Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pozder Miklós: Egy egri kereskedő a múlt században
ennek a gondnak minden évben ki vagyunk téve. A paraszt nem számíthat arra, hogy a szükséges fát az erdőtulajdonos eladja neki. A tulajdonosnak kétségkívül meg lehet a maga oka erre a takarékosságra. Ez aztán oda vezet, hogy mindenki a göngyölegfát végül is olyan eszközzel szerzi meg, ami saját erkölcseire és az erdőre nézve is egyaránt káros. Ezt pedig meg kell akadályozni! Talán a göngyölegfa iránti szükségletet úgy lehetne legbiztosabban kielégíteni, és egyúttal a fatolvaj lást is megakadályozni, ha az uraság a dohánybetakarításhoz minden évben több ezer bála fát levágattatna megfelelő méretre az igen gyakran túlságosan is tétlenkedő erdőőreivel. Ezeket aztán megfelelő időben kiosztanák a falvakban, ahol a községi bírók szükség szerint, 1 dénáros darabonkénti árért eladnának belőle. Hasonlóan fontos kívánság lenne, ha az előbb említett uraságok a megyéből történő dohányszállításoknak gazdasági és politikai szempontból kedveznének. Ennek adnának inkább előnyt, mint egyéb termékeik szállításának. Erre ugyanis gyakran egyszerre több falut is igénybe vesznek, — több napra, gyakran több hétre, sőt télen hónapszámra is. — A szállítási lehetőség hiánya miatt a dohánykereskedő is és a paraszt is hátrányos helyzetbe kerül. A kereskedőnek néha kétszer is hiába kell kiutaznia a faluba, s jó eleve szerződésekkel kell biztosítania magát a határidőkre vonatkozóan, mert nem számíthat a biztos szállításra. A vidék parasztjait pedig megfosztják egy foglalkozási ágtól, mely csak centner énként 1 forintjával számítva, — visszáruval, — ennek a környéknek igen fontos és jóttevő lenne. A kereskedők ugyanis az éppen rendelkezésre álló fuvarosokat kénytelenek így igénybe venni, s azok viszont nincsenek a dohányszállításra kellőképpen berendezkedve és felszerelve. Egy rendszeresen kezelt út a megyén és Pest megye felénk eső részén át, ugyancsak megszüntetne sok szállítási akadályt. TIMSÓ Csak Párádon főzik (16). Két tim- sófőző is működik itt, a régebbi a Társaságé, — melyet a timsónak itteni felfedezése is megillet (17), — a másik főzőt valamivel később Orczy József báró úr alapította az előbbi közelében. A timsófőzőknek terméke elsőrendű és csak alig marad el a római timsó (18) mögött. Az egri tímárok a parádi timsót jobbnak tartják a cs. kir. örökös tartományokból származó bármely más timsónál. A Társaság főzőjének évi termelése jobb években 600—700 centner, de amikor tűzifában hiány volt, csak 200—300 centner. így volt ez 1803- ban is. Orczy báró úr timsófőzője, melyet a fahiány egyelőre még nem érint, rendszeresen évi 700—800 cent- nert termel. A pesti Natorp és Tsa. kereskedőház (azelőtt Maher Jakab) szerződés alapján már 18 éve mindkét timsófőző termelését teljes egészében leköti, azzal a kis kivétellel, hogy a közeli Eger városa kereskedői és iparosai a saját részükre szükséges timsót innen megvásárolhatják, mivel különben is nekik köszönhető a timsó felfedezése és a főzők bővítése. Említettem a tűzifa hiányát, mint azt az egyedüli okot, ami ennek az iparágnak termelését csökkenti. Valóban, ez a hiány már annyira nyomasztó és a timsófőzőipar egészét olyan nagy mértékben veszélyezteti, hogy félő, egy-két éven belül fel kell adni a timsófőzést (19). Ugyanettől függ a Borsod megyei Dédes vashámorának (20) létezése