Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Kelemen Imre: Bartók és a román népzene

tés anyaga. A munkát a bukaresti Román Akadémia adta ki, a „Román nép életéből" című sorozatban. Bartók még 1910 áprilisában kapcsolatba lépett D. G. Kiriac-kal (186ó —1923), a neves román zeneszerzővel. Felajánlotta, hogy addigi gyűjtését valamely román közkönyvtárnak adomá­nyozza. Egyben felvetette a kiadás gondolatát is. Csaknem két évig tartó huza-vona után 1912-ben megegyezés szüle­tett: az Akadémia gyűlésén megszavazták a gyűjtemény ki­adását. Ez elsősorban Kiriac érdeme volt, akinek szakte­kintélyével sikerült kedvező döntésre bírni a gyűlés részt­vevőit. A 371 dallamot tartalmazó kötet az első gyűjtemény volt amely fonográffal felvett román népzenét tartalmazott. S egyben az első volt Bartók népzenetudományi munkái között is. Egy román néprajzi folyóirat azonban igen ked­vezőtlen bírálatot közölt a kötetről. A cikkíró miután fel­sorolta az általa hibásnak vélt eljárásokat, arra a végkö­vetkeztetésre jutott, hogy a gyűjtemény „teljességgel ér­dektelen” továbbá, hogy „semmiféle haszonnal sincsen" a román nemzeti zene szempontjából. Foglalkozott a kötettel Seprődi János (1874—1923) a Kolozsváron élő neves zene­tudós is. Elsősorban az anyag elrendezését bírálta s hiá­nyolta, hogy nem történik utalás benne a dallamoknak a magyar népzenéhez fűződő esetleges kapcsolataira. Ugyan­akkor elismerő és meleg hangon szólt a könyv nagy tudo­mányos jelentőségéről. A bihari kötetnek valóban voltak hibái, fogyatékosságai. Ezt Bartók maga is látta, s a má- ramarosi kötet készítésénél már messzemenően ügyelt arra, hogy minden tekintetben kifogástalan munka kerüljön ki keze alól. Ez a gyűjtemény azonban már csak a háború után 1923-ban jelenhettet meg. 1914 februárjában ismét Bihar megyében találjuk. Ez alkalommal Havasdombrón bővíti népzenei ismereteit. Sze­rette volna ennek a Béli-hegyekben fekvő, a közlekedési utóktól távol eső zárt közösségi életet élő falunak elkészí­teni a zenei monográfiáját. Ezt az útját ismét Busitia Já­nos kész-tette elő. Bartókhoz intézett levelében így ír: „Van nekem egy jó barátom, az örvényesi erdővéd egy igen intelligens román ember... aki teljesen megértve a Mester működésének áldásos voltát, a legnagyobb örömmel áll majd rendelkezésére .. költő is, aki kedves egyszerűséggel ír a nép életéből vett moralizáló tárgyú verseket.” Az er­dészt, akiről Busitia ír, Marele Isaiásnak hívták. Minden támogatást megadott Bartóknak, aki ily módon nagyon eredményes munkát végezhetett. Láthatta a vasárnapi tán­cot, s a falu öreg paraszthegedűsétől, az akkor 61 éves Petrisor Pusco-tól mintegy 40 táncdallamot jegyezhetett le. (E muzsikus nem mindennapi képességeiről az RFM első kötetében Bartók külön is megemlékezett.) Jelentős dátum volt román népzenegyűjtésének történe­tében a következő hónap is. A Magyar Néprajzi Társaság rendezésében március 18-án előadást tartott a hunyadi román népzenéről. A zenei bemutatásokat a Hunyod me­gyei Cserbei nevű faluból Budapestre utaztatott parasztok szolgáltatták. Két énekes asszony, egy dudás (csimpolyás) és egy furulyás érkezett a fővárosba — melynek neveze­tességeit maga Bartók mutatta meg nekik. Az előadás nagy sikerének kapcsán a Világ c. lap cikkírója utalt a nemzetiségi kérdés sürgető megoldására is: „Népi visele­tűk teljes hímzésdíszeben jelentek meg, ...nagyobb, me­legebb sikert arattak sok neves hangverseny-énekesnőnél... és ha az ember elnézte, hogy milyen meleg, szinte meg­hatott érdeklődéssel figyelte őket a magyar publikum, akkor keserű gyanakvással kellett a nemzetiségi kérdésre gondolni." — írja a cikkíró, majd később így folytatja: „...milyen harmónia lehetne ebben az országban, ha a sok alacsonyrendű politikai szempont helyett, magasabb kultu­rális szempontból igyekeznének elintézni a nemzetiségi kérdést." Az előadás anyaga „A hunyadi román nép zenedialek­tusa” címmel rövidesen megjelent az Ethnographia című folyóiratban. (Németül 1920-ban. Bartók legtöbb vihart ki­váltó cikke volt. Magyar és román oldalról egyaránt tá­madták érte.) Áprilisban feleségével Ziegler Mártával együtt Maros— Torda megyébe utaztak. Ez alkalommal elsősorban magyar népdalokat gyűjtött, de