Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kelemen Imre: Bartók és a román népzene

megemlékezzünk Busitia Jánosról is, aki ott volt a munka kezdeténél s ott volt a befejezésénél is. Ez a sokoldalú és jó képességű ember a belényesi gimnáziumban zenét és rajzot tanított; értett a színpadtervezéshez és a díszletfestéshez is. Szerette a természetet. Szabad idejében vadászott, vizslát idomított .. Népét szerető becsületes ember volt. Bartókkal való kapcsolata az évek folyamán mély barátsággá fejlődött. Levelezésükben többször visszatérő gondolatként jelentkezett a magyar—román megbékélés eszméje.

Román népdal a bihari gyűjtésből

AZ ELEMZŐ ÉS AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ MUNKA

1918/19—1940

Bartók sokirányú népzenei tevékenységet folytatott. A magyar és román folklór emlékeinek felkutatása mellett szó galmasan gyűjtötte a szlovák népdalokat is. Mindez egy bizonyos ponton túl már jóval több volt mint esztétikai étménykeresés. Az összevetések lehetősége a hasonlóságok felismerése rövidesen felkeltette benne a tudományos érdeklődést is. Úgy látta, hogy lehetséges sőt egyenesen szükséges is az egymás mellett élő népek zenéjét egybevetni, mert csakis ily módon lehet igazán megismerni egy adott dallamkultúrát.

Ez a fajta munka természetesen nagyfokú tervszerűséget követelt a gyűjtőtől. Maga Bartók a Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét című dolgozatában részletesen írt a feladatokról, eljárásokról (E kis füzet alapos tanulmányozását melegen ajánljuk mindazoknak akik manapság megpróbálkoznak a gyűjtőmunkával, hiszen a mai fejlett hangrögzítőeszközök korában többszörösen megnövekedtek a szakmai követelmények még az alkalmi gyűjtőkkel szemben is.).

Az összehasonlító népzene-tudománnyal foglalkozó tudós számára, magas szakképzettsége mellett, elsőrangú alapkövetelmény az, hogy képes legyen tárgyilagosan vizsgálni a jelenségeket. Vagyis ha történetesen azt kell megállapítania, hogy saját országának népzenéjében egy másik (pl. szomszédos) nép dallamstílusának hatása is érződik, akkor ezt a körülményt — nemzeti érzékenységből — nem szabad elhallgatnia. Bartók tudományos tevékenysége e tekintetben is példamutató volt. 1920-ban a vesztett háború és a trianoni békekötések árnyékában ellenfelei elérkezettnek látták az időt, hogy megtámadják munkásságát. A Nemzeti Újság hasábjain Sereghy Elemér, Bartók román kutatására utalva kijelenti, hogy ami „rendes, nyugalmas korokban egyszerűen tudományos kutatás és érdeklődés eredményének tekinthető, az válságos, rendkívüli időkben hazafiatlan kútmérgezésnek bélyegezhető”. Bekapcsolódott a sajtóhadjáratba Hubay Jenő is, aki többek között azt a kijelentést is megkockáztatta, hogy Bartók aki „mindig különös vonzalommal viseltetett a román zenei motívumok iránt" sokat ezekből „tévedésből” magyar népzenei gyűjtésébe is átvett. Bartók, igazának tudatában, kemény hangon utasította vissza a hazaárulás vádját. A Magyar Néprajzi Társaság pedig „a tudományos munka szabadsága" nevében tiltakozott a támadás ellen. (A Bartók ellen indított hajsza közvetlen elindítója a Hunyod megyei románok zenéjéről írt tanulmánya volt, amely 1920-ban német nyelven is megjelent egy zenetudományi lapban. Arról, hogy jóval korábban már itthon is megjelent, ellenfelei nem is akartak tudomást venni.)

A háború után kialakult helyzetben természetesen nem folytathatta tovább a népzenegyűjtést. „Ennek a munkának már bealkonyult” — írta szomorúan román barátjának Busitia Jánosnak. Ilyen körülmények között a korábban

gyűjtött anyag rendszerezése, további elemzése, tudományos feldolgozása és publikálása volt a feladat.

