Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Két költő, öt vers
• I•11 < 111111 >■rIH1111111ii IM(I n I f 11 r I r 111111111111■I< ■ i' MI (111111111111 ■ 11 ■ 111! 111111111 ti 111111ii111!11[11111111111! I ■ 11111111111111111111■1111111111111 111111 ii ii 1111 ii 11111 ■ ii 111 it 11 ii I ii 1111111 in 111111 k 11111 ■ I n I ii ii 11111 111. M11 ti 1111111111111IIM11111II11111II111 Két költő, öt vers IIIIIIIIIMIIMIIIIIIIIIII, riiHitmimmiHiiiiiiiiiiiiiiimN+miiiHiiiimiiiiiiiHiiiminmiiiimmiiiiHiiiHiiiiii'MiiiiimmiiMMiimiiiiiiii .................................................................................................................................................. 1111111111111111111111111111111111111111111111111' K ARÁCSON Dl IMRE: VERSSÉ VÁLTANI így kéne magammá Naponta Válnom! így kéne visszahajigálnom a köveket, miket verseimre dobtak! így magamba zuhanva, Feledve az első súlytalan Repüléseket!... Keményre fagyott igékkel, mint iélen a föld! így kéne megmutatni a hétköznapoknak Örökös igazságukat! így magammá súlyosodva, Eldobálva korai tüzem Hamvai.... Görcsös igazságokkal, Mint mélyből előtör a gyökér. .. így kéne a nagyszavúak ürességét újra felfedeznem! így versbe üszkösödve, Megtagadva zsenge jelzők erejét... .. .Ügy kéne szavaimnak lassan versekké lényegülniök így kéne, igen így kéne verssé válnom, gyönyörű verssé! így, versem súlya alatt meg nem görnyedve megállni! De így kéne elcsodálkoznom A mindennapok Világ-csodáin! És így kéne verssé váltanom önmagam és Világom! így magány-béklyómból örökkön kitörve, mindenkivé válni! így kéne észrevennem, Hogy gép és kemence mellett is vers születik! És világ-versben így dalolni, világ-szívként így dobogni! így szerelmek égető tüzet, és a lányok szívét világgá lobbantam! Verset dúdol a kazán, és az égő olaj szobám kályhájában! Vi láp-1 élek 1 él e'k-á 1 mát Világ-szemmel így vigyázni Világ-kézzel betakarni! így: szavaim és sorsom bélyegével vállalni életem! így kéne verssé váltanom Eddig még váltatlan Nagy-nagy világom! Világkertem, világ-fáját verssé szépen növeszteni! IIHIIUIIIMIMinilllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIRIIIMUIIIIIIlUimHIIIIIMIIIIIlllUllllllllllirillllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIUIUIIIIIIIIIIII IIHIIHMMMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIilllllllllllimilllllllllllll MOLDVAY GYŐZŐ: JÁR A MALOM NÉMA AJAKKAL ATHÉNI TRANZIT Tűnt évezredek hellén oszlopai felett, mint lomha albatrosz, lebeg gépmadarunk, beatles-frizurás nemtelenek és Névadóból idehangzó földmélyi atom-moraj zaklatott ütemű perceiből e csoda ötvözött szárnyain siklunk a betonra, meredeken tűző Nap sugarától langymeleg, palaszín mezőre, hol a magasság borjai benzinnel szívják teli gyomrukat engedelmes tankautók emlőiről, és ahol mába sugárzó szemmel, olajbogyót csipkedve talán pergamenlevelű bokorról: Menandrosz bolyongott egykor, s Epikur, aki tagadta váltig, hogy a világ és emberi sors dolgaihoz közük lenne az Olümposzon lakozó hazug isteneknek! Deli fény és fügét érlelő déli hőség emel később föléd is, szik házrengeteg, Athén, vízmélyeden tört-árbocú perzsa hajókat őriző tintakék öböl, miket túlszállhatunk bár, Afrika foltját kutatva felhők ablakain, tűnő képük mégis itt sajog, csontomban őröl, mint be nem telt szerelmünk ama perce, mely kettémetszette egykor éjszakánkat, s elsodort testednek homokszín partjaitól. Dereglye, tajtékfehéren, Csigernek, csontnak, velőnek, ested a párnán, fehérben, hold harmatálban fürödve, bordámhoz nőve örökre. belém szívódtál erőnek, ösztönző hitnek, csodának, kétségek őrlő malmának. Ki adott nékem, és minek, mivel fizetek néki meg? Telnek az órák, éjszakák, s csak adósságom nő tovább. A kőfalak leomlottak, délceg mén rázza fejét nehéz sallangok alatt, s nádsíp ujjong a győzelmi dombon. A megvívott vár iszamos, mély árakiban a hősök feküsznek csak néma ajakkal, hűvös kérdőjelként. JÚDÁS Rabvallató télidőben hóviharral, jéggel jöttem, zuzmarásan, mindig fázva, asszonyképű nyarat várva. Nyarat, nyársat, zúgó hársat, szalonnázó asszonytársat, akiben a per, a ritka: becsukott kis halasbicska. Akiben a csönd időtlen, s ha megvágnak, ha kidőltem, hogyha mások tűzbe csalnak, marad csóknak, marad papnak. Fegyverek közt, télidőben, perelni és félni jöttem, perelni a tétlenséget, félni a békétlenséget. Oly vallásban, ilyen hitben .lúdás lettél, csaló isten, nem volt benned hozzá lélek, rámbíztad a mindenséget.
