Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Salga Attila: Munkásmozgalom és eszperantó

volt a titkára. Az újonnan alakult össz-szövetségi eszperantó unió nagy munkát végzett a hivatalos sze vek e;kölcsi, publicisztikai támogatásá­val. Nem véletlen, hogy a szovjet eszperantó mozgalom éppen akkor fejlődött a leggyorsabban. amikor az első munkásállam élén Lenin állt. A jugoszláv kommunista mozga­lomban is jelentős szerepet szántak az eszperantónak. A Jugoszláv Szo­cialista Munkáspárt 1920. évi vuko- vari kongresszusán többek között el­hangzott egy javaslat, ame'y értel­mében a párt hatalomra jutása után kötelezővé kell tenni a nemzetközi nyelv tanulását. A kongresszus el­nöke J. B. Tito volt, így az sem véletlen, hogy Jugoszlávia több köz­társaságában a eszperantó köte­lező tárgynak számit. A fasizmus és a második világhá­ború eseményei ismét bénítóan ha­tottak a munkásmozgalomra, így az eszperantista munkásságra is. A „hi­vatalos" és munkáseszperantista szervezetek a szocia'ista országok­ban egyesültek, Nyugaton azonban még most is léteznek. Tevékenysé­gük azonban megváltozott, s már nem fejtenek ki olyan aktív politi­kai munkát, mint a háború előtt. Az utóbbi években azonban ismét fel­lendülés tapasztalható az eszperan­tista munkások soraiban. A Heroldo de Esperanto (Eszperantó Hí-nök) c. Brüsszelben megjelenő folyóirat egyik 1975. évi száma arról tudó­sít, hogy „az Olasz Szociá'demokra- ta Párt hivatalosan javasolta a Szo­cialista Internacionálénak az eszpe­rantó nyelv közvetítő nyelvként való elfogadását a szocialista pártok kö­zötti kapcsolatban. Az első lépés után nemsokára az OSZDP azt ja­vasolta a testvérpártoknak, hogy 1976 szeptemberében rendezzék meg Rómában az eszperantista szocialis­ták első nemzetközi kongresszusát... A kongresszus legfőbb feladata az lesz, hogy megvitassa a fenti prob­lémát a politikai pártok, a szakszer­vezetek, a kultúra szempontjából. A kongresszust nyilvánvalóan megren­dezik, ha néhány szocialista párt válaszol az olasz párt javaslatára, s kifejezi óhaját, hogy hivatalos de­legációval képviselteti magát.” Idézzünk a békéscsabai rendőrka­pitányság egyik 1930. február z4-i je'entéséből, amely híven tartalmaz­za mind a magyar, mind a nemzet­közi munkáseszperantizmus célját és eszközeit: „Mindnyájan ízig-vérig szocialisták. A politikai részt a párt, a társadalmi részt a szakszerveze­tek intézik, az eszperantó csoport meg közös nyelvre tanítja a mun­kásságot. Az eszperantó nyelv ún. semleges nyelv, mert nem egy nem­zeté. Ez azonban csak annyit jelent, hogy mintegy nem köthetnek bele nacionalista szempontból. Hogy azonban mennyire nem semleges, mennyire fel lehet használni bizo­nyos célok érdekében, azt megmu­tatta a háború, amikor is voltak eszperantisták, munkások, akik el­adták magukat és közreműködtek, hogy imperialista célú eszperantó nyelvű röpiratokat adjanak ki egyes hadviselő felek. Az eszperantó cso­portnak az a célja, hogy megtanít­sa a munkásságot az eszperantó nyelvre. Már régen megvan ez a törekvés, hogy legyen egy érintke­zési nyelv, így lett pl. a dip'omá- cia nyelve a francia. A munkások­nak is kell egy közös nyelv, hogy megé'tsék egymást az egész világ munkásai. Megértsék és ezen közös nyelv segítségével megismerjék a különböző munkásmozgalmakat, meg­ismerjék, milyen a helyzet külfö'dön. A közös nyelv bizonyos fokú közös­séget teremt. Ezért nem bánják, ha más rétegek is foglalkoznak az esz­perantó nyelv tanításával. A fő, hogy minél jobban elterjedjen, minél töb­ben bírják a nyelvet, mert ezen nyelv birtokában megismerhetik esz­méiket, kifejlődik még jobban a kö­zösség érzete és a végén a más úton tanított munkások is hozzájuk csatlakoznak..." MUNKASES7PERANTÓ- MOZGALOM MAGYARORSZÁGON A nyelv népszerűsítése hazánkban már néhány évvel Zamenhof nyelv­könyvének kiadása után megkezdő­dött. Az első magyar eszperantista Bálint Gábor nyelvész, a kolozsvári egyetem ural—altáji nyelvek tanszé­kének professzora volt. Tanítványa, Barabás Abel 1897-ben kiadta az első magyar nyelvű eszperantó tan­könyvet. 