Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Műfordítók műhelyéből
Juhász Ákos PETJA COLOVA (Bolgár) AMGÁGIN SZAMBALHÜNDEV (Mongol) A te szerelmed Amikor szeretsz, minden ragyogás a belső világ világa — október-fényű nyír. S bár lépteid pólusán jó és rossz beszél, tetteid mégis tiszta tűz ragyogja fényével át. Szinte rámlép férfi szemekből a pillanat, nem nyugodva. és a szemem, mint fáklyák koszorúja gyújt szemükben fényt, lángolást. Araszoló lépteim alatt halld, dalra nyílt a föld, vagyok titok cárnő-magasságban s anya, mélyen szerető. Es a férfiak nyugodt, bölcs gondolataiban bőröm rándulása a hírhozóm, hogy érkeznek felém e lángolásban: benne felmelegedve, előtte meghajolva. így gyűjtök fényt mindenfelől néked, hogy rám verődjön. MARIJA PÁSÉVÁ (Bolgár) A tudás gyeplője Szellem galoppja féktelen, Föl, csak északnak vágtatok. Szelenga, bölcs folyó-anyám, rám Fölcsap-é kísérő karod? Folyóm, ó, ahogyan partidon elvezetsz, Folyjon szerelmes könnyed árja. Hazám, hegyeid láncai Messzi kék ködébe bújtak. Hazát cserélve Moszkváig kísérj, Messzi kísérd ifiudat. Folyóm, ó, ahogyan medred mélyiben követsz. Folyjon szerelmes könnyed árja. Szellem galoppja féktelen, Folyó-anyámtól, ki védett, elragad. Szelenga, ahogy rád visszanézek, Forróbb lesz hazám, szerető szavad. Folyóm, medreid mélyeiből míg integetsz, Folyjon szerelmes könnyed árja. Nyugtalanság JANA LENKOVA (Bolgár) összeomlásaimmal minden este a magam és más bánatát egyetlen cseppben kikönnyezem és egy sugársuhintásban ég a magam és mások öröme. Nevetve ébreszt mások reggele és ahogy felkel a nap, mások lépte hív elborult, fájó világba, s utamon nem tudok megtérni magamhoz; ablakokat látok szemek tüze helyett, habok helyett aszfalt-tengert, mert engem feszít mindenki vérnyomása, mert sorsom a tiétek — hangya-emberek. Minden éjszaka, mint a pince mélye, visszadübörög nékem a falak fehérje és a szívem. Ágyam — ringó tenger, sértésektől, háborgó félváll-tekintetektől, a ki nem mondott gondolatoktól és a hajnal-friss kérdő nevetéstől — lelkiismeretemre felhők záporoznak. Az éjben nyugtalan jelennek meg a bűneim: csomóra kötött utak, fáradt ideg-irányok, reszkető probléma-emberek és sok földre ejtett szeretet. Azt rettegem minden reggel, hogy nem jön el az ez este, melyben megszűnik bennem bűnt-kiáltó magar felfedezése. Naponta vedlek magamról valamit, ami új lesz egy másikon. Utak szilaj szél-csikójaként suhanok, valaki szemében megjelöllek, hogy úgy láss meg az esti fényben, ahogy akkor különb vagyok, — mert reggelre ismét krajcáros leszek. Tán jó is így — reggelt-hasító élők között. Kerüld az élet minden gyengeségét Kerüld az élet minden gyengeségét tűz-tövis legyen talpad alatt ne hagyj a hódításnak zughelyet olcsón szerzett kincs talmi gyöngy marad S ha önmagad osztod szét e gyöngyben más kezekhez érve fényét veszti el. És néha oly kevés ami szükség — egy keményfa-kéz kérgének tüze vagy hallgatva-segítő gyóntató — hogy emberként küzdj ismét ha kell. Hogy kerüld más igaztalan szavát! Hogy félvállról nézd, ha sértenek! Kerüld a rágalmat és az unalmas perceket, ökölbe-gyűjtött mérged magad-emésztő porát zárd fel nem nyíló tenyeredbe! Hatolja a mélybe igaz gyökerekkel megtart a föld, ad hitet, de nem tűr meg hamisat és álarcosat. Szívd magadba az őserőt, a szépet! A természet mindent készre-ad És a boldogok közt majd megdicsőülsz, ha a végletek közt az maradsz, mi vagy; ember. DASDORDZSIN NACAGDORDZS (Mongol) Anyám Szépséges mongol nő, gyönyörűm, Szarangua, asszony-anyám, Szép-édes dalod álomba ringatott, jó anyám, Neveltél hótiszta kezeid hullásán, ó, anyám, Növeltél szavad kedves cseppjével embert, anyám.
