Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 2. szám
Az ünnepek utón csendes napok jönnek. Csendesek? Már megszoktuk, hogy lüktető, rohanó, örömre és ürömre egyaránt módot adó életünk aligha ismeri a csendes napokat. Sem a politikában, sem a közéletben, sem a gazdasági életben, de még a magánéletben sem. A mi ünnepeink után gyakran szusszanásnyi időnk sincs, hogy újból — dehogyis újból! Folytatva! — munkához lássunk azokon a bizonyos csendes napokon túl, amikor mód nyílt az ünnepek és az ünnepi készülődés fáradalmainak kipihenésére. Mert, ünnep volt-e a kongresszus? Természetesen. De nagyon kemény és nagyon felelősség- teljes munka is. ünnep volt-e az idei április 4-e, a felszabadulás 30. évfordulója? ünnep bizony a javából. De a felkészülés, úgyis, mint házigazda, úgyis, mint a felkészülés legméltóbb keretét szol- gáltatandón, a munkás, dolgos ember szerény se- rénysége egyáltalán nem volt könnyű valami. Nagy erőfeszítéseket igénylő munka ideje is volt ez az időszak. Május 1. nem ünnep volt? Nemzetközi ünnepe a világ munkásosztályának, benne a magyar dolgozó népnek, mint politikai ünnep, de immáron családi ünnep is, ha esik, ha fúj, színe és pompája van. Volt. És mennyi munkát igényelt az ünnepi készülődés! És mennyi munka van a kongresszusi zászlók, dicsérő oklevelek, elismerések, kiváló vállalati címek, a brigádok, és az egyének kitüntetései mögött! Felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű! Ám az ünnepek után a csendes napok jönnek. S ezeken a csendes napokon kell felkészülni arra, hogy sikeresen fejezzük be az ötéves terv utolsó esztendejét, hogy az jó alap legyen új ötéves tervünk kezdetéhez. Az utolsó évvel készülünk az elsőre. Ezeken a csendes napokon. Aligha kell a munkásnak, az igazgatónak, a bérszámfejtőnek, a főkönyvelőnek elmondani, hogy milyen és menynyi munkát igényel mindez. Tudják és érzik is ennek felelősségét, s amíg a felelősséget érzik, a csendes napokat érzik a legkevésbé: a napok csendjét meg egyáltalán nem. Beérik a búza, lehet készülni is aratni. A csendes napokon kell felkészülni az ország kenyerének betakarítására. Az ország, a gabonatermelésben, az elsők közé küzdötte fel magát a világon, megelőzte az Egyesült Államokat és meg Nyugat-Euró- pa legfejlettebb gazdaságait is. Csakhogy ez sem oly küzdelem, amelynek miután van kezdete, hát ott van a vége is. Ami ma világrangot jelent — s ami még ennél is fontosabb: jó és biztonságos ellátást, kiegyensúlyozott exportlehetőséget — az holnap már a középszerhez is kevés lehet talán. S hogy ne így legyen, az is most dől el ezeken a csendes napokon. Szövetkezeti elnök, traktorista, agronómus, szövetkezeti tag, a kereskedelem, sőt az ipar vezetői, „szürke” beosztottjai is a megmondhatói, micsoda munka folyik a földeken és milyen naay segítséget kel! nyújtani ehhez a kemény munkához a munkásosztálynak. A politikai élet — ismét és bármilyen jelentős is, csak egyik — újabb eseménye az ország- gyűlés, a képviselők megválasztása immáron öt esztendőre az eddigi négy év helyett. Munkához lát az új országgyűlés, munkához az új kormány, miközben „régi” feladatot kell végrehajtania korszerűbb, még jobb módszerekkel, még nagyobb hatékonysággal, a kongresszus határozatainak szellemében: a fejlett szocializmus építését. Mindezt tennie kell, s tenni kel! nekünk is, ezeken a bizonyos csendes napokon. Hát nincs pihenés? Hát már soha sincs nyugalom? Mindig ez a hajsza? Hajsza? Hol és kinek? A minden munkában és mindig fellelhető keserű ízek ellenére, sőt azokon túl, egy munkás ország napjai csakis serény munkával telhetnek. Hajszának nevezni azt, ami természetes, hajszának nevezni az építést, mert mind fürgébb a tempója, a gondolkodást, mert mind nagyobb a mélysége és szélesebb a hatása, hajszának a politikát, mert nem tűr tespedést és állandóan tettekre, cselekvésre inspirál, nos, az aligha lenne értelmes dolog. A csend, a némaság az a temetők sajátja. Az élő társadalom, az alkotni tudók és akarók közössége irtózik a semmittevéstől, lételeme a serény és zajos munka, és boldogsága, ha annak eredményét is láthatja. Nincsenek már csendes napok. Egy dinamikus társadalom életének lüktetése, a munka serénységének zaja veri fel hazánk táját. És ez nagyszerű dolog!