is. A hámort a timsófőzőipar szorgalmas tulajdonosai létesítették a timsó hasznából és már elég fejlett állapotban van. A timsólelőhely kimeríthetetlensége, a timsó jó minősége és nélkülözhetetlensége miatt, valamint a jelenlegi előnyös ára miatt sajnálatos, hogy ezen iparág semmiféle hazafias támogatást nem élvez. Különösen akkor, amikor a vállalkozók ritka önzetlenséggel a hasznot nem osztják fel, hanem azt ismét egy közhasznú, hazánkban elegendő mennyiségben nem termelt árucikkre, nevezetesen a vas előállítására fordítják. Vashámoruknál azonban harminc esztendeje csak kiadásokkal találják magukat szemben. Sajnálatos, hogy a Társaságra így az a jövő vár, hogy szép felfedezésük, a belefektetett sok munkával, gonddal és pénzzel minden ellenszolgáltatás nélkül megbukik, és a hazának csak romjaikban maradnak meg a létrehozott építmények! Pedig csak annyiból kellene állnia a hazafias támogatásnak, hogy az említett művek körüli birtokos uraságok a Társaságot egész éven át ellátnák szabott árért a szükséges tűzifával. Egy órányi járásra beljebb a hegyek között található a híres parádi gyógyforrás. A víz szabadon folyik elő a földből, a forrás csak egy kővel van lefedve. Medencéje kb. egy akónyi nagyságú (21). Ebből merítenek a vendégek a külön e célra készített poharakkal. A parádi vizet egyébként palackokban is szállítják; 20 palack egy ládában, göngyöleggel együtt 6 forintba kerül (22). Körülbelül 20 lépésnyire déli irányban van egy másik forrás, aminek egy kissé fanyarabb az íze (23). Nem is kedvelik annyira az emberek. A parádi gyógyforrások évről évre hasznosabbnak bizonyulnak vérzéses állapotok, tüdő- és mellbetegségek ellen. Ezért egyre többen látogatnak ide. Kívánatos lenne azonban, hogy a forrást felkereső sok vendégnek több szálláslehetőség és nagyobb kényelem állna rendelkezésre. Hallomásom szerint ennek a kívánságnak a már említett birtokos uraság ebben az évben eleget fog tenni. GYAPJÜ Ebben a megyében a juhtenyésztés nem olyan mértékű, mint sok más megyében. Az arány azonban így a juhok létszáma és az őket eltartó földterület között igen szerencsés, s ez egyúttal az állattenyésztés többi ágára nézve is előnyös. A legtöbb faluban kevés juhot tartanak, magyar (25) vagy német (26) fajtát. A magyar juhok gyapját nagyobbrészt a csapók használják fel Egerben és Gyöngyösön, valamint Orczy József báró úr pokrócgyára (27) és egyes pokróckészítők. A gyöngyösi mesterek által szállított szűrposztó, ennek az árucikknek ismerői szerint a legjobb az országban. Csak az erdélyi szűrposztó előzi meg a gyöngyösit. A Heves megyei német juhok gyapja jó középminőségűnek mondható. A hegyek közt fekvő falvakban nyírt gyapjú szebb és finomabb, közülük a szóláti gyapjú a legjobb hírű és árú. A német gyapjú legnagyobb részét a már említett két város csapói, kalaposai, harisnyakészítői és süveggyártói veszik meg. Ha azonban ezek nem idejében, s nem a nyírással egy időben keresik fel a falvakat, vagy a gyapjút előlegezéssel le nem kötik, úgy a gyapjú spekuláns kereskedők kezébe kerül. Ezek aztán a gyapjút a pesti piacra viszik, vagy már más meghatározott útja van ennek az árunak. Így aztán az említett helybeli iparosoknak bele kell nyugodniok, hogy a gyapjúért Pestre kell felutazniuk, és a szükséges mennyiséget, jóval nagyobb költséggel, onnan hazahozniuk. Most pedig rátérek a különleges egri manufaktúra árura, a 35
