Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Sereg József: "PRO PATRIA ET LIBERTATE"

borában, akik aknáikkal és vizesárikok feltöltésével, valamint kiéheztetéssel kísérleteztek.

Mindezeknél nagyobb kárt okozott a védők közötti belső árulás. Egy bizonyos Réthi nevű katona Prinyi Miklós várkapitány ellen izgatott, és nyíltan megfogalmazta, hogy Eger reménytelen helyzetben van, semmilyen segítségre nem számíthat. 1710 december 8-án kapitulált Eger vára, s ezzel a szabadságharc visszaszorult az északkeleti kiinduló területre, a Kárpátalja vidékére. Eger és Szolnok eleste sajnos súlyos csapás volt arra a tervre, melyet Rákóczi a szabadságharc megmentésére ekkor megvalósítani szándékozott.

1710 után a kettős megyébe visszatértek a császárhű hivatalnokok, a polgári, katonai szervezet. Visszatértek az osztrákbarát régiek, vagy új birtokosok jöttek, és megjöttek „az elűzött jezsuiták" is. A jobbágynép pedig újra súlyos adók alatt nyögött, még 1710-ben előbb 2500, majd 14 500,— Ft adót követeltek rajta. Csattant a szó és a korbács is, „kuruc kutya fizess, vagy lenyúzzuk a bőrödet, szíjat hasítunk a hátadból, meghágod a derest!" A fejedelmet az 1715. évi magyar országgyűlési törvénycikk (49. §) száműzetésében haza- és felségárulónak mondta ki, és megfosztotta minden magyarországi javaitól. „Lelkiatyja” Telekessy püspök is kegyelmet kapott már ekkor, csak a szegénylegény katona és a fejedelem volt hontalan. Egyikük sem kért és nem is kapott megbocsájtást.

o-o-o-o

II. Rákóczi Ferenc fejedelem neve mellé a magyar nép méltán illesztette a „nagyságos” jelzőt. A nép, a magyar szabadság, függetlenség és társadalmi haladás későbbi nagy képviselői, hasonlóképpen Petőfihez, „hazánk szentjének" nevezték. A magasan képzett államférfi és diplomata a vallási türelme': megvalósító, érdekegyesítő, műveltséget terjeszteni szándékozó, ipari-gazdasági-polgári haladást segítő politikus erre méltán rászolgált, mert ő mindezt önzetlenséggel, az önmaga iránti magas követelménynyel, a nép, a nemzet ügyének töretlen szolgálatával párosította a szabadságharcban és a harc után a száműzetésben.

A reálpolitikus ő volt és nem Károlyi Sándor, mert felismerte, hogy a független és szabad magyar állam lehet csupán a gazdasági és társadalmi felemelkedés bázisa. A Habsburgokkal való egyezkedés legfeljebb a feudális előjogok konzerválását, a földesúri birtok megtartását eredményezheti. Kiemelkedő nagy államférfi volt, amilyennek Mátyás királyt ismerte el a magyarság és amilyen Zrínyi Miklós lehetett volna, mert 8 esztendőn át reménytelen helyzetekben elszigtelten is fenn tudta tartani a szabadságiharc zászlóit, és azokat ő sohasem hagyta cserben, nem hajtotta meg a császáriak előtt.

Állama, a rendi konföderáció, a kor viszonyai között magyar államhatalom volt, elemeiben tartalmazta a polgári fejlődés és átalakulás tendenciáit. Fényes fejedelmi udvartartása volt, mint a nagy reneszánsz vagy humanista magyar fejedelmeknek, ez az udvar magyar fejedelmi udvar volt, magyar pompával, tudósokkal, művészekkel. Fejedelmi alkat és egyéniség volt, nemhiába szánta apai nagyanyja Báthory Zsófia unokáját Báthory István lengyel király fejedelmi székébe a magyar haza érdekében.

Korának munkásembere volt, korán kelt, órák hosszat fogadta a követeket, a katonákat, a jobbágy panaszosokat, ajtaja, sátra mindig nyitva volt mindenki számára. Sokat és állandóan tanult, még száműzetése éveiben is tanult, olvasott és írt, korszinten tartotta magát és ezen kívül asztalos mesterséggel foglalkozott kedvtelésből. A kortársi közvélemény Mátyás királyhoz hasonlította őt: Csuzi János pápai protestáns prédikátor ezt írta róla: „...olyan fejedelem ő, aki országát Hollandiához hasonló állapotba vezetheti, mert virágozni fog országában a munka, a mechanika, az agricultúra, a mercantura, a béke és a rend.” 1707-ben a marosvásárhelyi országgyűlésen Bartha András ítélőmester így szólt Rákóczi államáról: „Az lészen valóban boldog ország, melyben mindenek az maguk munkájából és nem mások verítékéből élnek."

Kuruc—labanc párbaj