1901-ben megalakult az első bu­dapesti eszperantó csoport, amely­nek titkára August Marich, útjára bocsátotta a La Verda Standardo (A Zöld Lobogó) c. folyóirat első számát. Kezdetben — s ezt a fo­lyóirat is bizonyítja — nem különült el az eszperantisták polgári és mun­kásmozgalmi szárnya, már csak azért sem, mert országos szervezetük is közel egyidőben alakult meg. Együtt kellett tehát az elismertetésért a harcot megvívni. 1912-ben tartotta a polgári szárny alakuló közgyűlését 300 hazai és számos külföldi esz- perantista részvételével. A Magyar- országi Eszperantista Munkások Egyesülete, a Párizsból hazatért Pol­gár Izsó nyomdász kezdeményezésé­re, 1913. február 23-án Budapesten alakult meg a Népszínház utca 9. számú házban. Egy kis vendéglő­ben, mintegy 30 munkás mondta ki a Hungarlanda Esperantista Societo Laborista (HESL) létrejöttét. Az egye­sület hatásos propagandát fejtett ki az eszperantó nyelv terjesztése ér­dekében a fővárosi és a vidéki munkások között. Népszerűsítő elő­adásokat, nyelvtanfolyamokat indí­tottak. Az egyesület lelkes munkája már a megalakulást követő év vé­gén megmutatkozott: ekkor már há­rom csoporttal és 200 főnyi tag­sággal rendelkezett. Ez a szám sze­rénynek tűnik, hiszen a polgári szárny már országos egyesületének meg­alakulása előtt szebb mutatókkal di­csekedhet: 1901-ben 24, 1907-ben 711, 1911-ben pedig már 2016 esz­perantó egyletet tartottak nyilván. A munkáseszperantó-mozgalom Ma­gyarországon az első világháború előtt csak megszületett, kiteljesedé­se és fénykora a húszas évekre esik. A magyar eszperantisták kielégítő mennyiségű saitó'eméket olvashat­tak. 1910-ben Török Péter kiadta az első Teljes eszperantó—magyar szó­tárt; az előszóban utalást találunk arra nézve is, hogy a szótárt első­sorban kiknek szán'a: „Noha a le­hető legszabatosabbnak igyekeztem ezen szótárt készíteni, mindazonál­tal errare humánum est —, azért nagyon kérem a tisztelt elvtársakat (A szerző kiemelése. — S. A.), le­gyenek szívesek a talált hibákról en­gem értesíteni ...” Kevesen tud ók, hogy a La Verda Standardo mellék'apjaként 1913 feb­ruárjától 1915 októberéig Egerben jelent meg a Magyar Esperanto Új­ság. A folyóirat főszerkesztői tisz­tét Robicsek Pál töltötte be, aki később a Tanácsköztársaság egyik vezető funkcioná-iusaként elrendelte az eszperantó kötelező használatát a magyar postaszolgálatban. Az esz­perantó és magyar nyelvű folyóirat minden hónap elsején je'ent meg. Irodalmi rovatában Zamenhof, Os­car Wilde és Aesopus művein kívül Petőfi, Arany és Ady verseinek esz perantó fordításaival is találkozha­tunk. Ebből a folyóiratból tudjuk azt is, hogy Heves megyében az eszpe­rantista munkásoknak még nincs egyletük, viszont a nyelvtanfolyamo­kon nagy számban vesznek részt. A Hevesmegyei Hírlap is rendszere­sen tudósít a megye eszperantistái- nak életéről. Az 1913. március 23-i számában pé'dául egy Egerben járt japán eszperantista költő versét ol­vashatjuk a városról, s a csodálatos egri eszperantista nőkről, akik mély benyomást tettek rá. A Hevesmegyei Hírlap egy másik számában arról olvashatunk, hogy az eszperantó nyelvtanfolyam foglalkozásai hama­rosan véget érnek, s a végzettek közül legalább hárman-négyen sze­retnének a következő tanévben esz­perantót tanítani. A La Verda Standardo 1915. évi októberi száma arra szó'ítja fel a hadseregbe bevonult magyar eszpe­rantista katonákat, hogy a harcté­ren is viseljék az eszperantisták zöld csillagát, így ad:anak kife'ezést há­borúellenességüknek. A júniusi szám pedig költői kérdések formájában adja tudtára a magyar népnek, a harctérre vonuló katonáknak, hogy sohasem a nép, hanem mindig az uralkodó osztály irányítja a politi­kát saját érdekének megfelelően. Ezt bizonyítja a népellenes véres háború is. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents