Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - HAGYATÉK - Gruz János: A falusi szegénység mozgalmai a Tanácsköztársaság bukása után

lenek kisded területeiket uzsora áron egyes fogatokkal bíró kisvállalkozók, nagyobb részt kisgazdák által meg- műveltetni, másrészt a haszonbér és törlesztés tekintetében teljesen rá vannak utalva mindenkor a folyó év termésére, nem kapnak földjükre hosszúlejáratú olcsó kölcsönt.”

Természetesen ezzel nem zárult le az ellenforradalom földreform-demagógiája, s a földreform demokratikus megvalósítása sem valósul meg csak 1945-ben.

A mezőgazdasági munkások körében egyre gyűrűzött az elégedetlenség, amelyet nem csökkentett az ellenforradalmárok szociális demagógiája sem. Pedig a törvényhatóság fáradhatatlanul szervezte a megye lakosságának élelmiszerrel és közszükségleti cikkekkel való jobb ellátását. Erről az alispán a következőképpen számol be a közigazgatási bizottságnak:

Sikerült hat vagon sót leszállítani Budapestről, folyton tárgyalok német, osztrák, cseh megszállott területről nagyobb mennyiségű zsír, rizs, szappan, gyufa, 12 ezer pár lábbeli, 6000 méter szövet behozatala iránt... az ajánlat szerint nyersáru ellenében lesz átadható, t.i. a megye bőrt és gyapjút adna. A közélelmezési állapotok egyre súlyosodnak, a liszttel ellátatlanok száma a legszigorúbb számítással legalább 60 000 főre tehető, s ezek ellátására havi 12 vagon liszt áll rendelkezésemre, ami havi 2 kilogrammos fejkvótának felel meg. Sokkal mélyebbek voltak azonban a társadalmi, politikai, gazdasági bajok, mintsem hogy másfél év alatt konszolidálni tudják a helyzetet. A mezőgazdasági termelésben és a lakosság közélelmezésében, közszükségleti cikkekkel való ellátásában alig mutatható ki némi javulás.

A Tanácsköztársaság bukása után az alispán elsők közöt': intézkedett a munkabérek módosítása felől. A napszámbérek megállapítását az alispán a mezőgazdasági bizottságok útján, a mezőgazdasági felügyelővel egyeztetett formában a főszolgabírókra és polgármesterekre bízta, akik az 1919. augusztusi állapothoz viszonyítva 20—30 százalékkal csök- kentet'ék azt.

Általában azt tapasztalta, hogy a nyugalom csak látszólagos, igazában nyugtalanság, bizalmatlanság, tartózkodó viselkedés uralkodott a községek utcáin, terein; panaszok és türelmetlenség a forgalom nehézsége, áruhiány, a nehéz megélhetés miat': gyakoriak.

Az alispán is kénytelen elismerni: „A közgazdasági állapotok katasztrofálisan siralmasak, az óriási szárazság a terméskilátásokat minimálisra csökkentette, így ismét elvesztettük reményünket, hogy a mérhetetlen drágaságból hamarosan kilábalhassunk.”

A Heves megyei szőlősgazdák bortermésének pusztulása az ellen- forradalmi rendszer fő műve volt. A kormány — reakciós külpolitikájából következően — nem tudott tenni semmit az export fellendítése érdekében. Ott állott a híres egri és gyöngyösi bor a pincékben eladatlanul, a túl magas vámdíjak miatt. így a szőlősgazdák adót fizetni nem tudtak, adóelengedésről a kormány hallani sem akart. A borexport szünetelése, a belföldi piac pangása következtében a nyomorúság tanította meg aztán a bortermelőt a batyuzás- ra és cserekereskedelemre. Száz kilométerekre vitték szekereken és batyuban az egri és gyöngyösi bort, adták el munkásoknak, vagy cserélték el lisztért, takarmányért a parasztokkal. Valóságos börzét csináltak például a felnémeti vámháznál, ahol nagyban folyt a cserekereskedelem.

