Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Meg nem született riport

érthetően, hangosan, sőt talán büszkén is. Én is elmormogom a nevemet.

— Sajtó? — kérdi.

— Ismeri ön, Szegecki elvtárs, ezt a Szilvási kontra Benei ügyet? Vagy ha így jobban tetszik, a Benei kontra Szilvási ügyet? — kérdezek vissza, közben jön a fekete, a konyak.

— Hogyne. Végső fokon én, illetve a mindenkori főmérnök hagyja jóvá ...

— Kérem —• állítom meg halkan. Ha jól vagyok informálva, ön néhány hónapja vett fel háromszáz- ezer forintot egy újításért. Az önét végső fokon az igazgató hagyta jóvá? És akkor Szilvási elvtárs volt itt az igazgató?

— Igen — a mérnök válasza az én kérdésemnél is halkabb.

Megkérem, tanítson meg a leckére, hogyan bonyolódik le egy ilyen újítási, találmányi ügy ebben a gyárban? Készséges tanárnak bizonyul. Közben hallom a kő koppaná- sát, amely a szívéről esett le. Egy óra múlva az újítási irodán vagyok. Kutatjuk, keressük az ügyet, semmit sem találunk. Otthagyom őket. A nyugdíjas Gazda Géza bácsi, akinek neve egykor országos munkamozgalmat fémjelzett utánam jön, hozzám lép és a fülembe súg.

— Keresse az elvtárs Manfred Béla urat, ő volt Szilvási igazgató jobbkeze. És adminisztratíve ő készítette a találmányt a hivatalban.. . A háború előtt részvényese volt a gyárnak. És kereskedelmi igazgató. Most is tanácsadó nálunk. Amellett ő tartja a nexust a nyugati cégekkel. Állítólag azok csak vele tárgyalnak. Minden üzletkötésnél jelen van, havi ötezerért, tízezerért, ki tudja?

Keresem ezt az urat, közlik velem, hogy Manfred úr Münchenben tárgyal, napokkal később várják haza. Visszamegyek Gazda bácsihoz, aki társadalmi munkában tekercseli a pergamenteket az újítási irodán. Rám néz, ki sem kell nyitnom a számat, arcomon látja az eredményt.

— Akkor a Kovalikot kéne előkeríteni. Tudja, azt a süketet... azzal nem lesz könnyű. Lakatos, arany keze van, ő csinálta Szilvásinak az egészet.

Visszamegyek a főmérnökhöz, előadom a kívánságomat, ikaron fog, levisz a lakatosműhelybe.

— Ez itt Kovalik játékországa. Gépek, esztergapadok, szerszámok és tíz ember a keze alatt. Okos, ügyes, kezesbárány legénység. Az öreg tanította őket a szakmára. Mind fiatal és mind kiemelt órabért kap — a főmérnök közlékenyebbé válik, és elmondja még:

— Kovalik, Szilvási barátja, valaha együtt kezdték a gyárban, inasként. Aztán a mozgalmi munkáért együtt internálták őket Kistarcsára. Negyvenöt után ismét együtt kezdték. Amikor Szilvásit kinevezték vidékre igazgatónak, Kovalik követte. Amikor Szilvási visszajött ide igazgatónak, visszajött vele Kovalik is. Furcsa viszony. Kovalik megmaradt lakatosnak, de csodálatos esze és keze van, a mérnököket is zsebrevág- ja.

Az öreghez érünk. Nem hall semmit, de érzi, hogy ott állunk mögötte. Megfordul, megvetően rám néz, gyűlölködve szól. El sem tudom képzelni, kitől kapta a drótot. Mondja, hogy tud rólam, és ne is reménykedjek, mert ő nem hajlandó tárgyalni.

— Járt itt Szilvási igazgató? — ordítom a fülébe.

— Mi köze hozzá? — ordítja vissza.

A hangszóró Szegecki főmérnököt keresi. Manfréd úr várja, megjött Münchenből, együtt megyünk.

Manfréd Béla 70 éves, de nagyon fickós, jó megjelenésű úriember.

— Az újságtól! — mutat be neki Szegecki, és ezzel már jelezte is, csend legyen, öregúr. Nem fecsegünk.

Ismét fekete és konyak, Manfréd bácsi rendkívül intelligens koponya, enyhén avitt stílussal. Azonnal tegez, és néhány mondattal a laikus számára is világossá teszi a találmány útját a gondolattól az elfogadásig. Másokról nem beszél, ő viszont mentegetőzik. Szerepe a Szilvási ügyben is hasznos és mindenképpen ártatlan, bizonygatja, holott nem is vádolja őt senki. Elköszönök. Ez az öreg is utánam jön, de őt a szorongás hajtja, nem a közlési vágy. Hagyom, hadd főjön még egy éjszakát. Órámra nézek, elnézését kérem és másnapra beszélek meg vele randevút. Reggel 9 órakor a gyáron kívül, egy meghitt presszóban találkozunk. Most én kérem a konyakot.

