Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Farkas András: Élni szeretnék (vers)
Bánata közt is, Felnövekedtem; Nézetem onnan Van, s nem azért van, Mert nekem akkor, Nőve hitemben, Némi tudásban, Ennyire tellett!? Ennyi elég volt? Ó, Uram, engem így sosem ért meg! Én hazajöttem! Én, a kicsiny nép Kis fia tudni, Látni akartam, Merre, mivé, hogy Lenne a „lenne"? Gyorsan elillant Évtizedekkel Tudni akartam, Merre, hol álljak, Régi hitemmel, Régi tudással, Új akarattal, Új idegekkel Sejtve a rejtett, Néma jövőből Azt, ami másé És az enyém is, Érti, Uram, hogy Mindez, az akkor Még-csak-a-süldő Néphatalomban Nem, nehezen ment, Nékem, a lassú Felfedezőnek! Láttam a fontos Posztokon embert, Kit legutólszor, Mint kicsi gyermek Iskolapadban Láttam, ez így volt, S most, csoda folytán Visszaköszönni Szégyene óvta, Mert hogy a távot Akkori mércén Mérte ki — tőlem! Tőlem, akit hát... Mondani kellett Volna, Uram, hogy Ejnye, te, Jancsi, Megvan az utca Még, ahol annyit Rúgtuk a labdát, És ha te most nagy Embere is vagy Ennek a bolydult, Fürge hazának, Már csak a fogság Éveiből is Azt kitanultam, Hogy mi az elvtárs, És ha a szóban Nincs a kopottság, Szólalni kéne! 1950 (1950) Szólt, de nem úgy, nem Jóakaróan, És mivel engem Mindig a tisztes, Óvatos élet Képe inaltat, Csak kikerültem Öt meg a többit, S vártam, ahogy majd Egyszer a pernye És a temérdek Ellobogás is Helyt ad a lassúbb, Jobb tüzelésnek, Majd jön az óra Foghegyesen nőtt Mondatok ellen, S nő az alázat. 1951—1954 (Félénken és félve) Vissza a régi, Régi korokba, Bújni — keresni, Mit menekített Eddig, idáig Annyi sok írás? Hány macedón ment Sándor után, míg Minden a hellén Járom alá hullt? Félve kutattam, Hány ezer éven Át a zsidóság Sorra kereste Földi hazáját Égi honát is! És a középkort Messze lezáró, Nagy reneszánszban Mit, hogyan is tett Buonarotto, Képben, a szobrok Öserejében, Mert hogy a pápa S néha Firenze Kérte a jussát! Félve kutattam, Hogy hogyan is mert Abban a kedves, Nagy reneszánszban Élni tudás is, Biblia ellen, Vallva a törvényt Ezredek ősi, Hitbeli álma, Képzete ellen — Mennyi feszültség, Mennyi homályból, Mennyi kevésből És sokaságból Tört fel a kétség, Míg a megismert Részletek újból Csak nem akartak Tartani össze, Végleg egésszé — És az egész Kép Egyre hiányzott! 1955 (Izgalmak között) Közben a munka Nap-nap-utáni Járma takarta Köznapi énem. Tudtam az engem Ért kifogások Majd lemerülnek, Észreveszik majd, Hogy vagyok, élek. Várakozásom Munka, remény volt, S mert a világban Kell a türelmet Jól gyakorolni, Néha szavakkal írtam az ajtó Kis-küszöbére: Élni szeretnék! 1956 (Pózok nélkül)! Újra, megint csak Egy kicsi város Színpada, kellék Nincs, csak a főhős: Nép, ez a nép, itt, Csöpp egyedekre Esve-tagolva Kérte-kereste önmaga sorsát, Kérte magának, És belebolydult Minden! A lányom Megszületett és Éppen az anyja Hozta hazáig. Asszony-örömmel, Majd mikor este, Majd a ködökkel Jött meg a híre, Pesten a harc dúl. Gondolatomban Annyi badarság összei romlott Két szaladás közt! Egyszer a Bandi, Szívre barátom. Jön, pofacsontja Véres. A kérdés Csúszik a számon: Mit tehetek, mondd? Hagyd, az a néhány Ködbe szalajtott Azt hiszi, bennem Kell kitalálni, Kit, hogyan illik Jóra nevelni! (Én csak ügyetlen, Vézna szavakkal Kértem: A bajban Jó, ha körülnéz!) 1958 (Viaskodás magammal) — Még a felénél Sem vagyok, inkább Told meg a hátát, Hátha kibillen! — Engem a sírás Nem szomorít el, Hagyd a fenébe Rossz talyigádat! — Engem a kátyú Érdekel, innen Kellene mennem, Menni tovább már! — Ennyire sürgős Néked az út most? ölj le, pihend ki Ostobaságod I — Hasznom egésze Nem sok, ezért hát így felezem meg, Jöjj, te segíthetsz! — Boldog az ember, Hogyha a másik Ennyire szorgos! ölj le, pihenj meg! 1959—1973 (Onvá'ddal) Most, hogy utólag, Azt, amit akkor Tudtam, akartam Tudni, leírom, Mardos az önvád. Láttam az Osztályt, S én, a paraszti Gyök, riadoztam; Mennyi a vastaps. Hány a vezércikk, Héroszi munkás Ráver a vasra, Nagy kalapáccsal, Erre meg arra, Sorra lesújt majd. Én, aki gyáván, Már csak a néma Szédületével Néztem a forró Éveket, álltam, Megmerevültem, Mert a bizalmat, Benn, a magamban Létrejövő csend ötközetében Messzevetettem, Mert bizalommal Fel se kutattam Azt, aki nékem Akkor, a meghitt Jóakarattal Hónom alá nyúlt Volna — Belátom, Most, hogy utólag Visszaperegnek Múlt események, Mennyi komoly fő, Mekkora munka, Mennyi cselekvés, Lelkierő, vágy, Áldozat és hit, Lelkesedés, új Rend alakult ki, Míg az a hang ott, Fenn, a magasban Engem ijesztett, Míg az agyamban, Mint sav a bőrön, Kételyem égett, Én, aki akkor Némi bizalmat Érzek, az Osztályt Érzem, a szellem Fellobogását, S meg nem ijedve Kérem a részem, Akkor, egészen, Úgy, ahogy itt, most.
