Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Két költő, két vers
DOBOG BÉLA: Mese a 1, Megizzadtad utolsó gyöngyszemed szecskavágó akarta jobb kezed szecskavágó akarta jobb kezed Kihantoltad egyet'en gyermeked odaveszett csonka bal kezed odaveszett csonka bal kezed Fehér tóiban mákos bejgli feleséged ad már enni feleséged ad már enni Hátadon az élet bére szemeidben halál képe szemeidben halál képe 2. Karácsonyi csillag fényre felesége jő ki érte felesége jő ki érte Kosarában jobb és bal kéz parasztember sírból föl nézz parasztember sírból föl nézz Föld mélyéből tündérlányok kiemelnek száz virágot kiemelnek száz virágot Szirmot nyitnak tündérrózsák megérintik csonka karját megérintik csonka karját Parasztember újrc éled ölelhet már feleséget ölelhet már feleséget 3. Parázs esik nap fűzéből búzamezőn végig pörköl búzamezőn végig pörköl Parasztembe. két kezében kaszanyél füleik vérben kaszanyél fürdik vérben Búzaszálak sírva sírnak vérző tarlón elvágódnak vérző tarlón elvágódnak Kereszteket élet számol száraz szájra csókot rajzol száraz szájra csókot rajzol Mezőn réten köd-erdőben csontváz-harcban él keményen csontváz-harcban él keményen = Két költő, két vers i 1 min niinmiimniiiiittmiimimiim iihíiiii un mii 5. Halál kaszával kezében kinn áll ő a temetőben kinn áll ő a temetőben Temetőben új sírhalom rajta már csak madár dalol rajta már csak madár dalol Üj sírhanton madár dalol parasztember újra alszol parasztember újra alszol 6. Öreg fenyőfák tövében magában él szegény ember magában el szegény ember Foltozgatja holt ruháját öreg ősznek kopott holdját öreg ősznek kopott holdját Énekek éneke az én Halacska-szeretőm már lerakná hófehér ikráit az én Halacska-szeretőm már lerakná hófehér ikráit nincsen szeme boldogtalanul a vízben tátog és farok-uszonyát csapkodja Hófehér ikráira ráugat a Hold az én Halacska-szeretőm egy kis tajték meg vakság az én Halacska-szeretőm egy kis béna tajték meg vakság nincsen hajléka és ha fodormenta hull a hullámokra az alá bújik az én Halacska-szeretőm és cincog meg fél az én Halacska-szeretőm cincog és fél meg sír az egész folyó a könnye körben felütik fejüket a hínárok és ők is remegnek a félelemtől pedig az én Halacska-szeretőm nem bánt senkit csak hajladozik és nem szereti ő a holdfényt inkább örökké kopoltyúzná a szerelmet az én Halacska-szeretőm ha seregestül nótázva jönnek a rákok belebújik a jó me'eg iszapba és jóéccakát kíván nekem nem tud átölelni mert nincs liliom-karja és eszébe sem jut az ölelkezés — ki látott már Halacskát ölelkezni a barna-barna vízben? a békákat igen szereti ők hozzák neki a jó híreket meg a rossz híreket és kimeresztik gyönyörű szemüket nem tudják hogy mit csinál'anak az én Haiacska-sze. etőmmel és őneki ilyenkor lüktet szivárványszínű kopoltyúja és kék meg rózsaszín meg fehér növények közé menekül az én Halacska-szeretőm ha meghal mindenféle nehéz illat rátelepszik és ő szétszórja ruháját a folyónak és húsát is szélszórja neki de a leikével nem tud mit kezdeni nK rt nem hisz a reinkarnációban és nincs is lelke és csak egy énekké válik a sirató csiborok ajkán és akkor a szája szélén lila patakocskában kihajnallik az árvaság balladáról 4. Halál kaszával kezében kinn áll ő a nedves réten kinn áll ő g nedves réten A fűszálak sírva sírnak selymes ágyban álmot látnak selymes ágyban álmot látnak Fű-rendeket élet számol száraz szájra csókot rajzol száraz szájra csókot rajzol Mezőn réten köd-erdőben csontváz-harcban él keményen csontváz-harcban él keményen NAGY ISTVÁN:
