Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Salga Attila: Munkásmozgalom és eszperantó

J»l IIIIIHIHIU KJ ItI UlllUHtMIHMI Itt Ml I lltltf MI

IIIUIMlIMIUIMIIlUiailKimnflMllimilMJttlMIMtlMtMIIIIMIIMMUtlMttUMMUtHlfmiHIlIttMMMIMIImllllllllllllllMHMHIIIIIIIIMIIIIMUmilHUMiniHIMIHIIUnnUtmlltnMMniinKIfl

SALGA ATTILA:

Munkásmozgalom és eszperantó

£ a

.......................................................................................................................................................................................................................................u n mi mm,,,HI 11 n I Illinium imumim I u niikmii 111 I nn mil I UHUI I mu Mutiiuirmmuun U n mu i im.iu li

A nyelv, az emberiség alkotása, a gondolat- és tapasztalatcsere, az irodalom, a tudományok eszköze felmérhetetlen szerepet játszik életünkben. Minden nemzet nye've évezredek során változott, csiszolódott, s fokozatosan vált alkalmassá a legbonyolultabb elvont fogalomrendszerek megjelölésére. A nemzeti nyelvek száma több ezer, s ha maradéktalanul is betöltik szerepüket az egyes országokon belül, a nemzetközi érintkezésben általában csak a legnagyobb nemzetek, azaz a nagyhatalmak anyanyelvét kénytelenek használni a „kis" országok lakói.

Óhatatlanul felötlik a kérdés: ha már az embernek megadatott a beszéd képessége, miért nem beszél egy nyelven az emberiség? Kétségtelen, hogy a közös nyelv nem lehet egyetlen nemzeti nyelv sem, hiszen a kiválasztott nyelvet képviselő ország lakói ez által hallatlan előnyhöz jutnának. A közös nye’v csak könnyű, rövid idő alatt megtanulható nyelv lehet, olyan nyelv, amelynek szókincse nemzetközi, nyelvtana leegyszerűsített, kivételeket nem tartalmaz, írása a kiejtést követi. Jól látta ezt Ludwig Zamenhof varsói szemorvos is, aki 1887-ben, tizenöt évi munkájának gyümölcsét, D-ro Esperanto (Dr. Reménykedő) álnéven közzétette. A logikusan megszerkesztett, mintaszerű nemzetközi nye'v az eszperantó volt.

A reménykedők nyelvének számos előnyét csak úgy tudjuk kellően értékelni, ha röviden — a teljesség igénye nélkül — áttekintünk néhány egyéb nyelvi próbálkozást is.

A mesterséges nyelvek történetéből

A nyelvészek és a tudósok évszázadokon át fáradoztak egy nemzetközi, azaz mindenki számára érthető és könnyen elsajátítható nyelv meg- a'kotásán. Az egyik legkorábbi írásos emlék a XII. század első éveiből származik. Hildegardis német zá dafő- nöknő 1011, elsősorban latin szóból álló titkos nyelvet szerkesztett. Nem szánta ugyan nemzetközinek, kora miatt sem válhatott volna azzá, mint kortörténeti emlék azonban igen jelentős.

Néhány száz évvel később (1653) P. Digbeus spanyol nye'vész római és arab számokból álló írásrendszere jelentett fontos állomást a kísérletezések hosszú sorában. Még ugyanebben az évszázadban B. Becher és A. Kirchmer német, majd 1797-ben

C. Wolke orosz nyelvész, Digbeus munkásságának folytatói, a matematikai nyelvészet, a kódolás alapjait vetették meg azzal, hogy információkat nemzetközi jelkulcs segítségével (számok és betűk kombinációja) nyelvi szimbólumokká alakítottak. Az akadémiai nyelv kifejezés Wolke ábrázolásában, például, a következő: U21—P‘202.

Egyes tudósok az egyiptomi képírás egyszerűsített, átdolgozott változatával kísérleteztek. Kevesen tudják, hogy a naptárban a Hold fényváltozásait (újhold, e'ső negyed stb.) ma is A. de Vertus 1863-ban megalkotott hieroglifáival jelzik.

A hazai nyelvészetben is hódított a szimbolikus — tehát írott és nem beszélhető — mesterséges nyelvek megalkotása utáni vágy. Bobula János, például, Bachmaier írásrendszerét továbbfejlesztve, 1886-ban 4334 szóból ál'ó szótárt adott ki. A szavak a latin ábécé sorrend ében számot kaptak, s itt is a számok váltak a jelentés hordozóivá. Kalmár György 1771-ben megjelent Egységes írás- rendszere már egyetemes jeleket, betűket használt a jelentéstartalom továbbítására (my — ember; b — áldás; t — idő stb.).

