Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 2. szám - MÚLTUNK JELENE - Kiss Gyula: Az "izgága andornaki remete"

lom emberei. Szerették volna a maguk oldalára állítani. De nem ment. Egyszer az udvaron lábatlankodtam, amikor egy igen előkelő hintó vágtázott be Eger felől. Kiszólt belőle egy úr: „Itthon van-e a Mocsáry nagyságos úr?" — Igen — feleltem —, kit kell bejelenteni?” Mert tudtam már ai rendet. „Zichy gróf kíván a nagyságos úrral beszélni.” Rohantam, mint az eszeveszett jelenteni. Az „öreg” meg csak ennyit mondott: „Hát akkor vezesd be a gróf urat!" De ahogy mondta a „gróf urat” ... Ő tudta, miért...

O

Lenn az országúton, már az egri autóbuszra várakozva, szemmel még egyszer végig pásztáztam a hegyoldali ótemetőt, s benne az elbokrosodott Mocsáry-síremléket. Kő- hajításnyira tőle olajkút szivattyúzik fáradhatatlanul, engem ezúttal is az Arany János-i hasonlatra emlékeztetve a hóri- horgas gémű ösztövér kútágasról, mely óriási szúnyogként az öreg föld vérit most szívja ki. Telitalálatszerűbbnek érzem a metaforát a kút e modern változatánál. S mily békésen megférnek vele a szomszédok, a néma, elporladt holttestek, köztük a Mocsáry Lajosé is.

Kora érdes, ostoba és hazug valóságától fáradtan fordult a földbe, életművével s halálával egyaránt konokul egy más világra szavazva. Szelleme fölvHIantásóhoz - ha már többet nem tettünk — próbált e kis írás röpke láng lenni.

GreSkovits László: Quedlinburg! vázlatok