Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - HAGYATÉK - Sugár István: A siroki vár urának pokoljárása nyomában

sei, mivel legnagyobb részük az örök kárhozat honában, a pokolban szenvedett az idő végtelenségéig.

Sírok vár ura mérhetetlenül kétségbeesett a tisztítótűzben senyvedő lelkek sorsa felett. „Hát mind az a sok mise, amit én s mások az elhunytak lelkeüdvéért mondattunk, a sok alamizsna, amit adtunk, a sok jótétemény, amit tettünk, az mind CSAK EZÉRT VOLT? Tíz esztendeje, húsz esztendeje, száz esztende'e, hogy ezek a lelkek elköltöztek a világból és még mindig a purgatóri- um tüzében szenvednek.” Aztán miért szenvednek az élők, miért a lelkek pihenés nélküli gyötrődése? Az arkangyal szelíd szavakkal vigasztalta : „Bűnhődésük csak időleges és isten kifürkészhetetlen akaratából történik.” Felfedi az égi angyalseregek vezére, hogy miként segíthet kedvesein, a népen, a szenvedőkön — csak éppen ezeket a kapott jó tanácsokat Lőrinc lovag nem közölte földöntúli útja élményeit szorgalmasan papírra vető Yonge Jakab dublini köziegyzővel. (! !)

Befejezésül Mihály arkangyal, alvilági útja befejező szakaszának kalauza titkos üzeneteket és figyelmeztetéseket küldött egyes élő személyekhez, de ezeket sem árulhatta el az „élménybeszámoló”-ját szorgalmasan lejegyző ír papnak, mert az angyal szigorú utasítása az volt, hogy ezeket csakis és kizárólag maga a lo-^ vág közölheti azokkal, akiknek az szólt. (! I) Ezeknek a figyelmeztetéseknek az egyike az, mely Zsigmond magyar, cseh és római királynak s német császárnak szó'ott, s mely titokzatos utakon-módokon kiszivárgott a nép közé s maradt az utókorra Tinódi Sebestyén históriás énekében.

Végre Mihály főangyal visszavezette Lőrinc lovagot a „csodás barlang” bejáratához, s amikor ha!nal- hasadáskor a kolostor perjele kinyitotta az ajtót, Tar Lőrinc ki-ályi étekfogó és asztalnok mester, Sírok vára ura ott állott teljesen sértetlenül és csodálatos élmények lenyűgöző hatása alatt örömittasan. A perjel is megörült a jó hírnek és vendégül látta házában a magyar zarándokot. De Máté kanonok gondos, pontos ember volt, és hiteles igazolást adott arról, hogy „Pásztói Rátóti Lőrinc méltóságos úr, királyi étekfogó mester és főasztalnok" valóban meglátogatta Szent Patrik Purgatóriumát, hol előtte már többen jártak.”

Tar Lőrinc ennekutána útrakelt, hogy hazatérjen, de a dublini kikötőben hosszabb időt kellett vesztegelnie, míg megfelelő hajót kapott az átkelésre. Ez idő alatt Yonge Jakab dublini közjegyző előtt részletesen beszámolt túlvilági utazása részleteiről — s innen ismerjük a lovag kalandjait, hiszen a londoni British Múzeum megőrizte részünkre napjainkig ezeket a becses iratokat. (I !)

E bizonyára több napon át tartó beszámoló során Jakab feltette a kritikus kérdést Lőrincnek, hogy az elmondottakat ő valóban testileg élte-e át, testi érzékei révén nyerte-e benyomásait? Erre adta Tar Lőrinc azt a korrekt és tá-gyilagos választ, mely őt tetteiben jellemezre: ..ELRA- GADTADTAM, VÁJJON TESTILEG-E, NEM TUDOM, CSAK AZ ISTEN TUDJA!” Láthatjuk tehát, hogy saját maga sem volt tisztában azzal, hogy csak misztikus látomása volt, s felizgatott képzeletvilága szüleményeként vetítődtek tudatába a kalandos képek, vagy pedig azokat ténylegesen is átélte-e. Bár hozzátette, hogy feltehetően valóságban törléntek meg vé'e az események, mert mind a 9 gyertyát elégette és minden útra- valója elfogyott.

Ez tehát Rátóíi Tar Lőrinc pokoljárásának hiteles okmánya alapján felvázolt históriája. De vajon miként történhettek meg ezek a csodálatos események?...

Ml AZ IGAZSÁG A „POKOLJÁRÁS” KORUL?