román anyaga is mintegy 250 dal­lammal gyarapodott. Itt, egy Urisiu de Sus (magyarul: Fel- sőoroszi) nevű faluban jegyezte fel azt a kolinda-szöveget, amely majd később a Cantata profana-ban került feldol­gozásra. A gyűjtőmunkában felesége is részt vett. Sok terve volt az év további részére is. Augusztusban Moldvába akart menni, hogy ott a csángó és a román népzenét tanulmányozza. Közbeszólt azonban a háború s ezek a tervek sem akkor, sem pedig később nem valósul­hattak meg. A TOVÁBBI GYOJTÖUTAK 1915—1917. Bartók a háború kitörése után nem sokkal levelet írt Ion Bianunak, a Román Tudományos Akadémia könyvtáro­sának, a máramarosi gyűjtés kiadásának ügyében. Ebben a levélben olvashatjuk a következő sorokat: „Már régóta akartam írni önnek, de az események olyan izgalmat vál­tottak ki belőlem, hogy szinte megbénítottak. Amit legin­kább óhajtanék az, hogy legalább köztünk és Románia között maradjon fenn a béke. De akármi történjék is, megkezdett munkámhoz hű maradok: életem céljának te­kintem, hogy folytassam és befejezzem a román népzene tanulmányozását, legalább Erdélyben Az elkövetkező eseményeket ismerjük a történelemből. Bartókot nem is nagyon sokára „hazafiatlan kútmérgező”- nek fogják bizonyos körök nevezni, éppen román gyűjtései miatt. Ö azonban akkor is és később is hű maradt elvei­hez. 1915-ben nem gyűjtött román népzenét. Erre az időre esik viszont Zólyom megyei kutatóútja. Itt olyan ősi dalla­mokat talált amelyek a szlovák népzene legértékesebb ré­tegét adják. Ezek a pásztordalok, lakodalmi énekek s a szénagyűjtéshez kapcsolódó szokásdallamok a maguk jel­lemző melodikus fordulataival talán emlékeztették kissé bi­zonyos bihari dallamokra. De emlékeket ébreszthetett ma­ga a táj is. Az Alacsony-Tótra alatt fekvő Hédel nevű fa­luból így ír feleségének: „Nagyszerű vad irtások vannak a hegyoldalakon, fantasztikus százéves korhadt fatörzsekkel, villámsújtotta fákkal. Az eidők legnagyobb része olyan amilyent mi szeretünk. Aztán sötét völgyekben zuhogó pa­takok, megint nagy, széles magas hegyhátak ..” A román népdalok utáni vágyakozását mutatják az ebben az évben keletkezett kompozíciói is- Ezek a következők voltak: 1. Magyarországi román népi táncok (Bottánc, Braul, Topogó, Bucsumi tánc, Román „polka”, Aprózó”). 2. Román kará­csonyi dallamok (kolindáké két sorozatban, 10—10 darab), 3. Szonatina. Mindhárom mű zongorára készült. (Két ki­adatlan darabsorozatáról is tudunk ebből az évből: 1. Ki­lenc román népdal énekhangra és zongorára, 2. Két román népdal 4 szólamú nőikarra.) Az 1916-os év nyarán Marosvásárhelyen Kolozs és Ma­ros—Torda megyéből való román katonáktól gyűjtött dalo­kat. Nagyobb szabású gyűjtőútra egy évvel később került sor. Júliusban több Arad megyei községben járt, majd ezután ismét elindult a számára oly kedves bihari vidékre. Ez al­kalommal nem egyedül ment. Útjára magával vitte Tango Egisto-t az Operaház kiváló olasz karmesterét, azt a mu­zsikust, aki nem sokkal ennekelőtte sikerre vitte táncjátékát a „Fából faragott királyfi”-t. Demény János életrajzi do­kumentációjában (Zenetudományi tanulmányok VII. kötet, 59—60. lap) erről a gyűjtésről csak feltételezett adatok sze­repelnek. Mivel időközben megjelent a nagy összefoglaló román népzenei gyűjtemény, (a korábbiakban említett RFM.) — ma már tudjuk, hogy gyűjtési célból csak Havas­dombrón és örvényesen jártak. Valószínűleg azonban, hogy csak Bartók, mivel Tango időközben megbetegedett. Semmi esetre sem felel meg tehát a valóságnak az az adat, hogy ketten ezer (!) dallamot gyűjtöttek volna. (A nagy gyűjteményben 7 dallamot találhatunk. Bartók azonban egy 1921-ben Busitiához írt levelében sajnálattal ír bizo­nyos örvényesen maradt fonográf-hengerekről, melyeken havasikúrt-felvételek voltak. Ebből arra lehet következtetni, hogy ettől több dallamot is gyűjthetett, de valamilyen ok­nál fogva — talán, mert úgy gondolta, hogy rövidesen visszatér —, a hengerek egy részét otthagyta.) Ezzel végleg lezárult Bartók román népzenegyűjtése. Az 1918-as évben, elfogadva Busitia János meghívását, két hetet töltött a havasokban, de ekkor pihenni ment oda. Most, hogy áttekintettük Bartók gyűjtőútjait, ideje, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents