Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Fodor László: Borok, istenek, vincellérek, magyarok

irmnmmnminmiiiHlHHiMHfmmimmmfTTmramum

iiiHnnniTHUi'.miiiHnmnmtnnMmiiuiiiniuiimiiiiMmi’minmiitinn

III!NU!KtU

j FODOR LÁSZLÓ:

! Borok, istenek, vincellérek, magyarok

í

Az ember a bort előbb ismerte meg, mintsem az írott történelem el. kezdődött volna — állapítja meg az angol könyvpiac egyik szellemes újdonságában, a „Goods, men and wine" c. esszéjében William Younger. „A tor - mondja - komfortot, kellemességet és átszellemüitséget adott az emberiségnek." Ezt a kérdést a keleti kultúráktól a Viktória-korig vezeti le, de inkább a borok és istenek mítoszát helyezi könyve súlypontjába.

Alig pirkad a magyar történelem - mítoszok helyett a konkrét emberi munka, a meghitt és belterjes művelés jellemezte a magyar szőlő- és borkultúra létrehozóit: az igényes venyigék sosem tűrték el a lélektelen robotmunkát. A humuszban gazdag tájakat a növénytermesztők foglalták el. A szőlőmunkások viszont kezükhöz békéltették a hegyek bazaltszikláit, s venyigéiket a tűzhányó eredetű hegyek elmállott maradványaiba gyöke- reztették. Ennek a sajátos műveltségnek tartalmi elemei, szerkezete az emberen épült, az ember „alkalmas és szükséges tettre bírásán" nyerte meg humanista fundamentumát. A szőlő a jól kiválasztott domborzatok kedvező, nagyrészt déli lejtőin, magasabb környező hegykoszorúk szélvédettségében, melegebb enyhelyének védettségében termése legjavát adta. Jutalmazta az állandó, sosem lanyhuló emberi erőfeszítést. A honfoglalás után egy roppant meglepetésekben gazdag haza nagy összességéből kellett kiválasztani a szőlőtermesztésre való talajokat, s azokat megroha- nás nélkül, okkal-móddal megmunkálni: mindez nem pillanatnyi ötlet, hanem az alapos kitervelés, nem röpke idő, hanem nagyon is évszázadok hosszú lejáratú akaratösszesítésének műve volt. Hogy köszönthette a bor a munkát ezer éven ót: erre szeretnénk feleletet keresni.

Magyarország területén a római hódoltság idején a latinok magukkal hozták Itáliából a bor szeretetét. Nem estek azonban annyira a hódítás barbár indulataiba, hogy fel ne ismerjék Pannónia - a mai Magyarország dunántúli része — mediterrán vonásait, az évi napsütés szőlőérlelő energiáját. Itt az itáliai erős, de üres ízű, jellegtelen borok helyett tüzes, erős, zamatokban gazdag borokat találtak s a földrajzi tájhoz kötött, abban gazdagon fizető szőlőtelepítéseikkel provinciájuk legizmosabb tartóoszlopát nyerték. A bor Itáliában is isteneik kultuszaival kötődött össze - itt is találtak egy Szőke Diánát”, Európa legnagyobb tavát, a széles

tükrű „Lacus B ... -t”, amely kipárol- gásával a hőmérsékletet kiegyenlíti, a szőlő beérését elősegíti, a szőlőbogyók cukortartalmát gazdagítja: általános latin világi műveltségük itt különösen megnyilatkozott a Balaton menti szőlőtelepek kiszélesítésében! A Sabariától északra fekvő Fertő-tó környéke is ezt a táji előnyt kínálta: oda is szőlőt ültettek. A pannóniai tájra táplált Bacchus-múzsák azonban hamar elcsendesedtek — a rómaiak nagysága hanyatlóban volt, s az innen származó katonacsászárok már olyan kor fiai voltak, akik a co- loniák befektetéseit elhanyagolták. Domitianus császár pedig egyenesen a pannóniai szőlők kiirtását rendelte, mivel az itteni termés nagyon is kon- kurrált az itáliai kertek termésével. A luxuskedvelő zsarnoktípus császár furcsa intézkedését betetőzte Valens császár, aki a gotokat átengedte a Dunán. Valens császárt aztán hadseregestül együtt elpusztították a gótok, s a Dunán átkelve — Montesquieu szavával - „rettenetes pusztaságot hagytak maguk után ..