1923-ban végre megjelent a máramarosi gyűjtést tartalmazó kötet. Ez a 365 dallamot magában foglaló kötet tulajdonképpen már 1913-ban, tehát tíz esztendővel ezelőtt is nyomdakész állapotban volt. A Román Akadémia bár kiadásra elfogadta, a háborús körülmények miatt egyenlőre nem tudta (vagy nem akarta) előteremteni a kották metszéséhez szükséges pénzösszeget. így végül is Bartók saját felelősségére kezdték meg a lipcsei cégnél a hangjegyes rész nyomdai munkálatait. Mivel azután a háború után a Román Akadémia nem újította meg a kiadásra tett ígéretét — Bartók saját költségén jelent meg.

A „Volksmusik der Rumänen von Maramures" (A máramarosi románok zenéje) nagy előrelépést jelentett a bihari kötethez képest. így például, sokkal tökéletesebbek, pontosabbak lettek a dallamlejegyzések. A román népzenére annyira jellemző különleges díszítőalakzatok, a ritmus finomságai differenciáltabb jelölésmódot kaptak. A tempó- meghatározások, a következetesen végigvitt metronómjelzéssel egyértelműekké váltak. Jelentős fejlődés mutatkozott meg abban is, hogy a dalok rendeltetésüknek alkalomhoz kötöttségüknek megfelelő csoportosítást kaptak.

Valószínűnek látszik, hogy Bartók már a 20-as évek elején hozzáfogott harmadik nagy gyűjteménye (Kolindák) rendszerező, elemző munkájához. 1926 májusában már arról írt Brailoiunak, hogy az újabb kötet kézirata kiadásra készen áll. Ennek a munkának a megjelentetését különös energiával szorgalmazta. A kolindákat nemcsak zeneileg, de szövegileg is a román népzene egyik legszebb ékességének tartotta. így ír róluk: „ezek szövege is rendkívül értékes és érdekes... .karácsonyi énekeken' azonban ne értsünk semmi olyat, ami megfelelne az ájtatos nyugat-európai karácsonyi énekeknek. A szöveg legfontosabb része — talán egyharmada semmi kapcsolatban nincs a keresztény karácsonnyal: a betlehemi történet helyett csodálatos, győzelmes harcokról szól, a még soha le nem győzött oroszlánnal (vagy szarvassal); egy legenda kilenc fiútestvérről tud, akik addig vadásztak a rengetegben míg szarvasokká nem váltak

Ennek a könyvnek a kiadása sem ment könnyen. A rendkívül értékes szövegekre való tekintettel, Bartók szerette volna ha ezek az eredeti nyelv mellett angolul is megjelennek. Nagy nehezen elkészült ugyan a fordítás, de míg a szövegek egy része a jellegének megfelelő, tehát archaikus angol fordítást kapott, addig a szövegek másik része ,,konyha”-angolra lett lefordítva. S mivel a kiadó ez utóbbin nem volt hajlandó változtatni, Bartók visszakérte a kéziratot s a munkát 1935-ben saját költségén adta ki. Akkor csak a dallamok jelentek meg (484 dallam), a szövegrész hosszú ideig kéziratban maradt s csak amikor a kottás rész fakszimile — utánnyomására került sor (1965) jelenhettek meg végre a szövegek is (románul s német fordításban).

Az 1934-es év igen fontos év volt Bartók munkásságában. ősztől kezdve a Tudományos Akadémia megbízásából az addig összegyűjtött magyar népdalok kiadását készíti elő. Ugyanakkor megkezdte a még kéziratban levő román népdalok revízióját, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy új lejegyzést készített a fonográfhengerekről. Ezek az új lejegyzések a ritmus és a díszítések eddig még nem ismert finomságait tárták fel (pl. az úgynevezett bolgár, vagy másnéven aksak ritmust). Ugyanebben az évben romániai hangversenykörútja alkalmával, a bukaresti fonog-