Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Meg nem született riport

sanyarú életét. Majd minden átmenet nélkül átcsapott hencegésbe.

— Megvan nekünk mindenünk. Nézzen szét fiam a lakásunkban, a múltban az urak sem éltek különbül

— dührohamában felugrott a székről és a zsebére csapott.

— Mondja meg annak a szarházi Beneinek, a fél zsebemből kifizetem... Magát pedig feljelentem hamis vádaskodásért. Kirúgatom a szerkesztőjével, tudja maga, hogy együtt ültem a miniszterrel!

A felesége sírt, felálltam dühömben, már már kijátszottam az utolsó adumat, de meggondoltam, makacs öregember ez, adjunk ennek is egy éjszakát, hadd gondolkodjék, hadd törődjék.

Az öreg máris megijedt.

— Párttag maga? — kérdezte. Nős? Inkább magának adnék százezret, mint annak az éhenkórász Beneinek. Fogadja el fiam, nekünk nem fog hiányozni, több pénzünk van a bankban, mint amennyit maga az élete végéig keresni fog.

— Váratlanul hozzám hajolt, és gyűlölettől fuldokló hangon, alig hallhatóan azt mondta még:

— Fürdessük meg ezt a mocskot ...

— De hiszen maguk elvtársak,

egy pártszervezetben élnek, együtt dolgoznak.

Este beszámoltam a főszerkesztőmnek. Ffumanista ember volt. Azt mondotta, várjál holnap délig, ebéd után menj ki. Mutasd meg az öregnek a piros ászt. Faludi vallomását. Ezután biztos beadja a derekát, elkezdődik az alku Beneivel, pénzen, hírnéven egyaránt. Ffa nem lesz tisztességes holnap sem az öreg, akkor... De ha belemegy az alkuba, akkor minek írnánk, miért ütnénk agyon egy öreg korára megtébolyo- dott embert? üres szalmát csépelni bolond dolog.

Amikor becsengettem, ott a küszöbön megesküdtem volna, hogy a két öreg előző éjszaka egy percet sem aludt. Szilvási még úgy ahogy próbálta tartani magát, de az asz- szony szemlátomást várt engem, és örült nekem. Már el volt készítve a bor, gázon a fekete. Hazahívták nagyon csinos orvoslányukat is. Szóhoz sem jutottam, az öregúr beszélni kezdett, ismerte Faludi vallomását. Már megint az a láthatatlan gyári drót.

Ismét csöngettek, a süket Kovalik érkezett. Ő még nem tudta, hogy mi már mollban énekelünk, dúrbán kezdte.

— Mennyi kell magának? Hány ezer? — ordította felém, de leintették. Arcán láttam, milyen gyorsan kapcsol az agya, tényleg eszes, ravasz öregember volt.

— Én nem adok ötven százalékot Beneinek! Mondjuk az egyharmadot. Nem azért szenvedtünk egész életünkben, hogy ez a taknyos...

Csöngetés, befutott Benei is. A dolgok helyére rázódtak, az aranyásók lelke úgy ahogy megnyugodott, felálltam, elköszöntem, mit keresek még én itt.

Két hét múlva, estefelé éppen a klubban kártyáztam, amikor megille- tődötten mellém ült a győztes Benei mérnök. Az arra járó pincértől rendelt két kisfröccsöt, azután még kettőt. Később bocsánatot kért, hogy el kell mennie. Nemsokára mi is felálltunk, de a pincér utánam szólt:

— Uram, az az elvtárs, aki maga mellett ült, elfelejtette kifizetni a kisfröccsöket.

—■ Képzelje, ha pezsgőt kér! — nyújtom a pincérnek a pénzt.

Bálint nem értette meg a tréfát, mégis jól mulatott. Az volt a naiv elképzelése; az újságírók mindig szellemeset, vicceset mondanak.

Semmi baj, otthon várt Jolán mama hősköltemény bablevese.

Kishonthy Jenő: Tanulmányfej