Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Salga Attila: Munkásmozgalom és eszperantó

nemzetközi kapcsolatainak, igazi nemzetközi szellem kialakulásának, a béke fenntartására irányuló mozga­lomnak legnagyobb akadálya az, hog/ nem értjük meg egymást, az egymás nyelvét. Népeket és munkásokat azért lehet egy­mással szembeállítani, mert köz­vetlen kapcsolatok útján nem győ­ződhetnek meg arról, hogy a szem­benállókat azonos eszmék és célkitű­zések hevítik. A nyelvi különbözőségeket át kel! hidalni. A munkásság kezében nem öncél az eszperantó, hanem sikeres eszköz a céljainak elérésére. Ezért mindenkinek, aki a mozgalomnak ér­tékesebb harcosa akar lenni, támo­gatnia kell mozgalmunkat. Elvtá'sak! Tanu'jatok és támogatá­sotokkal segítsétek törekvéseinket, amelyek a békének, a népek megér­tésének és szolidáris együttműködé­sének elérésére irányulnak." Az eszperantó és a munkásmoz­galom kapcsolatának vizsgálata so­rán induljunk ki e folyamat nemzet­közi hátteréből. NEMZETKÖZI NYELV — NEMZETKÖZI MOZGALOM Az eszperantó első, korai korsza­kában főleg az orosz idealisták kö­zött terjedt el, akik azt kui'tusznyelv- ként használták és szeparatista törek­véseik eszközét látták benne. Fran­ciaországban — a múlt század végéig különösen — csak az intelli­gencia ismerkedett meg a nemzetközi nyelvvel s jól propagálta azt a nyelv- tanulás és a béke védelme érdeké­ben. A gyűjtők, az eszoerantista tárgyak győzőinek a közvetítő nyelve lett. Kapita'ista vállalkozók — első­sorban könyvkiadók — hatalmas tő­kebefektetéseket „áldoznak" eszpe­rantó kiadványok megjelentetésére, s busás haszonnal veszik tudomásul a nyelv rohamos terjedését. Az esz­perantó mozgalom első évtizedeiben a nyelvet szinte minden európai or­szágban a polgári értelmiség képvi­selte. Európa munkásai azonban már a század elején felismerték, hogy az eszperantót a nemzetközi munkás- mozga'om céljainak megvalósítása é dekében tanulni, tanítani és ter­jeszteni kell. 1905-ben már francia és svéd munkásklubokban oktatják a vi­lág legkönnyebb nyelvét. Néhány év­vel később Hollandiában, Németor­szágban, majd Angliában alakulnak országos szervezetek, sőt 1908-ban a negyedik eszperantó világkongresszu­son 1500 küldött szavaz a Socialista Societo Internacia Esperantista nem­zetközi sze-vezet mega'akítása mel­lett. A drezdai határozat már szá­mos európai, ázsiai és amerikai or­szág munkáseszperantistáinak adott újabb ösztönzést a megkezdett harc folytatására. 1907-től rendszeresen megjelenik az Internacia Socia Revuo (Nemzetközi Társadalmi Szemle), a nemzetközi munkásmozgalom tájékoz­tatója, minden eszperantista munkás gondolatainak szabad és független sajtóorgánuma. Szabadságeszmét dé­delgetők, anarchisták és öntudatoso­dók egyaránt szóhoz jutottak. Kiad­ták Liebknecht, Lasalle, Kropotkin munkáit. A havonként Párizsban, Rot­terdamban vagy Hágában meg'elenő folyóiratnak több mint 600 előfizetőié volt a vi'ág minden tá'áról. Az ISR hasábjain éles harc folyt az alkoho­lizmus, a kapitalizmus, a dogmák, a jogtalanságok, a kizsákmányolás el­len, a munkások szociális helyzeté­nek megkönnyítése é dekében. Szá­mos háborúellenes brosúrát adott ki az ISR kiadója. Az Egyetemes Eszpe­rantó Szövetség (UEA) 1911-ben megalakította munkásszekcióját, amely lényegében a nemzetközi esz­perantista munkásmozgalom törvé­nyes létezését ismerte el. Szükséges ezt hangsúlyoznunk, hiszen az az Egyetemes Eszperantó Szövetség is­merte el és foglalkozott a munkások joqaival, amely a burzsoáziát képviselte. A munkásmozgalom szá­mára a nyelv csak eszköz volt a po­litikai cé'ok megvalósításához, szem­ben a polgári eszperantistákkal, akik csupán a nyelv terjesztését tekintették a eszperantó mozqalom céljának. Ez az alaovető különbség vezetett többek között az eszperantó mozga­lom két irányzatának különválásá­hoz. Az első világháború eseményei meabénPották a nemzetközi mun­kásmozgalom tevékenységét, és szét­zilálták az eszperantisták sorait. Csak 1921- ben szervezkedtek újra, amikor egy Lanti á'nevű francia munkás fel­hívására Práaában, az UEA XIII. vi­lágkongresszusán megalakult a Sen- nacieca Ásóéin Tutmonda (SAT), a Nemzetnélküli Világszövetség. 