Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi Tibor: A bejáró munkások műveltsége és művelődése III.
e’ment innen egy ember, megvolna a hely, de nem tettek meg első segédnek. Ez a ház kb. 30 éve épült. Ezt úgy vettem meg egy kisgazdától, mert kinn a cigánytelepen, a Hunyadi utcában eladtam egy másik lakást. Az ajtókat, ablakokat én tettem a helyére, a vakolást én végeztem el. De közben meghalt a fiam, legnagyobb segítségem: összenyomta a Diesel. Ez hetvenben volt, ugyanakkor volt áthelyezésem a Finomhengerműbe. Annyi volt az egész, hogy reggel hatra bement dolgozni és fél nyolckor már halott volt. A régi lakás szép volt, de csak egy szoba. 540 öles telek is volt hozzá 72 gyümölcsfával. A fiam halálára kaptam negyvenezer forintot. Azt mondtam, miért potyázzam el ezt a pénzt, amikor egy szebb lakást is vehetek magamnak a családom részére. Egyszer mondja a feleségem, hogy rengeteg alma termett. Mérjed ki ezeknek a szegény családoknak forintjával, hadd részüljenek ők is belőle. De nem kellett azt kimérni, vitték a gyerekek. Nem az volt az érdekes, hogy vitték, hanem, hogy összetörték a fát. Ekkor mondtam a feleségemnek: „Gyerünk innen, amíg nem késő." A gyerekek is megnőttek. Az egyik lányom az megy a varrodába, Éva fodrásznak, Laci már a Dieselen van. A kisebb gyerek azt mondja, ő semmi nem lesz csak tanító. Árián van cigánykérdés. Engem elég sok bántalom ért, ez az é'et valósága. No, de mindegy. Ha a hátam mögött jegyeznek meg valamit, az jobban bánt, mintha a szemembe mondják: hogy te ilyen, olyan. A párttitkár mondta, hogy amikor ő fiatal volt, itt a cigányoknak ha 10 százaléka tudott írni olvasni és 50 százaléka dolgozott. Most nyugodtan mondhatjuk, hogy 95 százaléka dolgozik s a fele írástudó. Most már utánozzák egymást a házépítésben, öltözködésben. A magyarság a századforduló tájékán élhetett kb. így. Legalább hetven évvel vagyunk lemaradva. Nagyon sok családnál él a túlvilági hit, a boszorkányát egészen komoly formában. Én nem értek egyet a cigányság túlzott támogatásával. Ez nagyon rossz politika. Sok helyen megtörténik, hogy ingyen kapnak lakást. Könnyen jutnak hozzá, nem dolgoznak meg érte, nem is becsülik meg. Nagyon sok család van ma is, ahol nem engedik iskolába a gyereket, pedig 600 forintra büntetik őket. Hát ezt nagyon komolyan kellene venni. A munka nélkül meg nem lehet megélni. Valaki valamikor zenész volt, abból élt. Vagy vályogvetésből. Ma már ilyen nincs. Hogy valakinek becsü'etes lakása van, azt látja a cigány, ő is ilyenbe vágyik. Nem egy olyant láttam, hogy a cigány annyira „befaragódik", hogy a magyar fiú elvette azt a cigánylányt. Vagy cigányfiú magyar lányt. Na, most a többi azt hallja, meg látja is a saját szemivei, hogy no, nézd már, hát hogy fejlesztette magát, hogy a családot ennyire föleme'te milyen fejlett lett, milyen modern lett, gondolkoznak, hogy min keresztül tudott odajutni. És rájön, hogy egyszer kell az, hogy fejlessze magát az iskolában, mert ha az iskola nincs meg — legalább nyolc általános — nem tud olyan pozíciót betölteni, mint az a parasztember. Mert felelősségteljes munkát csak úgy adhatnak, ha az embernek megvan a2 iskolai végzettsége. Van meg eqy