Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szigethy András: Az idő nagykövetei

kik be akartok avatkozni az űrhajósok érdekében, de valami miatt ez nem történt meg, hogy mi miatt, ezt én sem tudom.

Klee elhallgatott. \/égigsimította foltokban őszülő haját, amely keményen, spröden meredt felfelé, aztán kesernyésen elmosolyodott.

— Igen, kicsit ütődöttnek néz, ugye, fiam?

— De tábornok úr...

— Jó, jó, hagyja. Na, hallgassa meg ezt a magnótekercset.

Klee hosszú ujjaival a magnón babrált, bekattintotta a kapcsolót, majd felerősítette a készüléket. Ismeretlen férfihang szavai töltötték be a szobát.

— Nem. Azonnal. Igen, életveszélyben vannak. Hat perc múlva kigyullad a hármas hajtómű. Azonnali engedélyt kérek a közvetlen beavatkozásra. Nem. Ők még nem tudják. Az engedélyt! Rendben. Megértettem.

Még hallani lehetett, hogy a szalag tovább suhan a lejátszófej előtt, de további szó már nem hangzott el a tekercsről. Hugh a halántékára tapasztotta hatalmas tenyerét és megszólalt.

— Mindent elmondok.

— Halljuk, Hugh. Mi történt akkor ott a gépen?

— Leszálláshoz készültem. Rámbízták, hogy a Murder Supert én repüljem be. Az egyetlen prototípus volt. Szupergép. Ilyet még emberek nem csináltak. Minek mondjam. Jobban tudja, mint én. Lézerágyúkkal volt felszerelve. Szóval, leszálláshoz készültem. Még a tenger fölött repültem, de már messziről láttam a kifutópályát, és ekkor történt. Megszólalt valaki a fejhallgatómban. Tisztán és érthetően a nevemet mondták. Azt mondták, kövessem az előttem levő tárgyat, de kétszáz méternél ne menjek közelebb hozzá. Előre néztem és megpillantottam a csodát. Egy ovális, tökéletesen lapos hamutartó haladt előttem. Követtem. Hihetetlen sebességgel haladtunk. Nem tudtam megítélni a sebességet, de borzalmas volt. Percek alatt áthúztunk a kontinens fölött, és nem éreztem a nehézségi gyorsulást, amit az űrhajókban megtanultam elviselni. Semmit nem éreztem és közben láttam, hogy távolodunk a Föld felszínétől. Elkezdtem félni, mert többé senki nem szólt hozzám a fejhallgatóban, és már azt hittem, megzavarodtam, ettől félnek az űrhajósok is mindig. És akkor rárepültem a lapos hamutartóra. Még hangosan megismételtem, ahogy a 'kiképzésen tanították, hogy cél a fonálkereszten, mert a száguldó hamutartó akkor már az én célszerkezetem középpontjában volt, és akkor én megnyomtam a lézerágyú billentyűjét. Többre nem emlékszem.

A szobában csend volt, A mahagóni bútorok súlyos mozdulatlansággal terpeszkedtek az ablakon bezúduló fényben.

Klee száraz hangja visszazökkentette őket a jelenbe.- Holnap felrepülünk, Hugh. Mi ketten, a Murder Szuper ll-vel. Maga berepülőpilóta, én pedig ellenőrzőm a próbarepülést. Ezt írjuk be a naplóba.

— Helyes. Ezt írjuk be a naplóba, és mit fogunk csinálni?

— Berepülünk abba a tízperces időbe, amit önök az Imolán nem a mi tér- és idősíkunkban töltöttek el.

Ott, azon a területen lehet ugyanis átjutni valahová, Hugh, ahol ők élnek itt mellettünk a Földön, csak egy másik csatorna, egy másik dimenzió van fönntartva számukra, amibe mi néha véletlenül belekeveredünk. Ők viszont akkor jöhetnek át a mi tér- és időfolyamatosságunkba, amikor akarnak. Hallgasson meg, Hugh. Mi már mind a ketten találkoztunk a nagy lehetőséggel, maga személyesen is. Itt a Földön két lakosság él egymás mellett. Ők mindent tudnak rólunk, mi csak néha látjuk őket. Véletlenül? Talán. Át kell jutnunk egy másik közlekedési csatornába, Hugh, tudni akarom, hogy mi történik itt a Földön, amit mi nem látunk, mert emberek vagyunk és más mezőben történik a létezésünk. Vállalja Hugh? Át kell jutnunk egy résen, ami a negyedik dimenzióba vezet.

— Vállalom, tábornok úr.

— Ne szólítson tábornoknak, Hugh. Unom a katonásdit.

— Még egy kérdést, tábornok ... illetve Klee.

— Tessék.

— Megpróbálunk vissza is jutni odaátról?

— Igen, Hugh. Az embereknek tudniuk kell, hogy mi történik a Földön, amelyet társbérletben lakunk valakikkel.

6.

Részlet a Galona irányítótorony 1975. október 28-i repülési naplójából.

Szó szerinti rögzítés.

— Magasság tízezer. Minden rendben.

— Itt a földi irányítás. Rendben. Folytassák tovább a repülést.

— Értem. Kurzus száztíz a nyolcvanon.

— Rendben.

— Sebesség kétezer.

— Rendben. Irányító a Mumusnak, átadunk az Alfa Papa Zérónak.

— Rendben. Mumus, jelentkezem, Mumus jelentkezem. Átrepülök a G 64-es négyzet felett.

— Alfa Papa Zéró hívja Mumust... Mumus, hol vagy, Mumus, hol vagy? Mumus, jelentkezz, Mumus, jelentkezzl Alfa Papa Zéró az összes állomásnak. Mumus eltűnt. Alfa Papa Zéró hívja az összes állomást...

7.

A tenger hatalmas tömbje lassan elvált a szárazföldtől. Hugh erősen be- döntötte a gépet, a stabilitást próbálta. Mumus rezdülés nélkül állta a terhelést. Hirtelen süllyedésbe ment át, majd újra felkapta a repülőt. Elé- gedett volt. A műszerek tökéletesen működtek. A két férfi fején megcsillant a műanyag sisak a vakító napfény- 11 ben. Hugh fejhallgatójában ismerős krákogásként szólalt meg Klee hangja.

— Mikor érünk a zónába?