Az éhezők még kevés napszámbér mellett is kénytelenek voltak munkát vállalni. És ha már szerződést kötöttek, akkor a hatóságok, a földbirtokosok kérésére nyílt, brutális terrort, felelősségrevonást, megfélemlítést alkalmaztak azokkal szemben, akik a munkát megtagadták.

Az 1920-as években a mezőgazda- sági béreket semmiféle törvény nem szabályozta. A sok panasz hatására a parlament megalkotta az 1923. évi XXV. t. c.-t, a mezőgazdasági munkások munkaereje jogosulatlan kihasználásának meggátlásáról, illetve a legkisebb bér megállapításáról. A füzesabonyi földmunkások 1924. május 26-án — mivel a község „területén a mezőgazdasági bérek oly alacsonyak, hogy abból a családos munkás megélni képtelen", kérték a legkisebb napszámbérek megállapítását. Leírták, hogy a summások havi járandósága 100 kilogramm búza és 1 kilogramm szalonna. Az öregebb cselédeknek az uradalom a régi bér háromnegyed részét fizeti csak. A Földművelésügyi Minisztérium a kérést a Tisza-Jobbparti Kamarához továbbította, amely csak nyár végén válaszolt a minisztériumnak, hogy „a legkisebb munkabér megállapításának elrendelését nem javasolja”. A földmunkásokat nagyon elkeserítette ez a jogtiprás és nem egyszer hallatták hangjuka'. A kormány — félve esetleges földmunkás megmozdulásoktól — különböző óvintézkedéseket igyekezett tenni.

A földművelésügyi miniszter például körrendeletét adott ki, mely sze- rin': az aratás és cséplés elsősorban helybeli és hivatásos mezőgazdasági munkásokkal végeztetendő, az aratógépek lehetőleg kiküszöbölendők, s a munkabérekre nézve méltányos megállapodások létesítendők. A földmunkásokat azonban a szerződés megkötésére az éhség, a munkanélküliség kényszerítette. A szerződésben megállapított munkabér az infláció következtében napról napra értéktelenebbé vált, így gyakori volt a szerződés módosításáért, a bérek felemeléséért való harc. A földbirtokosok azonban nem mutattak hajlandóságot, s ha a földmunkások abbahagyták a munkát, a hatósághoz fordultak, amelyek kényszerítették a munkásokat a munkafelvételre. Ha megtagadták, börtönbe csukták őket. Hogy a börtönbün'etéstől szabaduljanak, a leggyakrabban a börtönben írásos nyilatkozatot adtak, ha kiengedik őket, akkor hajlandók a munkát folytatni. A szatmári püspöki uradalom 45 cséplőmunkása a börtönből azután szabadult, hogy írásbeli nyilatkoza'ot adott, a munkát a szerződés betartásával hajlandók teljesíteni.

A földmunkások megbüntetésében különösen a főszolgabírók szorgoskodtak. Jávorka Verőnkét és társait, visontai lakosokat azért, mert a tulajdonost béremelésre akarták kényszeríteni. .. három napi önköltségen eltöltendő mint fő- és 15 nap alatt fizetendő 50 000 (ötvenezer) korona pénzbün'etésre, mint mellékbüntetésre ítélte a főszolgabíró. ,,fgy kellett döntenem — mondta az ítélet indoklása —, mert terheltek beismerték, hogy szerződésileg vállalt kötelezettségüknek teljesítését azért tagadták meg, hogy azzal sértettet béremelésre kényszerítsék.” A nagyteleki báró Hatvany-uradalomban a herédi aratómunkásokat a csendőrség kényszerítette munkafelvételre. A földmunkások végső kétségbeesésükben sztrájkba léptek, magasabb bért követeltek. Harcuk azonban kudarcot vallott, mert a hatóság nem volt válogatós a megtorlások alkalmazásában. A nyomortól, a kétségbeeséstől történő végleges megszabadulás 1945-ig váratott magára.