15 or- szóa 80 küldötte szavazott az új nem­zetközi szervezet haladó programja mellett: „Le az ólszent semlegesség­gel. le a kapitalizmussal, é,!en a SAT!” A Nemzetnélküli Vilóqszövet- ség folyóirata is ezeknek a célkitűzé­seknek a le'kes szószólója lett. A szer­vezet rendszeresen adott ki évköny­veket, amely többek között a tagok címét is közölte. Szekciói között kom­munista, bolsevista-leninista, nem­zetnélküli és szocialista szerepelt. Az UEA és a SAT között fokozato­san,, de egyre határozottabban mé­lyültek az ellentétek. Senki sem lehe­tett egyszerre a két szervezet tagja, mert az egyik tagság a másik meg­szűnését vonta maga után. Kiélese­dett, egyre nyilvánvalóbbá vált a pol­gári és a munkásmozgalmi eszpe­rantisták közötti pofitikai e'lentét, Romain Rolland hiába emelt szót az 1922- i frankfurti kongresszuson a két irányzat kibékitése mellett. A SAT tagsága évről évre rohamosan nőtt. M g 1922-ben alig 1000, 1929-ben már közel 7000 tagjainak száma, akiknek rendszeresen járt a SAT fo­lyóirata, a Sennacia Revuo (Nemzet­nélküli Szemle). Ezt a közkedvelt fo­lyóiratot Párizsban, Lipcsében és Moszkvában adták ki, s a 20-as években több száz cikkét fordították le nemzeti nyelvek'e. 1923-tól a Moszkvában megjelenő La Nova Epoko (Az Új Korszak) c. irodalmi folyóirat vállalt jelentős szerepet az egy nyelven, egy cél érde­kében küzdő eszpe aníista munkások között. Sajnos, az új szovjet állam és a SAT vezetősége között politikai el­lentétek merültek fel, mivel ez utóbbi több vonatkozásban nem értett egyet az úi szoviet társadalmi renddel. A SAT helytelen nézeteinek ellensúlyo­zására és cáfolata érdekében a hala­dó, forradalmi munkáseszperandsták 1930 októberében kiadták a kétha- vonként megjelenő Internaciisto (In­ternacionalista) c. folyóiratot, majd 1932-ben Berlinben megalakult a Proletár Eszperantisták Nemzetközisé­ge, amely a marxizmus—leninizmus és a dialektikus materializmus ér­vényre juttatását tűzte ki legfonto­sabb feladatául. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az eszperantó ter­jesztését, a forradalmi harc megszer­vezése és elkészítése érdekében minden lehetséges eszközzel biztosí­tani kell. Ilyen hatásos propaganda mellett rövid idő alatt 18 országból 13 ezren csatlakoztak a nemzetközi szervezethez. Levelezési és egyéb köl­csönös kapcsolat alakult ki szovjet kolhozok, gyárak és hasonló külföldi váTalatok között. Néhány év alatt 60 kiadvány jelent meg, amely elsősor­ban Sztálin, Molotov és Lenin be­szédeit. cikkeit tartalmazta. A 30- as években egyébként Moszkvában több eszperantó nyelvű irodalmi fo­lyóirat jelent meg, olyanok, amelyek méltán vívták ki Romain Rolland és Barbusse e'ismerését. Az eszperantó közvélemény a nyel­vet a p-oletariátus latinjának tartja. Joggal, hiszen e nyelv a proletáro­ké is volt, s e nyelv — mint a la­tin — országok, nemzetek között teremtett kapcsolatot. E gondolat sokak szerint Lenin agyából pattant ki. Erre utal több veterán szovjet eszperantista visszaemlékezése, a tény azonban az, hogy Lenin egyet­len művében sem találunk megjegy­zést az eszperantóval kapcsolatban. Gyakorlatilag azonban messzemenő­en támogatta a Szovjet Eszperan­tista Unió célkitűzéseit, amelyek tu­lajdonképpen teljesen azonosak vol­tak az új szovjet állam céljaival és feladataival. Lenin és az eszperno*ó pozitív kapcsolatára utal az a tény, hogy 1921 júniusában a Lenin-ve- zette szovjet kormány támogatta az Összoroszországi Eszperantó Kong­resszus összehívását, amelyen mint­egy 200 eszperantista vett részt. A kongresszus idejére a küldöttek in­gyenes vasúti jegyet, ingven szállási és é'kezést kaptak. A Szovjet Esz­perantista Unió vezetőjévé Ernst Karlovics Drezent választották, aki Kalinyinnak, az akkori államfőnek

Next

/
Thumbnails
Contents