Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Fodor László: Borok, istenek, vincellérek, magyarok

tani. Már a hegyek bizonyos lejtésszögét és a napsütés szőlőérlelő előnyeit is felismerte — egyszóval: a bortermelés a gazdasági megkapaszkodásnak a fogózójává vált a legegyszerűbb kezekben is.

Ergo: a középkor végén már egyre bajosabb elválasztani a közemberek és a főurak szőlőtermelő készségeit. A nemzeti élet igen nehéz fordulata és szakasza volt az oligarchák elurasko- dása - de annyi tény: ők is termeltek bort. Ám csak az asztalra elegendőt. A szegénység érdekében ugyan nem emeltek szót, sőt oligarcha társaik területéről falvakat, egész népségével és felszereléseikkel együtt ./magukhoz rabolták", közben iszonyú anyagi pusztítást végeztek, s az emberéletet semmibe vették - a szőlőbérletben mégis kénytelenek voltak elismerni és emberi előnyt adni mindazoknak, akik a szőlőtelepítéshez értettek, a bérbe vett területért „borvámot” adtak. A főúri gazdálkodás ekkor még nem vette fel azt a rurális jelleget, még hadi — mar- ciális - jellegük volt a döntő! A vállalkozó jobbágyoknak, akik tudtak vállalkozni a szőlőkultúra belterjes munkálataira s az ahhoz szükséges berendezéseket és eszközöket elő tudták teremteni - kiadták a sziklásabb, keményebb és kietlenebb földjeiket szőlőtelepítésre. Ebben a „szőlőhaszonbérletben" a jobbágy anyagi és szellemi teljesítőképességéhez tudta szabni magát, s annyit vett ki, amennyit szépen meg tudott munkálni: ebben a megoldásban egy adaggal több szabadság, a jól végzett munka nagyobb öröme és sikerélménye rejtezett !

A szőlőkapások sikerélménye Mátyás király, a reneszánsz fejedelem kurta uralma alatt tovább nőtt. A király gondjai már kiterjedtek a nép egyedeinek sorsára is, az udvari értelmiségiek közé is beengedte a plebejus sarjakat, s a parasztságot, mint a felfrissülő erők rezervoárját a polgárosodás felé nyitotta meg. Nem véletlen, hogy a nép — századokkal később - Szent István és Szent László mellett - éppen Mátyás királyt, „az igazságost” vette be népi legendái közé. A nagyrészt nemzetközi, bolygó-anekdotákból személyére testálta a szőlőtermelés nagy szorgalmával és feszített munkakedvével kapcsolatosat. Eszerint a lustálkodáson kapott főurakat éppen azzal büntette, hogy szőlőmunkára fogta mindnyájukat — hadd lássák, hadd tapasztalják, micsoda energia, szorgalom és mekkora feszített munkafegyelem kell a plebejus rétegek egész életviteléhez!...

... A szélesedő kert- és szőlőkultúrának kezdeti, úgynevezett „népiessége” már áttekinthető gazdasági-üzemelési szerkezetet nyert, mely mögött politikai-társadalmi fejlődés tapintható. A szőlőművelés puszta talajművelő és átalakító műveletéből új foglalkozási ágak szélesedtek ki: kádárok, ácsok, vincellérek, pincemesterek, borkezelők és borkereskedők nem szűWtették, hanem éppen tágították

az alsóbb plebejus rétegek boldogulását. A bor egyre szakszerűbb, pincebéli érlelésének szakmájába közvetlenül nyúl bele a kádárok mestersége. A borszállításhoz szükséges kelléket, a hordógurító eszközt a borkor- csolyások állították elő: ezzel köny- nyedén taszították fel a nagy súlyú hordókat a szállító társzekerekre vagy az újabb tárolóhelyekre, korcsmákba és pincékbe — a termelőtől a fogyasztókig. Előzmény nélkül sok ilyen kezdeményezés vitte előre a szőlő- és az általános kertkultúra fejlődését. A William Younger leírta, Bacchus istennek a bor mámorától származtak felszárnyalásai és révületei! Itt semmi démoni nem volt — annál több kézzelfogható munkaöröm, a nép növekvő életkedvei...

Már szóltunk világias hajlamairól, klerikális ellenségéről: Mátyás a tömegekhez közelebb lépett minden előző uralkodónál, s egészen másképpen, mint ahogy az egyház — a maga elvei alapján - közel volt a hívők seregéhez, csakhogy ez a „tömeg” számára személyékre le nem bontott „mássá perditionis” volt Mátyás a néphez való közelségét személyekre is lebontotta, népének még a borkultúra emeléséért folytatott küzdelmeit is személyes közelségből méltányolta, segítette, és a néppel szembeforduló oligarchiát — mint azt a monda- és legendaképző népi emlékezés is megörökítette — éppen a szőlőkapának kezükbe adásával büntette.

