Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Dr. Agyagási Dezső: Találkozás az egri gyógyvizeknél

«■iiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiuitiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiii iimiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiriiiiiiiiuumiu

I DR. AGYAGASI DEZSŐ:

j Találkozás j

| az egri gyógyvizeknél j

I 2

H =

.........................................................................................................................................................................'ll-ilimmimiimiiinE

z év októberében volt 10 éves az egri megyei kórház reumaoszálya. Az évforduló alkalmat ad arra, hogy a reumás betegellátás néhány kérdéséről írjunk.

A megyei tanács végehaj*ó bizottságát az osztály életre hozásával az a nemes szándék vezérelte, hogy Heves megyében is megteremtse a reumás betegek kórházi kezelésének lehetőségét. Országos intézeteinkben 1972-ben a hazai 85 331 kórházi ágyból 769 ágyon, az összes kórházi ágy 0,9 százalékán folyt a reumás betegek szakkórházi kezelése. Ez az arány is jelzi, hogy a reumás betegek szakintézeti elhelyezése milyen nehéz régekkel jár.

A reumás betegeket egyidejűleg sokféle módszerrel kezelik. A gyógyszerek, elektromos kezelések, mechanothe- rápia: massage, gyógytorna stb., felhasználása mellett a vezérszólam a gyógyvízkezeléseké, a balneotherápiáé. Gyóg/vizes — balneo herápiás — intézményt azonban csak ott lehet létesíteni, ahol gyógyvizek fakadnak. Egerben évezredek óta ontja a talaj a gyógyvizekkel azokat a természetes gyóg/tényezőket, melyek alkalmasak betegségek kezelésére, megelőzésére, valamint egészségápolásra is. Itt a kurativ és preventív kezelések lehetősége adott. Egerben a gyógyvizek három értékes változata fordul elő: 1. radioaktív, langyos, 2. kénes-sulfidos-calcium-magnezium-hidro- géncarbonáios, forró és 3. a jódos-brómos alkaliklo; idős — konyhasós — hidrogéncarbonátos aíhermális ásvány- és gyógyvizek. A több féle vegyi összetételű, különböző hőfokú gyógyvizek ideális gyógyvízkezelési kombinációkra adnak lehetőséget.

Az ország 19 megyéje közül csak ötnek van reumaosztálya. Ezek közül Győr—Sopron megyében 10 ezer lakosra 1,5, Heves megyében 1,4, Nógrád megyében 1,1, Szaboics-Szatmár megyében 0,7 és Szolnok megyében 0,6 reumakórházi ágy jut. A vidéki átlag 10 ezer lakosra 0,3 reumaágy, a budapesti átlag 2,2, az országos átlag 0,6 reumaágy. A megyei tanácsnak a reumás betegek ellátását javi ó erőfeszítései a régi, jó hírű egri gyógyvizekre alapozva, megyénket az országos átlag fölé emelte. Az igények és a szükséglet ettői azonban többszörösen nagyobbak. A reumaosztály létesítésének az ad rangot, hogy egy olyan betegség kezelésének a feltételei javultak meg, mely az országos betegségi statisztikában évtizedek óta szilárdan a 3—4-ik helyet foglalja el. Előtte a nem járványos években, az úgynevezett légzőrendszeri és a baleseti megbetegedések állanak és csak utánna következnek a keringési rendszer betegségei is, míg járványos években mindent megelőz az influenza. De a baleseti megbetegedéseknél szükséges emlékeznünk arra, hogy ezek utókezelésében a gyógyfürdőknek és a reumaosztályoknak nem kis a szerepe. Száz dolgozóra évente 218 reumás betegségi nap jut és egy-egy reumás beteg dolgozó átlagban évente 16 napot tölt táppénzes állományban.

A reumaosztály létesítésével a patinás múltú egri gyógyvizek történelmében először vált lehetővé, hogy a város és a megye gyógyvizeivel, reumás betegeivel szervezett keretek között, folyamatosan foglalkozhassunk. Ettől az időtől kezdve készíthettünk felméréseket a lakosság körében és állapítottuk meg ennek nyomán azokat a reumás kórformákat, amelyek gyakran fordulnak elő s így nagy a gazdasági és társadalmi kihatásuk. Járóbeteg-rendelésünkre beutalt 5 ezer új beteg adatait feldolgozva kitűnt, hogy a betegek 81 százaléka a 21—60 éves korúak csoportjába tartozott. Ez az adatunk más szerzők véleményével is megegyezett, még 'abban is, hogy a férfiak aánya csaknem 10 százalékkal meghaladja a nőkét. A foglalkozások elemzéséből kiderült, hogy a be'egek 43 százaléka az ipari dolgozó, 15 százaléka mezőgazdasági munkás, 4 százalék közlekedési dolgozó, 8 százalék értelmiségi, 2 és fél százalék egyéb dolgozó, míg a nyugdj'asok 12 és fél százalékot, az eltartottak pedig 15 százalékot képviseltek. Megállapítható volt, hogy a reuma nem aggkori p obléma, mert főként a javakorabeliek, zömmel az ipari munkások czok, akik a leggyakrabban betegszenek meg. Ezek az adatok is alátámasztják a reuma gyógyításának népgazdasági jelentőségét és egyben meg is jelölik azoknak a csoportját, akiknek segítséget nyújt a társadalmi gondoskodás a reumás szakellátás további javításával.

