Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: 2x2=? Líra és matematika

Hat

bár építnéd mézednek a szép hatszög

mézfalát

Tíz

az egyhez még egy nulla kell . . . stb.

(Babits: Kabala)

Borbély Tibor Számtan című versében, a gyerekjáték-költészethez hasonlóan, a számok megnevezése alapul szolgál a megfelelő rím megalkotására, s ugyanakkor arra készteti az olvasót, hogy gondolja végig a kölíő mondanivalóját, s kapcsolódjék bele a merész asszociációs-sor megalkotási folyamatába is:

1

Már minden egyre megy,

2

Az ember, — mire felnő,

3

Nincs újság a nagyvilágon.

4

Bármerre mégy,

5

A cél előtt,

6

Magadra hagy,

7

A büszkeség.

Néha a költőt érdekes képzetsor kialakítására készteti a számjegyek formája, alakja is. Az olvasót elsősorban az lepi meg, hogy mennyire emberi és személyes jellegű az a való- sághá'tér, amelyben érzések és gondolatok olyan elemi erővel hatnak, hogy nem szabadulhatunk tőlük, s bennünket is az együttgondolkodásra ösztönöznek. Figyel'ük meg például Papp Lajos versének alábbi részletét:

A számok

tévedhetetlenek

Azokat nem lehet becsapni.

Azok mind'q azok amik és így tovább.

Bár itt van például az ,,1”

Szálfa-egyenesen mint egy kiképzőtiszt a szerelvény alatt meggörnyedt újoncok sora előtt csak egy kicsit kell hajlítani rajta.

Máris olyan inkább mint a ,,2"

Ott van például a joviális .,6" gömbölyded élénkségével. D

A nézőpontot kell csupán megfordítani Máris nagyfejű és sorvadt testű aszkéta ,,9” áll előttünk

És milyen zárt és pontos mennyire befejezett kis világ a ,,8”

több uqvan a 7-nél

de a 9-nél ugyanennyivel kevesebb

(Papp: Stb.)

A Nyugat hasábjain (1932. I. 331.) Matematika címen jelent meg az a vers, amelyben a számok formájára építi mondanivalóját a költő:

Egy: szerényen, vézna testtel lép előre, keveset számít . . .

Négy: csupa szöglet, éles, bántó él az ábra, a mértan ő, kilencven fokra lép stb.

(Debreceny Lili: Matematika.)

Csanády János 1—2—3 című versében mind a számfogalomról, mind a a számok jegyeiről úgy beszél, hogy szinte érzékelteti azt a varázslatos hatóerőt is, amely nemcsak a szám- misztikában hívő embert ejtette hatalmába, hanem a ma emberét is.

Gondolj az Egy-re:

egyszál-maga villámhárító . . .

A kettő: férfi és nő:

Ketten

egy jegyben — valami hihetetlen varázslat ez a kettő Három

Nyitott bilincs

Becsukva

Kör.

A 3 a mindenség rugója . . .

Ugyancsak Csanády nagyon emberi hangon vall évei számát jelölő számjegyek formájába beleérzett ,,titokról”:

Ifjú vagyok. A bűvös számon egyensúlyozok: 33

elmerengek a még nyitott bilincseken:

33 . . ."

(Ifjúság)

A bemutatott versrészletekben megbúvó mély gondolatok csak felerősödnek a költők játékos jókedvének hatására. A továbbiakban is azt fogjuk látni, hogy pl. a pozitív egész számokkal, illetőleg a természetes, a pr'mszámokkal (1, 2, 3, 4, 5 stb.) s a velük való alapműveletekkel (összeadás, kivonás, szorzás, osztás) kapcsolatban is mennyi leleményességgel és játékossággal bontanak ki költőink nagyon is érzékletes képeket, hasonlatokat, és formálnak meg mély gondolatokat. Forrásanyaguk természetében is benne rejlik ez a leleményes- séq és játékosság. Péter Rózsa is erre utal, amikor azt mondja, hogy ,,a matematika egyik forrása az ember játékos természete" (Játék a végtelennel 15). A számolásban, s a végtelen természetes számsorban rejlő s az ember absztraháló képességének és szó nyalni tudó képzeletének erejét is tükröző s eleve művészi alkotásra ösztönző lehetőséggel egyre gyakrabban élnek költőink. Valóban egyre bővül szókincsük is a matematika műszavaival. A prímszám, számsor, halmaz, origo, végesszám, számtani haladvány, vektor, reciprok, differenciálegyenlet, ha'árérték, integrál mind megannyi eddig sajátosan tudományos jellegű megnevezés versbeli szóvá vált, és jól szervülnek bele a kőkemények nyelvi szövetébe. Vas István Előjog c. versében pontos és hiteles fogalmi értékben él a primszám matematikai műszóval: „És valamely szuperszaturnuszon. / Akad fejlettebb fokú szerkezet / Felfogni fényéveken át / Kisugárzott, értelmes / Primszámaink növekedő sorát."