Halála — rövid magyar reneszánsz - után az egyház a szőlőbirtokokat valóban nagy akarattal, egységes irányítási elv, szélesebb látókör szerint vitte tovább. Nemzetközi kapcsolatai a római egyházi központ, a pápaság révén szintén jók voltak és az egyházi szőlőbirtokoknak nagyobb lett a hozadékuk, és azt könnyebben is értékesítették. A veszprémi püspököknek például századok óta óriási terjedelmű szőlősgazdasága volt, olyan egységes irányítás szerint működött, mint a finoman működő idegpálya, amely tartalmakat, munkatempókat, munkatermékeket egyenletesen hord és közvetít az agyközpont, a püspökség gazdasági központja felé. A veszprémi püspöki szőlészetre annyira nagy gondot fordítottak, hogy a központi püspöki kastély hátsó udvarában szórva sma rha -te nyészetet ta rtotta k

pusztán azért, hogy szőlőbirtokukhoz megfelelő mennyiségű trágyához jussanak. A szőlő termésének közvetlen értékesítéséhez például Ranolder János püspöknek harminc csárdája, negyven vendégfogadója, ötven kocsmája volt a három vármegyére kiterjedő 75 ezer holdnyi birtokon. A római pápát is innen látták el borral. Csárdáiban a kezdetlegesség volt a fő vonzóerő. Mindegyik egy itatókútból, egy ágas, egy leveles színből, valamint egy kalyibából állott. Furcsa kontraszt, a komforttaian miliőben jobban ízlett a finom bor: ezért telt meg zsúfolásig századokon át...

... A szőlőművelő plebejus rétegek értő, gondolkodó, talajművelő és kertészkedő teljesítménye a középkor alkonyán túl már egyre nagyobb, egyre sajátságosabb elismerést kapott a magas uralkodó rétegek részéről is. AXVf —XVII. században a török hódoltság miatt az Alföldről a hegy- és dombvidékekre tolódott át túlnyomórészt a szőlőkultúra. A földesurak borjövedelme azonban nemcsak emiatt emelkedett nagyot. Az előző századokban a földesurak lovagi-katonái szerepet töltöttek be, azonban most már a hadi nemesek alaphelyzetéből átléptek mint rurális nemesek a sokszínű mezőgazdálkodás területére. Kialakult tőkegyűjtő hajlamuk, fölöslegtermelésre kezdtek törekedni, és a saját asztaluk bármily teljes kielégítése mellett sokkal inkább piacra termelő urakká változtak. Kapitalizálódtak is, de hát Janus-arccal vissza is néztek, s a kezükben maradt középkori adó- szoigálmányokkal lehetőleg minél inkább terhelni akarták a jobbágyokat. A birtokos jobbágyai borterméséből langymeleg áron bérbe vette a papoknak járó bortizedet. Csak abból jutott előny a jobbágyoknak, hogy a nagybirtokos majorságokban nem ültettek saját kezelésű szőlőt, hanem a szirtes, rossz talajú birtokaikból adtak a jobbágyoknak egyre több szőlőtelepítésre valót. Ennek az volt a művelői előnye, hogy ez a bérelt terület nem tartozott az úgynevezett jobbágytelek szervezetébe, így azokat szíwei-lélek- kel művelték, s a belterjesség meg is adta a magas hozamot, a jó bort. Az ezért fizetett „jobbágybor” jól jött a birtokosoknak. Eszterházy Miklós sárvári uradalmában a jövedelem 86 százaléka így keletkezett túlnyomóan a „borvám”-ból, Engedték, hogy a jobbágy szorgalmával és nagy munkabírásával „szőlőt építsen” az er- dős-gyepes-füves-sziklás részekbe. A termővé tett talajon szükséges borászati és művelési berendezések és szerszámokban s magában a termésben komoly vagyontárgyak testesedtek meg, állandó gondozást kívántak: mindez a jobbágy többletmunkájából keletkezett, forró odaadásából, megfeszített teljesítményekből. De a tőlük származó „borvámok” a földesurak korcsmáit töltötték meg, s a borkimérés joga az év túlnyomó részében a földesuraké volt. Végül már nemcsak bort, hanem „sert” és „égett bort" is árultak benne. A találékony jobbágyok ugyanis kitalálták az égett bort — nagy volt a keletje —, de a kimérés jogát a földesurak — köztük Thököh Imre - maguknak foglalták le. Ka- nizsay Dorottya viszont már azt kívánta, hogy jószógkormányzói a parasztoknak az elvett borért méltányosan és rögtön fizessenek, s ne erőszakoskodjanak rajtuk.

A nemzeti élet szociális és termeléspolitikai szerkezete ilyen szövődményeket hozott létre, s az újkor eleji majorsági gazdálkodásnak adóztató és termelő jellege így fejlődött együtt. Középkori és újkori elemek keveredtek benne. A földesurak jobbágyaikat ehhez az intenzív művelést kívánó mezőgazdasági ágazathoz közel on-