...A népvándorlás dúló idői lecsendesedtek, s az. éltető munka a pusztulások fölé emelte az embereket. .. Amit az előző történelmi szakasznak megfelelő korszerűséggel a szőlőkultúrában otthagytak, annak legmélyebb hagyományait legsajátosabb nemzeti-népi talentumosságaik latba vetésével gyümölcsöztették! - Eleinte „ázsiai gravitással”, hovatovább európai hajlékonysággal: meglelkesítették a szőlőtelepítésre való tájakat, de legfőképpen a munkájuk volt igazában lelkes és tüzes! Sok század, temérdek nemzedék élte le életét a tőkék között, míg a szőlő- és borkultúra magyar „indentitást" nyert. Az életet nem fegyverekkel, hanem metszőollókkal, kapákkal akarták meghódítani, vonzóbbá tenni. A bort sem Bacchus és hacchánsnői poharából akarták inni: biológikus tényezőnek vették, mely nem mámort, hanem egészséget szolgál. Sajátos nemzeti szolgálattétel volt ez az Árpád-házi királyok, az Anjouk, a Hunyadiak idején, különös szellemi teljesítményekkel elért mezőgazdasági felépítmény, amelyet egyre szélesedő, érdekes plebejus rétegek, még a zaklatott történelmi helyzet ellenére is, munkával értek el.

Minderről egy történelmi tabló többet mond.

IV. (Kun) László Árpád-házi király (1272-1290) országjárás közben egy este Zircre érkezett. Bőjtidő volt, s az apát,, mint vendéglátó, zamatos,orvosságerejű somlói borral szolgált a kevéske, hústalan étek mellé. Vacsora végén a király felkiáltott: „Ez a bor táplálék, apát uram!" „Frankhonból jött pincemesterünk érlelte, Felséges Uram!" — felelte az apát. S elmondta hozzá, hogy a francia-vallon szőlőtelepítők és szerzetesrendek nagy műveltségtöltéséből nem hiányzott a szőlő és bor tudománya sem.

Annyi tény, hogy a magyarok addig a nyugati kultúrából - kialakult nemzeti tudatukat követve - sokat átvettek. Ám a Balaton menti és más országrészi hegy- és dombvidék történelmi földjéből „önmagát megkülönböztető és elhatároló akarattal" magyar szőlőkultúrát produkáltak. Ehhez a próbatevő művelési ágazathoz nemcsak az ereje volt meg a jobbágy, cseléd, kétkezi zsellér, béres plebejus társadalmi csoportjának, hanem szívós kitartása is. „Magna ser- vitus est magna tortuna!" - hangoztatták a hozzájuk közelálló populáris kispapok - „Nagy szorgalomban v.an a nagy szerencse!" De a szőlőmunka örök hajtó-mozgató energiatömege valóban éppen ebben a mezőgazda- sági ágazatban mozgatta magát, a lenti néptömegeket is. Kezdettől fogva érzékelték, hogy a szőlőkultúra előrelendítésében a fizikai erőnél még nagyobb hajtómotor a lelki erő, teljes elszántság. „Isten Magyarországot nagy borböséggel szereti!" — 'hirdették e jámbor eleink, de száraz időkben, aszálykor is megdolgoztak a kevesebb termésért, s mindent megtettek, hogy a bor - a „hordók vére”- pazar módon el ne folyjék.

A nép szerény szőlőkapásai, a sza. bad parasztok és alsópapság között e sajátos munkaterület gondja és öröme hovatovább megosztódott, s hívő és hithirdető között nem volt semmi feszültség — ez a tipikus világias munka hitvallókat sem távolított el a vallási közönyösöktől sem! A fejlődésnek indult általános kertkultúra kiépítése kapcsán a nép szőlőművelő tudása és ismeretei nőttön-nőttek: meghatározni is tudták, mi a szőlő víz-, hőigénye, tápanyagszükséglete. Különösképpen egybefolyt a szép figyelmet követelő kertkultúra a paraszti szőlőkben és kertekben éppúgy, mint a főúri kertekben. Az egyik erdélyi fejedelem utasította gyulafehérvári tiszttartóját, hogy kertészének, szőlőművesének jó kifizetéséről — tehát anyagi és szellemi jólétéről - gondoskodjon.

A népi figyelem egyre illetékesebb 39 előbbrevivője lett a szőlőkultúrának, fölfedezte a természeti titkokat is — azokat reális ismeretekre kezdte bon-