Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Műfordítók műhelyéből
Sándor András Guillermo Rodriguez Rivera négy verse GuiJSermo Rodriguez Rivera Santiago de Cuba városában zute* tett 1943-ban. Jelenleg a Havannai Egyetem irodalom tanszékekének tcnára. Újságírói tevékenysége közismert. Megjelent verseskötete: CAMBIO DE IMPRESIONES —■ „Impressziócsere'’ — Havanna» 1966. A kár hozottak Latinamerikai kedves burzsuj-uraimék: ti aztán mindent megpróbáltatok — az általános titkos választástól a tarkólövésig, íosé Figuerestöi a tábornokig, kit úgy hívnak: Pinochet. Lássátok be végre: rabszolgák vagytok, azoknak vagytok nyomorult rabszolgái, kik engedélyezik, hogy — munkájukból — éljetek. Ők, nélkületek, meglennének szíves-örömest. Csakhogy ti, jaj, ti, urak, latinamerikai buzsoá urak itt, a nyakunkban, mit meg nem tesztek: kínzás, színes televízió, éjféli orgyilkosság, kiárusítás részletre, rendkívüli állapot — s lám, az eredmény nulla. Még mindig ott, ott a Szörny, lihegve, ugrásra készen, és ássa, naponta ássa — a ti csontjaitoknak! — a sirt. Az első csata Csatát a tábornok nem vívott soha: ifjúsága elmállott az Akadémia rezzenetlen tócsájában, az Államokban, neonfényes protokoll-utakon, bruzsuj-ringyók tapogató, buja luxus-karjai közt. A tábornok, szegény, egy kacat volt csupán, egy-két csúf név, mint: „operetthuszár", „dzsigoló", no meg szennyesen kavargó álom-áradat. Ennyi: bűzlő Goebbels- és Portales-nosztalgia s mélyedes-mély undor mindennek láttán, aminek fikarcnyi köze van a néphez, a mia tömegre csak emlékeztet is. Goebbelstől a ringyókig, Portalestől az Államokig s az Államoktól megint a ringyókig és Goebbelsig toporgott: haj, nem élet ez a bús tábornok-élet! Am eljött a nap, midőn megnyílt előtte a tér: lába elé estek a ringyók, Goebbels atyailag vigyorgott le rá — az Államok hívták riadón, végre, csatába. Micsoda nap s mint szökkent talpra a dzsigoló, a játékkatona: arca kigyúlt, dicső torna előtt! Bomló, rossz vére csak úgy forrt, tüzelt! Remekelni indult, fel, az első, szűz csatára: vezényelni — fegyvertelen tömegbe sortüzet. Verseit több nyelvre lefordították és nemzetközi antológiákban^ is szerepei. Itt következő négy verse a LA GACETA DE CUBA cimu havannai irodalmi lap 1974 augusztusi számában jelent meg. A hős Ez az ember volt-e vakító fénye a Demajaguának, vagy tán harci kiáltásból, Kuba kürtszavából, ama felszabadult feketékből szőtték e férfi kezének-arcának szövetét? S az a másik: Baraguában nem ő mennydörgött-e a vaj’ s nem ő volt-e a szigetországbiró, rettegett bozótkés, vagy épp' az ő öklében sűrűdött tán egyetlen csapássá a Sziget, a szégyentől, haragtól késsé élezett? A történelem be' hosszú, be' furcsa. Nem könnyű az igzság, itt is, ott is ül a kövek alatt. Testet-lelket a haza adott nekik, s ők visszaadták azt a hazának. A haza teremtette őket, ők pedig a hazát, miként mi teremtjük újra meg újra, naponta a hazát — őket, azóta is. Dalra Dalra, dalra gyújts, ne félj: dalra, mert dalodban zeng minden nyomorúságok jajja. Dalra, mert kezednek anyaga öröm és bánat és föld: szülőföldedé. Dalra, hiszen kezdettől te ismered a Kelet hajnal-káprázatát, a pálmát, amint fehér pára-fátylát magára vonja s az örök dallamot, mint Karib-hullám ver ki a parton, hangszerén. Dalra, bátran: szivedben száll a városok pora, e föld népének a te szemedben ég olthatatlan vágya s mit megtanultál, az ő lelkének időtlen ős-melódiája s te tudod, mi az: szerelemben égni és szeretve lenni egyaránt. Dalra hát: hisz te a villámnak méhében fogantál, mely a gonoszra sújtott s az többé nem tipor hazát és jogot. Dalra fel: még a halált is életté dalolja éneked. Rossz költőt, hamis prófétát szóhoz jutni ne hagyj, teli tüdőből zengj dalt dalra, dalra háti 6