A felvilágosodott ember előtt világos, hogy Tar Lőrinc és tá'sainak Szent Patrik Purgatóriumában tett útja, illetve ott szerzett élményei mögött semmi va’óság nincs. Az Or- tutay Gvula sze-kesz'ette Magvar- ságtudomány c. folyóirat már 1942- ben egyértelműen megállapította: „Bár a szent helyet körülvevő titokzatosság a hiszékeny lelkeket még hosszú időn át vonzotta, a renaissance felvilágosultabb szellemei körében mind nagyobb tért hódit a több mint félszáz év előtt megjelenő szkepszis."

Erazmus már 1508-ban megjelent munkájában leszögezte, hogy a pur- gatóriumi legendák maqját hasonló pogány mondákban kell keresni és a víziókat a böjttől és fáradtságtól elcsigázott emberek rémlátásainak minősítette, akik visszatértükben azt állítják, hogy életük további folyamán soha többet nem fognak nevetni. Richardus Stainhurstus Szent Patrikről írt és 1587-ben megjelent művében nagyon józanul megjegyzi, hogy a víziók már megszűntek és a látogatók akkor már csupán leküzdhetetlen álmosságot éreztek a barlangban. Igen komolyan estek latba a purgatórium fénykorának le- alkonyodásában „bizonyos természetű anyagi okok”. A gazdag zarándokok elmaradtak, akik „pokoljárásuk" során tekintélyes anyagi javakban részesítették a Vörös tó partján álló monostort, s amikor később a szegények raja lepte el a környéket, közülük már nemigen juthatott be senki a barlangba. A lavinát egy szegény kolduló barát indította el, aki 1494- ben bepanaszolta a monostort magánál a római pápánál, hogy csak

nagy nehézségek révén tudott Szent Patrik Purgató iumába bejutási engedélyt szerezni, s hogy a csodálatos víziók elmaradtak. Erre fel VI. Sándor pápa 14S7-ben elrendelte a purga- tóriumnak azonnali lerombolását. A pápai parancsot 1497. március 17-én,

Szent Patrik ünnepén nagy pompával végre is hajtottak. Néhány évtized múltán azonban más okkal-móddal ismét za ándokhellyé fejlődött a Vörös tó kis szigete és mintegy száz esztendő múltán egy francia érsek ismét sok vezeklésbe merült embert talált a helyen, akiknek arcán az elragadtatás különleges kifejezése ült.

A botrányok már oda fajultak, hogy 1632-ben maga az angol kormány romboltatta le ismét a kegyhelyet.

Ekkor a hatóság felásta a barlangot és megállapították, hogy a föld mélyéből semmifé’e bódító, altató gázok nem törnek fel, s hogy az addig csodásnak hirdetett ba lang csupán „egy gyatra lyuk, egy hitvány verem”.

A vallási fanatizmus azonban tovább élt és fertőzte az együgyű népet, úgyannyira, hogy 1704-ben az angol parlament pénzbüntetés, — behajthatatlanság esetén nyilvános megvesszőzés — terhe alatt tiltotta el ott a zarándoklatokat. (!!)

De minden haszta'annak bizonyult!

A val'ási babona tovább élt, amit az is táplált, hogy újabb kolostor és kápolna épült, — ha kissé távolabb is az egyko-i Szent Szigettől, s még e század elejéről is találtam adatokat arról, hogy tömegek keresték fel az egykori csodák színhe'yét: Szent Pat ik Purgatóriumát.

A kor egzaltált s vallásos csodákra, a földöntúli dolgokra beirányzott lelkiállapotában rejlik a poko'járó víziók egyik lényegi gyökere. A „hitvány kis üreg”-be bebújó s a megszállottságig fanatizált lelkű zarándokok vízióinak esetében a modern nyugati pszichológusok az egyéni disz- ponáltság mellett a kor egy tipikus betegségének: az úgynevezett vallási neurózisnak döntő jelentőséget tulajdonítanak. A vezeklő zarándokok általában a hosszú út fáradtsága miatt elcsigázva érkeztek meg a hely- szfnre, ahol a hosszú, 15 napos böjtölés kenyéren és vizen, a szakadatlan imádkozás és elmélkedés, az otthon olvasott vagy hallott s a tetthelyen nekik elbeszélt csodálatos alvilági események hatása alatt, amikor becsapódott mögöttük a purgatórium ajtaja, már eleve fel voltak készülve a rájuk váró csodákra és a végletekig felfokozott képzeletük valóban fel is idézte elméjükben a várt és részben már ösmert látomásokat.

Nincs tehát semmi ördöngösség, vagy éppen — uram bocsáss, — csoda Tar Lőrincnek és társainak középkori pokoljárásában, — a modern orvos-, néprajz- és történettudomány egyértelmű határozottsággal szétosz- 39 latta a Szent Patrik Purgatórium köré font vallási babona mítoszát