Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kávássy Sándor: Nemzetiség a feudalizmus korában
Vo jut, hogy a !X-X. század fordulója tájára a Nagymorva Birodalom központi területein már kialakult a nemzetiség, s az így létrejött integrációs forma számára az ó-mor- va nemzetiség nevet javasolja. Peter Ratkos A szlovák nemzetiség fejlődése a XVI. század végéig c. tanulmánya szerint szlovák nemzetiségről a XI. század óta beszélhetünk. Hogy milyen elemekből és közelebbről hol, milyen földrajzi térben ment végbe a szlovákság kialakulása, arról a tanulmányban nem történik említés. (Magyar történészek véleménye szerint, a történeti Magyarország északnyugati részén, a Morva és a Garam folyó vidékén élő szlovének, valamint a Morva- és Lengyelországból odatelepített szlávok összeolvadása alapján indult meg a szlovák nemzetiség kialakulása. A szlovákság keleti irányba terjesztette ki teiepülésterületét és ennek során egyesült a Sajó, Hernád és a Bodrog vízvidékén integrálódó különféle telepes szláv- sággal.) A szlovák nemzetiség tagjai a XV. századig Slove- nin (Slovervka, Sloveni, slovensky) névvel nevezték magukat. Ennek latin megfelelője a Sclavus, Sclava, Sclavi, Sclavonics volt, míg németül Wind, Winden (Wenden), windisch néven emlegették őket. Magyar nevük a török eredetű, eredetileg jobbágyot jelentő tót volt. (A magyarok kezdetben az összes itt talált szláv népet és népelemet tótnak nevezték.) Cseh hatásra a XV. századtól a férfiak megjelölésére a Slovák/ Slováci név jött divatba, míg a nőknél továbbra is a Slovensko, slovensky maradt használatban. Szerzőnk szerint végképp hamis és teljességgel tarthatatlan az az állítás, mely úgy tünteti fel a szlovák nemzetiséget, mintha az csupán parasztokból és állattenyésztőkből, valamint plebejus rétegekből állott volna. Természetesen igaz és el lehet fogadni a szerzőnek azt az állítását, miszerint a magyar nemességnek és a magyarországi polgárságnak szlovák elemei, sőt csoportjai is voltak. Á szlovák nemzetiségű nemesek — szerinte - tudatában voltak szlovák mivoltuknak — a szlovák érzület elsősorban kulturális és nyelvi szinten jelentkezett -, de ez a tudat nem törte át „a magyarországi patriotizmus viszonylag szilárd határait" (109. I.). A szlovák nemzetiség és a burzsoá nemzet kialakulása cím alatt Ján Tibensky valójában a szlovák nemzetiségi tudat kialakulásáról értekezik. Ameny- nyiben helyesen értelmezzük mondanivalóját, a szlovákságnak még a XVII. században is csak szláv tudata volt, s nem volt külön szlovák öntudata. „. . .A szlovákok a Baltitengertől az Adriai-tengerig, s keleten pedig egészen Kínáig húzódó óriási területen elterülő szláv nemzet szerves részének" tekintették magukat (185. I.). Arra, hogy a szlovákság a „szláv nemzet" önálló törzse, először a nagy szlovák nyelvújító, Anton Bernolák hívja fel a figyelmet (1790). A szlovákság önálló léte Herder eszméinek elfogadása nyomán csak később, a XIX. század közepe tóján, főleg L’. Stur munkássága nyomán tudatosodik. „Mi, szlovákok - írja - egy törzset alkotunk.. ." (202. I.) A magyar „nemzeti öntudat" fejlődése a XI-XIII. században c. tanulmányában Perényí József annak a meggyőződésének ad kifejezést, hogy a honfoglaló magyarság kollektív tudatában a legmagasabb szintet a törzsi öntudat jelentette. A „nemzeti öntudat" lassú kialakulása a X. század vége táján indult meg. A XI—XII. századi forrásokból azonban biztosan még csak annyi állapítható meg, hogy csupán Magyarország léte, valamint az tudatosodott, hogy annak földjét a magyarok, iletve rajtuk kívül a hos- pesek (vendégek) lakják. A „nemzeti öntudat” fejlődése a XIII. században a Kézai-teóriába torkollott, melynek lényege szerzőnk szerint, hogy a tulajdonképpeni magyarságot a földbirtokos nemesség alkotja (100. I.). Benczédy László A magyar rendi nemzettudat sajátosságai a XVI- XVII. században c. dolgozata szerint, a XVIÍ. századtól a nemzeti ideológia erőteljes térhódítása figyelhető meg. Osztálybózisa kiszélesedik, amennyiben a nemességen kívül a katonáskodó rétegek, a hajdúk, a végváriak, valamint a kurucmozgafom „vitézlő rend"-jének tagjai is magukévá teszik. Magát a nemzeteszmét szociális szempontból tagolatlanság, elvont általánosság jellemzi. A szabadságharcos nemzeti ideológiával szemben a nemzeti ideológia labanc 58 vonulata is kialakul. Külön kiemelést és beható figyelmet érdemei végül Arató Endre A magyar „nemzeti" ideológia jellemző vonásai a XVIII. században c. tanulmánya. Szerzőnk szerint a nemzeti gondolat a szatmári béke után sem hunyt ki, és nem állja meg a helyét az az értékelés, mely ezt az időszakot „nemzetietlen" korszaknak nevezi. A nemzeti eszme a köznemesség körében élt tovább. A nemesi patriotizmus leglényegesebb elemei a rendi előjogok védelme, a németei- lenesség, a magyar ruha és a magyor nyelv meiiett való kiállás, a hősi múlt hangoztatása, valamint az ország területéhez való jogok hangsúlyozása voltak. Rendkívül figyelemre méltó és újszerű a szerzőnek az a megállapítása, miszerint a területhez kapcsolt nemzetfogalom, s az a gondolat, hogy az ország népei együttesen alkotják o natio hungaricát, ebben a korban lép előtérbe, illetve ver gyökeret. Minthogy ebben a XIX. században oly nagy szerepet játszó politikai nemzet eszméjének közvetlen történeti elődje ismerhető fel, csak sajnálhatjuk, hogy részletes elemzésre ezúttal nem kerül sor. A tanulmány a továbbiakban a modern nemzeteszme alapjainak kialakulásával foglalkozik. Ezt - szerinte - 1772-tól, Bessenyei fellépésétől lehet számítani. E korai szakaszban a nemzet legfőbb ismérvének nálunk a nyelvet tekintik, a nemzeti gondolatot a társadalmi haladás eszméjével kötik ösz- sze. Igen korán, már a XVIII. század utolsó éveiben megfogalmazódik a nép nemzetté emeltetésének gondolata. A párbeszéd — mint a fentiek tanúsítják — a történet- tudományban sem haszontalan. Végezetül tehát nem mondhatunk mást: folytatni kell. B Vadász Endre rézkarca (1937)