A prímszámok végtelen sorozata, a te mészetes számsor fogalma és megnevezése is jól teljesíti a neki szánt versbeli szerepet Maróti Lajos és Somlyó György költeményében: „Gyorsan határoz: / nullánál kezd s a végtelenbe számol. / A vén eljárás, sajnos, nem hatásos: / Gyöngécske szer- és túl rövid — a számsor." (Pantomim); „Ha kiejtünk az emberi fikcó / Gravitációs-rendszeréből... / A számsor satujából / Egy kilazult munkadarabot (Somlyó: Mese 1968. november 28-ról).

A valós számok közötti alapműveletekkel kapcsolatos fogalmakkal és szakszókkal gyakran operálnak költőink. Merész képek, hasonlatok és mély gondolatok sorát bontják ki az eredetileg nagyon is célszerű alapműveleti tevékenység segítségével. Mi most elsősorban azokat a versrészleteket mutatjuk be, amelyekből az is kitűnik, hogy az olvasó nem vonhatja ki magát a merész asszociációk hatása alól sem, s együttgondolkodásra kényszerül a költővel. A hétköznapi életben gyakran kényszerülünk arra, hogy számokat adjunk össze, vonjunk ki, osszunk és szorozzunk, s a versbeli példák döbbentenek rá bennünket, mennyi titok, s ugyanakkor a valóságviszonyok közötti nagyon emberi összefüggésekre is rámutató momentumok észrevétlenek, felfoghatatlanok maradnak számunkra. Horváth Imre Számtan című verse mindezt költői eszközökkel felnagyítva, érzékletesebbé téve igy mondja el:

Összeadom a fényt a növekvő nyárral, magas az eredmény: méretlen madárdal.

E százhangú ének engem is felhangol, csak épp ki kell vonni magamat magamból, és a maradékot másokkal szorozva, ráírni arra, ki számmá zsugorodna, s végül elosztani, mi osztható ebben csak így fejthető meg a megfejthetetlen.

Hogy az érzelmi szempontból inkább semleges matematikai műszavak hogyan vállalnak sajátos közlő-kifejező versbeli szerepet, s hogyan nő meg stílushatásuk, atmoszférateremtő erejük, jól tükrözik azok a versrészletek, amelyekben elsősorban azt mutatjuk meg, hogy az alapműveletekkel kapcsolatos szakszókészlet hogyan vállal magára nyelven túli összefüggéseket is megnevező funkciót: „Többet / leszünk-e rendhagyó alapműveletében a gyönyörnek / a mámoros összeadásban .." (Somlyó György: Psalmus ero- ticus). — „Munkában osztja magát százfele: / egy kézfogásból kivon s összegez" (Lődi Ferenc: Feleségem). —- „Én már kivontam, s összeadtam:

/ egyek vagytok ti, bonthatatlan / te, meg a körülményeid" (Szabó Lőrinc: Számvetés). — „35 évem összeadtam,

/ Magam kivonnom nem lehet / semmiből lettem...” (Papp Lajos: Mérlegen). — „összeadtam magam a legveszélyesebb barátsággal, / hogy megszülessék bennem a halál halála, / kivontam a sértődékeny semmit ebből a magányból. / Itt állok, lábamnál kezdődik a végtelen, / mert összeszorzom a honkereső véletleneket..." (Márki Zoltán: Alapműveletek).

i

I

>