fontos doloa. Ózd lakosságának több mint 10 százaléka cigány, összeültek a tanács vezetői meg a pártvezetők, hogy megoldják a cigánykérdést. És ezeken a megbeszéléseken nincs soha egy cigány. Ez igen nagy hiba. Egyetértek Patkó elvtárssai aboan, hogy csak egyetlen kiút van: a keveredés. Ózdon jelenleg 16 cigányudvar van. Ezeket a legrövidebb időn belül fel kellene számolni. A cigányok, ha együtt vannak, egymást utánozzák. Ha magyarok közé kerülnek, a magyarokat fogják utánozni. Szinte feledésbe merül a cigányságuk.” V. — MŰVELŐDÉSI SZOKÁSOK Az iskolázottság szintje, a továbbtanulás Műveltségen elsősorban tájékozottságot, magatartásformát, kapcsolatokat értünk, amelyek az embert a tudomány, művészet, kultúra eddigi eredményeihez fűzik. A műveltség az embert újabb és újabb ismeretek elsajátításához, a közösségi élethez vezeti. Tehát igény és magatartásforma, amelybe belejátszanak a társas élet, a munkavégzés, a szabadidő felhasználásának normái, a művészet, az irodalom és tudomány iránti fogékonyság és a hiányérzet A bejárás nem kedvez a művelődésnek. A bejáró munkások nagy része az aluliskolázottságból indult a gyárba, ahol először szakmát kellett tanulnia, hogy helytálljon a mindennapi munkában. Az idősebbek négy elemi osztály! végeztek, olvkor annyit sem. A oeilleszkedés mikéntje a gyári kollektívába nem a műveltség, hanem a fizikai munka volt. A középnemzedék egy része utóbb esti iskolában elvégezte az általános és középiskolát, néhányon a főiskolát. A fiatalok egy része betanított vagy szakmunkásként kezdi el munkáját a gyárban. Iskolázottság: (%-ban) Arló Bükkszenterzsébet Dédes J Hangony J Nagyvisnyó Nekézseny Putnok Sa jónémeti Ózd 8 . ált. alatt végzett 39,64 53,33 14,81 39,21 53,84 34,78 29,62 52,16 31,1 8 általános 53,84 36,66 81,48 48,01 46,15 56,52 44,44 47,82 51,3 Érettségi 5,91 10,00 3,7 11,76 — 8,69 22,22 — 16,3 Főiskola— egyetem 0,59 “ 3,7 1,53 A bejárók alapműveltségénél figyelembe kell venni, hogy nagy hányaduk még a háború előtt lépett munka- viszonyba s a gyárban a nehéz fizikai munkát igénylő munkahelyeken dolgoztak, később sem jártak iskolába. Különösen szembetűnő ez, ha az ózdi át'agértékeket (31,1 %) a hegyvidéki községek átlagaihoz viszonyítjuk: Bükk- szenterzsébeten a bejárók 53,33, Nagyvisnyón 53,84 %-a nem végezte el az általános iskolát. Magasan az ózdi átlag fölött van a dédesi részesedés: 81,48 %. Hasonló a helyzet a nekézsenyi és arlói bejárók esetében. (Arló 53,84 %; Nekézseny 56,52 %.) Ez részben a falu közszellemével, Arló esetében pedig a jól szervezett esti iskolákkal magyarázható. Az érettségizettek száma Putnokon meghaladja az ózdiakét (22,22; 16,3 %), ami arra mutat, hogy Putnok, korábban a vidék egyik kulturális központja volt, ma is a környék egyik művelődési gócpontja. Ugyanitt magasabb az egyetemet végezettek száma az ózdinál. Mivel a bejárás napjainkban stabil életformát jelent, minimá'is azoknak a dolgozóknak száma, akik valamilyen szervezett oktatásban vesznek részt. A bejárók 70—90 százaléka nem látja értelmét a továbbtanulásnak és továbbképzésnek. Ennek oka részben az anyagi ösztönzők hiánya. Kivételt képez Arló és Dédes 12—14 százalékos részesedésével.
