Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Pozder Miklós: Egy egri kereskedő a múlt században
get az ún. „Köböl pénz”-zel (9) együtt, — ami 2 krajcár minden ti- zedvödör után, — az egri polgárok közös javára fogják ezután fordítani. Ugyanis egy 1795. január 27-én kelt királyi határozat és az azt követő, 1803. október 18-án kelt királyi helytartótanácsi rendelet alapján ezt a földesúr által 1766. óta jogtalanul beszedett adót a város lakóinak, főleg a szőlőbirtokosoknak, készpénzben vissza kell fizetni. Ez az összeg hozzávetőlegesen 50 ezer forintra tehető (B). Az arra alkalmas években Egerben aszúbort is állítottak elő. Az egri aszú magas cukortartalma miatt a ménesi aszú (10) mögött marad, de magas alkoholtartalma és kellemes íze miatt azt mégis megelőzi. Aszúra kiváló esztendők voltak 1788., 1792. és különösképpen 1797. Úgyszintén jó termés volt 1800-ban és 1802-ben is, de aszúnak nem volt alkalmas. Az 1802-es évjáratú aszú alkoholtartalmát és ízét tekintve jó, de nem édes. Az Egerben termelt bormennyiséget csak a földesúri tizedlajstrómból lehet megállapítani. Azt hiszem, meglehetősen pontosan határozom meg, ha az 1800 óta szüretelt éves bormennyiséget 200 ezer akónak veszem (11), mivel az ismert tizedmeny- nyiség 30—40 ezer akót tesz ki. Számításom azt is megmutatja, hogy itt az egész termés ötödrészét veszik el. Valamint azt is, hogy a káptalan, az egyes kanonokok, az ősi szeminárium és a szerzetesrendi házak szőlői, — melyek együttesen igen jelentős nagyságúak —, egyáltalán nincsenek, vagy csak jelentéktelen mértékben vannak dézsma alá vetve. Jellegzetes helyi szokás, hogy az egri bort két darab, egyenként 3 akós hordóval adják-veszik. Vagyis 6 akó- jával, hordóval együtt, vagy anélkül (12). Ezzel a szokással másütt nem találkozunk, esetleg csak a városhoz legközelebb fekvő szőlőtermesztő falvakban. Egyébként ilyen kis 3, legfeljebb 6 akós hordókban szereti a szőlősgazda is tartani borait. A nagyobb hordókat nem kedveli, mivel azokon a szükséges kádármunkát saját maga nem tudja elvégezni. Az Egerben készített hordók űrmértékének hitelességéről a szorgalmas egri kádárcéh bölcs rendelkezései gondoskodnak (13). A DEBRÖI DOHÁNY A debrői dohány Magyarország azon dohányai között, melyek a bélés a külkereskedelemben előfordulnak, egyike a legjobbaknak. Egy-két órányira Egertől, Aldebrőn és Fel- debrőn, de Verpelét, Vécs, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Szalók, Demjén, Kerecsend, Nagytálya és Makiár falvakban is a német és magyar lakosok egyaránt termesztik, igen szép és jó minőségben. Az első telepítés idejéről és helyéről hosszú kutatás után is csak annyit lehetett megtudni, hogy Feldeb- rőn, melyet Grassalkovich Antal gróf úr 1742-ben németekkel telepített be, vetették el először a dohány magját, és ott kísérelték meg termesztését a házikertekben (14). Az új telepesek, amikor látták kísérletük eredményességét, nagyobb területet kértek az uraságtól. Ezt ő szívesen meg is adta nekik, mégpedig a falu szőlődombjain. Mikor később a lakosság is szaporodott, a debrői dohány iránt is megnövekedett a kereslet, az uraság további területeket adott számukra, így keletkeztek az ültetvények az ún. Fácánoskertnél és Feldebrővel szemben „Kecske Szálás”-nál, mindkettő a lakosok jelentős hasznára. A dohányművelés azonban magától is elterjedt hamarosan a többi faluban is. Ezekben a falvakban a debrői dohány néven áruba bocsátott levelek mennyisége közepes termésű