Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - HAGYATÉK - Szőke Lajos: Iván Bukovcan emlékére

ember mélyében levő örök „jó" harca a háború demoralizáló erejével, íme egy részlet a partizánok esküjéből: „...Meg kell bosszulni a fasiszta barbárok minden gonosztevését...’’. Felvetődik a kérdés: mit tegyen a szlovák partizán, aki maga előtt lát egyet a fasiszta barbárokból. Simonban győzött az örök humánum, a „jó", aki fázó, éhező, félő embert látott maga előtt, akit ha megöl, ő maga válna gyilkossá, barbárrá. Levegőbe lőtt, futni hagyta a németet. A darab komolysága komikusra fordul, mikor az elijesztett

német visszajön. Az utolsó felvonás családiason kezdődő képét a Hlin- ka-gárda betörése rombolja szét. Most Valent, a német fogoly kezében összpontosul minden, most az ő bensőjében pereg le pillanatok alatt mindaz, amit Simon néhány napja átélt. Nem tud a partizánokra lőni, együtt halnak meg mindhárman. Bu- kovcan legszebb darabjával fejeződött be ez az egyre gazdagodó, értékesebbé váló írói pálya. Minden darabjának hőse az egyszerű ember, akinek van ugyan sok rossz oldala, de mégis mindenkiben van jó.

Ö úgy van ezzel, mint régen o hamis pénzzel: ha találtak benne nemesfémet, ha keveset is, megtartották. Tudta, hogy az egyszerű emberek életében is vannak drámai fordulatok, hiszen neki is meg kell küzdeni a félelemmel, rettegéssel, bizonytalansággal, kishitűséggel. Ezt a belső küzdelmet mutatta meg hőseiben, amikor azok nem mindennapi szituációba kerültek. Sehol sem akarta az erkölcsi megtisztulás valamiféle iskoláját adni.

A humanitásért szállt síkra, a civilizált barbárral szemben.

HERCZEG ISTVÁN grafikája