Ami az egyes kórformák gyakoriságát ille'i, a vezető helyen a gerincoszlop degeneratív betegségeit (;8 százalék), második helyen az úgynevezett lágyrész — ex'raarti- cularis — reumatizmust (25 százalék), harmadik heVen az ízületek degeneratív betegségeit (23 százalék), negyedik helyen aránylag kis százalékkal (7 száza'ék), de nem kevés következménnyel az ízületek gyulladásos betegségeit találtuk. Az ipa i fizikai munka diszponáló hatását mutatja, hogy az ipari munkások közöt találtuk a négy leggyakrabban előforduló betegségcsoportot a legmagasabb százalékban. Ez az a négy reumás kórforma az, amely a tömegméretekéi: felelőssé tehető. Sokszor hosszú időre betegállományba kényszerítik a betegeke*, majd — főleq kezelés né'kül — előbb mozgásképtelenné, végül teljesen nyomorékká is tehetik a betegeket. Ezek ellen kell a társadalomnak korán, erélyesen, kitar óan védekeznie. Feldolgozásunk egvébként csak a járóképes, a rendeléseinket láíoga*ni tudókra terjedhetett ki, kimutatásainkból kimaradtak a járásképte'enek, a rokkantak.

A rokkan té válás lehetősége ma is magas. A hazai társadalombiztosítási statisztika szerint 1970-ben 9 százalék volt, ezzel a keringési rendszer és az idegrendszeri betegségek után (melyek nem egy formá'a ugyancsak gyógyfürdőké-házi kezelést is igényel), a harmadik helyen áll. Ez azt jelenti, hogy minden száz új rokkant nyugd'jas közül majd minden tizedik a reumás betegség miatt válik idő előtt rokkantnyugdíjassá. Általános a szakemberek véleménye, hogy a rokkanttá válás magas százalékát nem csak a be'egség természete magyarázza, hiszen a korai, a helyes diagnózis és a megfelelő keze'és lényegesen emelné a terápiás eredményeket. A megelőző és rehabilitációs, a kurativ balneoterápiás kezelésekre az egész életen át szükség van. Megdöbbentő azonban Bozsóky reuma professzor cdata, melyet 1973 októberében a Magyar Rehabili ációs Társaság nagygyűlésén ismertetett. Eszerint az önellátásukban is segítségre szoruló ízületi be'egek jelentős százaléka úgy vált nyomorékká, hogy szakintézeti ellátásban egyszersem részesült. Az ízületi betegek 38 százaléka a betegség kezdetétől számított 15—19 év e'teltével, 18 százaléka pedig csak 20 év után részesült először intézeti szakellátásban.

A reumás betegségeket gyakran kísérik bizonyos eltorzulások. A betegek azonban pusz'án kozmetikai okokból igen ritkán jelennek meg az orvosi rendelőkben, a fájdalom és az é'ettevékenységeiket akadályozó mozgásképesség csökkenése vezeti őket jobbára csak az orvoshoz. A mozgásképesség elvesztésének veszélye jelentkezik a jellegzetes tartásokkal járó zsugorodások kialakulásakor, melyeknek oka ugyancsak vál*ozatos lehet, de értük elsősorban az a kényrze tartás tehető felelőssé, mellyel a beteg a fájdalom ellen küzd, — sokszor segédeszközök: párnák, alátétek stb. segítségével. Ha a zsugorodások következtében kialakult mozdulatlanság hosszú ideig tart, az ízületekben, a porcokban, az izmokban, az inakban, az idegekben, a csontokban olyan nagyfokú pusztulás következik be, hogy a mozgások helyreáil'tása már nem is várható, a beteg idő előtt rokkanttá válik. Minden olyan a beteg, akin a zsugorodás kialakulóban van, az intézetbe való, hiszen nemcsak munkaképessége, hanem a mozgásképessége is veszélyben van. Ezeknek a betegeknek a balneoterápiás kórházi környezet biztosítja azt az összetett kezelést, melyet a betegségük igényel. Az ilyen ágyak nem kielégítő száma egyenlőre az egész világon lehetetlenné teszi, hogy