évben nem haladja meg a 9 ezer centnert (15). Jó évben azonban 12 ezer centner felett is van ez a mennyiség. Átlagos árnak 7 és fél rénesi forintot véve, könnyen kiszámíthatjuk ennek a vidéknek éves bevételét. Az 1800- as év termése helyben 6—8 forintos, az 1801-es évé 6—7 1/2 forintos, az 1802-es évé 9—13 forintos és az 1803- as évé 7—12 forintos áron kelt el. A legmagasabb árakat kivétel nélkül mindig az aldebrői dohány éri el. Kétségkívül az aldebrőiek termesztik a legszebb dohányleveleket. Fel- debrő és Kompolt közvetlenül Aldeb- rő után sorol. A többi faluban már elővigyázatosabbnak kell lennie a kereskedőnek a felvásárlásnál, nehogy rosszabb minőségű áru bekeverése miatt kára legyen. Mindenesetre ezekben a falvakban is igen sok szorgalmas és ügyes parasztember él, akik a levelek termesztése és feldolgozása terén nem sokkal marad el a debrőiektől. Terményüket a leggyakorlottabb szakértő is csak nehezen tudja megkülönböztetni az eredeti debrői terménytől. Valamennyi termőhelyen az a szokás, hogy a homokleveleket elkülönítve csomózzák, így mindegyik levélfajtát megmutatják a vásárlónak. A homokleveléket azonban nem adják el jutányosabban, hanem a többivel együtt, azokkal azonos áron. Az oldalhajtásokat nem tekintik kereskedelmi árunak. Az eladásra kínált levelektől teljesen el is különítik. A csomók ilyen válogatását és összeállítását a megyében mindenütt megfigyelhetjük. Csak ott hagytak fel ezzel a szokással szándékosan, ahol egyes kereskedők a német örökös tartományok nagy dohánymonopóliuma számára szoktak vásárolni. Ezzel azonban éppen az csökkenti a dohány árát, hogy a termesztők kapzsiságukban ravaszul összekeverik a jó leveleket a homoklevelekkel és oldalhajtásokkal. Ezért ugyanis viszonzásul az említett kereskedők más, igen elítélendő módon, — mely becsületes kereskedő szokásává nem lehet, — keresnek a parasztokon. Szívesen térek vissza ettől az utálatos visszaéléstől ahhoz a rendszeres értékesítési módhoz, mellyel a dohányt a termővidékén adják-veszik. Az oldalhajtásokat általában nem adják el. Ezt a férfiak többnyire átengedik asszonyaiknak, akik aztán ezért cserébe a vándor fazekasoktól és faedénykészítőktől háztartásuk részére különféle agyag- és faedényeket, a gyümölcskereskedőktől pedig a gyermekeik részére gyümölcsöt vesznek. Ugyanis a gyümölcs ebben a népes völgyben, ahol Verpelét, mindkét Debrő, Tófalu és Kompolt fekszenek, minden évben kevesebb lesz. A válogatott viaszsárga levelekből nagyon jól értik a falvakban a sárga debrői tubák készítését. Ezt aztán zacskóba vagy dobozba töltik. Gyakran 10—20 évig is eltart egy ilyen adag. Mindenfelé szállítják a tubá- kot az országba. Különösen a szerzetesek között vannak, akik kedvelik ezt a fajtát, akik egyébként is a levelek jó megválasztásával és ügyes kezelésével saját szükségletükre kiváló pipadohányt tudnak készíteni olyannyira, hogy ez egymagában elegendő a dohány azon rendeltetését beigazolni, hogy már eredetileg is az emberek számára teremtették ezt a növényt —, még ha a dohányzás ellenzői ezt a rendeltetést erősen támadják is! A faanyag elapadása, mely néhány éve ezen a környéken talán feltűnőbben és riasztóbb mértékben mutatkozik, mint másütt, különösen a dohánykereskedelemre hat hátrányosan. Gyakran a termelő és a kereskedő is zavarba jön, mert nem tudja, hogyan lesz képes a dohányához a szükséges göngyölegfát előteremteni. Göngyöleg nélkül pedig kármentes szállításra gondolni sem lehet. Mégis, 34