Ezeknek a nemzetközi nyelvtervezeteknek az volt az alapvető hibája, hogy csak írásban használhatták őket, mihe!yt azonban a számokat a nyelv használói kiejtették, ugyanúgy nem értették meg egymást, mintha anyanyelvűket használták volna ideken ajkúakkal szemben. Az eg ' nvel- vű nemzetközi érintkezés megvalósításának real’tása szempontiából sokkal jelentősebbek — a beszélhető nyelvek.

1795-ben született meg a Lancia Delormel első beszélhető nyelve, amely 10 magán- és 20 mássalhangzóval rögzítette a már kiejthető szavakat. Logikus voltát szemléletesen érzékeltetik az alábbi képzések: ava — nyelvtan; ave — írás; alve — szó.

Gáti Stefánt (1794—1843), az első magyar gyorsírási rendszer megalkotóiát is foala'kozatta a nemzetközi nyelv gondo'ata. íme ízelítőül egy mondat Gáti nyelvéből: ,,Tof sa Zagy tög,e tög.ton togmo böpmornas böp- nya Egyptme.” (En vagyok a te vezéred, Istened, aki elvezet Eayiotomba.)

A XIX. század első felének nagy szenzációja volt a francia J. Sudre műnyelve, a Solresol, amelyet Mi. Napóleon, Lamartine és Victor Hugo is támogatott. Szellemes alapötletre épült: számok helyett a zenei skála

francia formáit (do, re, mi, fa, sol, la, si) használta fel fogalmi osztályok jelölésére. Egy öthangú szónak több mint kilencezer változata, kombinációja lehetett, amely ugyanennyi új szót jelentett. Nézzünk példát egy szócsaládra: doredo — idő, doremi — nap, dorefa — hét, doresi — hónap, dorela — év stb. Ezt a nye'vet énekelhették, dúdolhatták, fütyülhették, beszélhették és hangszeren is játszhatták.

Napjaink legelterjedtebb nemzetközi nyelvét, az eszperantót, időben és népsze űségben a volapük előzte meg. J. Schleyer 1878-ban publikálta, s néhány év alatt szinte az egész világot meghódította. Rövid idő alatt 283 szervezet, 25 újság, 384 könyv fémje'ezte a közös nyelv nagyszerű gondolatának terjedését. 1889-ben már a harmadik volapük kongresszust tartották. (Volapükül „Jó reggelt, uram!”: Gödeli gudik,o söl óba!) Érdemes megemlíteni — s ez egyúttal a nyelv elsajátíthatóságára is utal —, hogy a kongresszusokon mindenki — így a nyelv szerzője is! — németül beszélt ..

Az eszperantó, Ludwig Lazar Zamenhof (1859—1917) lengye' szemorvos alkotása azonban valódi, élő és beszélt nyelvvé vált. Einstein szerint: „Az eszperantó a nemzetközi világnyelvtervezet legkitűnőbb megoldása.” Előnyeit népszerűsége bizonyítja leginkább, s ezt a mozgalom eszmeisége is fokozza: „Az eszperantó nyelv művelői és terjesztői nemes ügyet szo'gálnak, mert különböző nemzetiségű emberek sok százezres tömegét kapcsolják össze, a népeket e'válasz'ó nemzeti elzárkózot'ság felszámolását, a népek közötti közeledést, a barátság és szolidaritás elmélyítését mozdítják elő.” (Kádár János.) Ahhoz, hogy ezt a nemes munkát vállalni tudjuk, mindössze rövid tanulásba van szükség. Ahhoz viszont, hogy az ember olvasson vagy beszéljen németül, angolul, franciául, több esztendei tanu'ásra van szüksége, de akinek megvan a középfokú végzettsége, az az eszperantót már három-négy hét után megértheti.

A nemzetközi nyelv könnyűségi foka, szerepe az információsze zésben a különböző országok munkásaira is jelentőén hatottak. Nem véletlenül: a nyelvek különbözőségét akarták az eszperantóval áthidalni a közös célok, a közös cselekvési egység érdekében. A Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesüiete 1926. évi felhívásában ezt olvashatjuk: „A munkásság