— Hol végeztél, kérlek? Már bocsáss meg — teszi hozzá őszinte, kedves arccal. — A régi iskolát érzem rajtad ...

— Verik úrnál kezdtem, bátyám. Igazad van, az volt ám a régi iskola. Verik úr kisiparos volt Gyöngyösön — válaszolom elmélázva az inasévek emlékein.

Manfréd zavarba jön, koccint, fenékig issza a pohár tartalmát.

— Faludi Pista csinálta és Kovalik — mondja Manfréd minden átmenet nélkül.

— Kovalik agyafúrt lakatos, a gyár esze. Faludi Pista művelt gyerek, kezdő mérnök, nemrég nősült, jön a gyerek... Szilvásit csak bevették. Igazgató volt és jó barát. Hatalom volt, aki kegyeket oszt és kegyvesztettekké tesz embereket. Faludi Pista a szerkesztésben dolgozik...

A konyakot én is megiszom és elbúcsúzom öreg, úri barátomtól. A szerkesztésben mutatják, hogy az a sovány fekete, az ottan Faludi. Odamegyek, köszönök, bemutatkozom, arcán, modorán, beszédén látom,

már ő is tud rólam. És hallgat...

Vajon ki járt nála? A közepébe vágok:

— Mondja fiatalember, maga mennyit kapott a rajzok elkészítéséért?

Csend a válasz.

— Tud a millióról?

— Millióról? Húszezret kaptam, ember, engem ne gyanúsítgasson!

— ered meg most már a nyelve az ijedtségtől. Gondolkodik, hagyom.

Amikor rádöbben kérdésem lényegére, amikor megérti, hogy kikről beszélek, dühösen folytatja.

— Azok az analfabéta tolvajok!

Kovalik még hagyján, de a diri, oki sztárgázsit kapott... Vén ganéj, már el sem tudja költeni a pénzt.

Nyugtatom, kérdezem, kötélnek áll, amit mond, pontosan feljegyzem, azután elolvastatom vele és megkérem, írja alá. Nincs kegyelem, itt tényleg vérre milliókra megy a játék, csikágói módszerekkel.

ötvenhétben Kovalik, a lakatos lent matatott a gyár pincéjében és az egyik ládában talált egy rajzot.

Benei újítását. Ahogyan ránézett, azonnal értette a lényegét. Gondolkodott és azt is tudta, hogy ezt az újítást az ő gyárukban eddig még nem vezették be. Izgatott lett, de azért a szerkesztésben, amikor Fa- ludinak szólt, már nyugodt volt az arca. Zsebéből elővett egy krétát és az olajos padlóra fejből lenagyolta az újítási rajzot. Megkérte Faludit, hogy rövid időn belül csinálja, rajzolja ezt meg tökéletesen.

A befogó pofán változtasson, meg még néhány apróságon, mondotta a süketek erős hangján. Faludi is kottaolvasó ember volt, azonnal megértette feladatát. Néhány nap múlva a rajz elkészült, bevitték Szil- vásihoz, annak is tetszett, ő is változtatott rajta valamit, aztán átmentek a főmérnökhöz, Szegecki azonnal ráismert Benei munkájára, de egy szót sem szólt, neki is „tetszett".

Ekkor kellett Manfréd úr esze. És az mindig a helyén volt. Ahogyan ő mondta, néhány hónap alatt tisztába rakta az ügyet, s letette a Találmányi Hivatal asztalára. Neki egy vasat sem adtak, örüljön a vén reakciós, hogy egyáltalán él. Faludi- nak kinyomták a szemét húszezerrel. Szegeckinek kifizettek három- százezret egy hasonló újításért. Hogy Szilvási és Kovalik mit kapott, azt már tudjuk. Ekkor jelent meg a színen az új trónkövetelő, Benei. Az első per után, ha el is vesztette Benei, azért mindenki tudta a gyárban, hogy mi történt...

Otthagytam a fiatalembert. Ezeket a gyár udvarán baktatva gon- doltam végig. A főmérnökhöz nem UAtam volt kedvem visszamenni, forgott a 1“^®^ gyomrom. Egy óra múlva csenget- tem Szilvásiék lakásán. Az öregúr, ahogy felismert, azonnal káromkod- 19 ni kezdett. Aztán mégis meggondolta és behívott. Savanyú bort öntött a poharakba és elkezdte mesélni