Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - HAGYATÉK - Gruz János: A falusi szegénység mozgalmai a Tanácsköztársaság bukása után

HAGYATÉK

. ..........................................................................................................................................................................................................................................Ml I Ml 111III III »I IMII IUI *•« I I1M.II III111 III III II111II lit IIIIIH11 III Hl IUI II HI III IIII111 ln III1111 111 Ilii 111111IIIIIIIHIUMI

G

RUZ JANOS:

A falusi szegénység mozgalmai a Tanácsköztársaság bukása után

iiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiimiiiiiiiiiiiiilMiiliiiiiiiiMMiMiiniiiiiiiimiiuiiiiiiiiiaiiiiiiiiHiiiiiimni«

Az 1919-es magyar Tanácsköztársaság bukása, Horthy hatalomra jutása mérhetetlen nyomort, szenvedést hozott Heves megye lakosságának is. A vezető szerep újra a földbirtokosok, az egyházi személyiségek kezébe került, akik a gazdasági, politikai élet főszereplői voltak. Heves megye gazdasági életében a mezőgazdaság játszotta a főszerepet; a megye kereső lakosságának 71,5 százaléka, az eltartottaknak pedig 65,05 százaléka élt ebből a gazdasági ágból. A megye földterületének nagyobbik részét azonban egy-kétszáz földbirtokos tartotta kezében; köztük például az egri főkáptalan 89 ezer holddal, az egri érsekség 40 ezer holddal (jóllehet birtokuk több megyére is kiterjedt), akik fényűző életet éltek, míg a földből kisemmizettek tízezrei nyomorogtak, nélkülöztek és szellemi sötétségben, jogfosztottként éltek.

Az ellenforradalmi rendszer ingatag volta, az uralkodó osztályok félelme az új forradalomtól, arra szorította Horthyékat, hogy földreformígéretek napirenden tartásával továbbra is illúziókat keltsenek a szegényparasztság körében. A klérus és a nagybirtokos osztály a földreformdemagógia mielőbbi levezetését és óriási birtokaiknak minél teljesebb megóvását akarta biztosítani. A dolgozó parasztság zömében nagy várakozással tekintett a földreform elé, az uralkodó osztály azonban arra törekedett, hogy a legalacsonyabbra szorítsa le a földigénylők számát.

A földreform-demagógia már 1919. végén, 1920. elején kezdődött és a nemzetgyűlési képviselők választási hadjáratának egyik sarkalatos kérdésévé vált. Két irányzat indult a választásokon: a legitimisták nagybirtokos irányzata és a szabadkirály választók híve.

Horthy, aki gyakran fordult meg Heves megyében, egyszerűen kiirtással fenyegette meg az ellenzékieske- dő kulákvezéreket, ha azok nem engedelmeskednek a földbirtokosok parancsának. Ezt követően nyilatkozik Mayer János, a Heves megyei Kisgazda című lapban, ahol a Búza Barna-féle földreformot elítélve és tiszteletben tartva a nagybirtokosok érdekeit hangsúlyozza, hogy: ..Megoldjuk a földbirtokpolitikát úgy, hogy abból senkinek sérelme nem lesz, az országnak pedig előnyére válik”.

Doboczky Dezső, hevesi földbirtokos, KNEP-képviselőjelölt — aki egyébként Mayer János választókerületi riválisa volt — a magántulajdon szentségét, sérthetetlenségét hangsúlyozza. A nagybirtokot a „sef- telés prédájától" félti, vagyis a kulá- kok földszerzésétől. Ezért követeli a hadinyereség progresszív megadóztatását.

A földnélküli parasztság érezte, hogy olyan földbirtokrendezés készül, amelyből ők nem részesülhetnek. Ezért, még azok sem hittek a földreformdemagógiában, akik a földmegváltáshoz szükséges pénzzel is rendelkeztek. Ezt mutatta az a jelentés is, amelyet 1920 márciusában a sarudi elöljáróság küldött az alispánnak. ,,Az Észak-Amerikába való kivándorlás itt nagyobb méreteket akar ölteni, s amint félfüliel-heggyel hallom, nemcsak egyesek, hanem egész családok szándékoznak kivándorolni. A nép földéhes — hangzik a jelentés —, bizalmasan jelentem az alispán úrnak, hogy általános elkeseredést szül, miszerint itt a nép nem tud haszonbéres földhöz hozzájutni, örökáron pedig annál kevésbé, mert eladó föld nincs, az Amerikából hazajöttek a rengeteg pénzzel nem tudnak mit csinálni." Az alispán helyettesét küldte ki a helyzet megvizsgálására, aki azonnal kiszállt a szatmári püspökségi uradalom harapófogójában sínylődő Sarud községbe, amelynek során természetesen az derül ki, hogy ,,a panasz alapja a forradalom által elkapatott lakosság szertelen igénye".

Nemcsak Sarud községben volt „földéhes" a paraszt, hanem a megye más területén is. A földreform kérdése kormányszinten is napirendre került. Megkezdték a nemzetgyűlés elé terjesztendő törvénytervezet előkészítését. A Heves megyei földbirtokosok és egyházi földesurak egyfelől a földéhes szegényparasztoktól, másfelől a kormánytól érezték szo- rongatottnak helyzetüket. Megindították a földreform elleni agitációs, tiltakozó hadjáratukat.

Egyik hatásos eszközként a törvény- hatósági önkormányzatot használták fel. A törvényhatósági bizottság közgyűlése felirattal fordult a nemzet- gyűlés elnökségéhez a föld egészségtelen földarabolása ellen. A legnagyobb tapintatra és mérsékletre kérik a nemzetgyűlést. „Kétségtelen, hogy a dolgozó népnek, a földműveseknek földhöz jutni feltétlenül joga van. Ennek széles körű és teljes megvalósításával és a nagybirtok abszolút megbénításával a többtermelés komoly veszélybe jutna. A kérdés úgy oldható meg helyesebben — hangzik a felirat —, ha a földnélkülieknek csak az igazán rászoruló része jut most földhöz, a többiek igénye pedig fokozatosan elégítettnek ki, de mindig az egészséges nagybirtok érdekeinek szem előtt tartásával. Az egyházat talán még a világi földesuraknál is jobban nyugtalanította a falusi szegénység felmorajló földkövetelése. Főleg az foglalkoztatta az egyházi földbirtokosokat, hogy a kormány elsősorban az egyházi birtok rovására próbálja a földreformot végrehajtani. A hatalmas egyházi birtokokra irányította a figyelmet Hetényi Gyula teológiai tanár, aki cikkében a gazdag papság és a szegény Krisztus közötti tátongó űrről, a hatalmas vagyonnal rendelkező: „kapitalista egyháziról írt. Eléggé bátran kimondja, hogy „kiáltó ellentét volt a mi szónoklataink és tetteink között. . . a gazdag egyház, szegény papság, ez a mi ideálunk". A cikk mélységesen felháborította dr. Szmre- csányi Lajos egri érseket, aki elítélte