngyös városa is megéri e gyár bővítésével, hogy utcáin a koldulás megszűnik. AZ EGRI ÉS GYÖNGYÖSI POSZTÓ Az egri, de inkább a gyöngyösi csapómesterek által készített (30) posztó legtöbbnyire kék színű, már a gyapjúanyagában festett és jó tö- mörre megmunkált. Így aztán az egyszerűbb emberek által pokovai vagy szakolcai (31) posztó néven igen keresett árucikk. Egy egri vagy gyöngyösi posztókereskedő boltjából sem hiányozhat ez a posztó. Szívesen is töltik fel ezzel az áruval raktárukat, s előnybe részesítik sok má- sütt gyártott posztóval szemben. Ügy becsülhető, hogy mindkét városban évi 700—800 vég posztót készítenek. Ebből nagyrészt Debrecenbe, Vácra és Pestre szállítanak. Az árak: 7/4 széles posztó, fekete színű 36 garas, kék színű 40 garastól 3 forint 30 krajcárig. Itt-ott kitűnik egyik-másik mester finomabb szövetével, aminek aztán jó minősége miatt nagy is a kelendősége. Egyszerű flanellt is készítenek, könyöke ennek 12—14 garas, a dupla széles 20—30 garas. FÜGGELÉK. HEVES MEGYE SELYEMTERMELÉSÉRŐL, TEKINTETTEL A SELYEM IRÁNTI ÁLTALÁNOS KERESLETRE. Egerben már az előző évszázad közepén kísérleteztek a jezsuiták és egyes polgárok a selyem kicsinybeli termelésével. A vidéken Grassalko- vich Antal gróf úr készítette fel a selyemtermelésre jobbágyait azzal, hogy birtokain eperfákat telepített. Mária Terézia császárnő-királynő határozata (32) megyénkben is felkeltette a figyelmet a selyemtermelés iránt. Ennél többet azonban a határozatnak nem sikerült elérnie. Az emberek a felsőbb elgondolást megértették, sőt azt csodálták is, de a selyemtermelés ügye nem mozdult meg. A felsőbb elhatározásoknak semmi foganatja nem lett. őfelsége II. József úgy teremtette meg Magyarországon, különösen ebben a megyében a selyemhernyótenyésztés elterjesztésének alapjait, inint ahogyan azt a franciaországi IV. Henrik tette egykor ezzel a fontos gazdasági tényezővel. Az említett magas rendelkezések folytán a megyében több faluban létesítettek eperfaültetvényeket. Felügyelőket neveztek ki, hernyópetét osztottak ki és nyomtatott útmutatókat terjesztettek, melyben leírták a selyemtermelés módjait, és további szükséges beruházásokat is tettek. De sajnos nem sikerült állandó ipart alapítani még ezen legbölcsebb rendelkezések dacára sem. Talán a selyemtermelés sok apró részletéig nem hatoltak le. Vagy talán, — én úgy vélem —, az oktatás nem volt elegendő. Esetleg a tevékeny közreműködőket kedvetlenítette el a siker hiánya, noha egyedül ők voltak abban a helyzetben, hogy az ügyeket kedvezően előremozdíthatták volna. Talán a selyemtermelőknek nem hozták tudomására, hogyan lehet a terméket a legbiztosabban és legelőnyösebben eladni. Vagy a termék beváltásánál nem jártak el mindig helyes politikával és oktató módon. Végül is elhalt minden ez irányú igyekezet. Ennek az időszaknak beruházásaiból nem is maradt nyom. Az eperfaültetvények tönkrementek, s csak néhány asz- szony folytatta a városban a selyemhernyó-tenyésztést, ők is inkább merő kedvtelésből. Aztán kitört a francia háború. A selyem ára évről évre magasabb lett. A legkedveltebb olasz fajták hiánya egyre érezhetőbbé vált. A trama-ért (33) már 50—60 százalékkal, az or- soi-ért (34) 60—70 százalékkal fizettek többet, mint máskor. Ehhez még hozzájárult a könnyen suhogó selyemszövet iránti kereslet eddig még sohasem látott nagy mértéke. Minden társadalmi réteg fényűző igénynyel kereste a selymet. Sok gyár tönkrement. Amelyek megmaradtak, kényszerítve voltak, hogy valahogy veszteség nélkül tartsák fenn magukat. Emelték tehát az árakat, a szokásos szélességet keske- nyítették, a végeket rövidítették, mesterséges színezést és egyéb fogásokat alkalmaztak. De még az olcsó munkabérekkel együtt sem tudtak így a nyersanyagárakkal egyenlegbe jutni. Roppant nagy összegek mentek ki az országból a selyemért. Olyan ösz- szegek, melyek az általános és folyamatos magyarországi selyemtermeléssel, ha nem is teljesen, de nagyobbrészt az országban maradhattak volna, és a minden réteget nyomasztó háborúban észrevétlenül a belső termelésre igen jó hatással lettek volna. Lám-lám, csak egyszer 36
