Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi Tibor: A bejáró munkások műveltsége és művelődése III.

JELE INI Ül INI IK

I EBERGÉNYI TIBOR:

A bejáró munkások műveltsége és művelődése III.

IlMIIIIIIEMtm

Az életutak megvilágítanak életformákat, művelődési szokásokat és lehe öséqeket, a társas élet normáit. De fényt vetnek az évtizedek alatt megtett útra is, amelynek meghatározói a falusi nincstelenség, a munkaszeretet, a felemelkedés vágya, a lakóhely megkötöttségei, a környezet.

A bejárás az évtizedek során életformává vált és minőségi változást jelent az ingázással szemben. Ezek az emberek noha megosztják életüket a gyár és a falu között már munkások, a munkásosztály tagjai. Életük rámutat d munkássá válás folyamatára is. Ma már nem a kiúttalanság, a lehetőségek korlátozottsága köti őket a faluhoz, hanem egy é'etforma szilárdsága. Amilyen szeretettel beszélnek a gyárról mint kenyéradó gazdáról, munkatársaikról, épp olyan szeretettel szólnak falujukról, szülőföldjükről. Támogatják a tanácsi vezetők törekvéseit, részesei új szocialista közösségeknek.

Az OKÖ dolgozóinak 10 százaléka cigány. Részben Özdon, részben az Özd környéki községekben telepedtek le s nagy részük ma is zárt közösségekben él. Kisebb részük az elmúlt évtizedekben megkísérelte a beilleszkedést a kisebb-nagyobb faluközösségekbe. Már nem putriiakó. Egy részüknek folyamatos, 8—10 éves munkaviszonya van, falujában elköltözött a cigányvárból és a bennszülöttek körében elfogadható életkörülményeket alakított ki maga, családja számára, szakított a cigányközösséggel. Helyzetüket, a beilleszkedés folyamatát nehezítik a mindkét oldalon megnyilvánuló előítéletek. A gyűlö'ködés sok helyen kölcsönös. Szokásaikat, ruházatukat, beszédmodorukat megjegyzésekkel kísérik, lenézik őket. Iskolázottsági szintjük alacsony, de gyerekeikkel már elvégeztetik az általános iskolát. E'őfordul azonban az is, hogy a fiúgyereket még az áhalános iskola befejezése előtt munkára fogják. A lányok közül nem egy már 12—13 éves korában férjhez megy. A fiatalok házasságkötését a leányszöktetés legalizálja. Mivel egyéb gondjaik miatt műveltségi színvonaluk alacsony, é'etük központi kérdése a gyarapodás, az életkörülmények javítása, az elköltözés lehetősége.

A beilleszkedett: V. S. (Ártó)

„1942 május óta a Közlekedési gyárrészlegben és a kohászatban dolgoztam. Forrasztár vagyok. Nyolc általános osztályom van. Azt mond'ák, hogy a tűzi munkások, a kemecések, a forrasz á-ok, a hengerészek végzik a gyárban a legnehezebb munkát. Alapbérem 3200—3300 forint. Erre jön az éjszakai pótlék, a prémium, mikor mennyi.

1945-ben, mikor a háború befejeződött, akkor két bányához, Somsáéhoz és Farkaslvukhoz 360 embert kellett adni a kohászatból. Én is aláírtam hat hónapot. Amikor ez letelt, kértem visszahelyezésemet, de két évig húzódott az ügy. No, ahogy visszamentem, a nagyirodán ke'lett jelentkezni, azt mondja a személyzetis: „maga mint szép szál ember, megyen a kohóba. Az elegytérre. Itt kell fokozni a termelést." Hát ez meg majdcsak egyezettt a bányával. Ott is csillézni kellett. Máshová kértem magam.

Ekkor kerüítem a Durvahengermű kikészítő szerelőüzemébe. Rámnézett a mester: „elmegy a kihordáshoz. Jó, derék, nehézmozgású emberek vannak ott, ilyen is keli, az ilyen fürge, mint te vagy, ilyen kell az ollóhoz. Amit ti egy műszakban lenyírtok ollóval, ők azt tizenegyen hordják ki kocsin." Ment közben a dolog, gyártották a Szovjetuniónak a nagy kazánlemezeket, a nílusi hidakhoz az anyagot szintén mi hengereltük.

1952-ben behívtak katonának. Nagyon szerettem katonáskodni, szerettem a katonáim úgy, hogy a „Dicsőséges Szovjetunió Hadigyőztes Fegyverét” ötös átlaggal sajátítottam el. Amikor hazajöttem, a főnököm segített a továbbtanulásban. Negyvenen összejöttünk. Az első órán mondom a tanárnak: „szeretnék a balszárnyon, az első padban elhelyezkedni, közel a táblához, hogy mindent értsek". Negyvenegy ember között az első tanuló voltam. Az áriái iskola igazgatóját kértem meg, hogy nyissa meg itt helyben az iskolát. Azt mondja: „Tisztelem az agyát fiam, menjen a négy részre — négy részen laknak itt a cigányok — szedje össze az embereket minél nagyobb létszámmal, én a legjobb tanárt adom oda önöknek. De maga fog felelni azért, hogy a tanár megkapja a fizetését. Vizsgákon lemorzsolódás ne legyen”. El is mentem, így áll a helyzet, a lehetőség fennáll és hasznát fogjátok venni. Ügy is volt. SzéDen, gyönyörűen jártuk a nyolc osztályt. Rendesen levizsgáztunk.

Közben, a nyolc osztályt, mikor kijártam, beválasztottak járási tanácstagnak. Tudták azt, hogy munkahelyem van. és iskolailag fejlesztem maaam, hát ez az ember erre érdemes. Igenis, jelene, múltja tiszta, mert ugye nem volt semmi, ekkora gyereket sem sértettem meg életemben, és hát megválasztottak. Volt két község a kezemen. Szikvíz- üzemek fejlesztése, ivóvíz, közegészségügy fejlesztése, ez vo’t a dologm. Közben idehaza is minden hónapban fogadóórát tartottam. Ma is tanulok. Mi szocialista brigádban dolgozunk. A kemencénél heten vagyunk. Hárman járnak közülünk szemináriumra. Persze mind a hárman pár tagok vagyunk. A szakszervezetnek 45 óta tagia vagyok. A kemencénél három hátul van, négy meg elől, nekünk állandóan adni kell az anyagot „abléz” nélkül, négy meg váltja egymást. Egy óra munka, egy óra pihenés. Van úgy, hogy a kenyeret hazahozom, mert az anyagnak állandóan menni kell, pihenni nem lehet. Ök meg megkapják borítékban a dupla pénzt. Ezt kellene korrigálni, hogy ne legyen olyan nagy differencia. No, arra akarok én rátérni, hogy amikor az iskolát elvégeztem a Durvahengerműben, behoztak a melegüzembe, hogy a családomnak több és jobb legyen a megélhetőség, dolgoztam ott majdnem 28 évet, aztán a sorozatot megszüntették. Voltak olyan emberek, akik könnyeztek, hogy 460 embernek el kell onnan menni. Engem áthoztak a Finomhengerműbe, kevesebbet kerestem. Egyszer aztán összetalálkoztam a gváTÓszlegvezetővel, akinek keze alá jártam a forrasztár- iskolában. „Váradi bácsi, ide került a Finomhengerműbe? Hogy vág a bajusz?" — kérdezi. Mondom, hogy megvan a nyolc osztály, a forrasztárpapírom is, láttam, hogy